"A legstabilabb embereire támadt"

Felháborodottan nyilatkozott lapunknak Karsai József, Battonya első embere a polgármesteri összeférhetetlenség kapcsán.

- Sokat támadta a kormányfő által javasolt "tisztasági csomagot", mégsem ment el a szombati frakcióülésre.

- Tudatosan szervezték ezt erre a napra. Tudták, hogy a polgármester-képviselőknek a hétvégéi is foglaltak. Tisztasági csomagról én legutóbb az óvodában hallottam. Miért így nevezik? Tisztátalanok vagyunk? Bennünket tisztára kell mosni? Eddig azt követelték, hogy induljunk el polgármesteri posztokért. Most ugyanaz az ember azt mondja, ez összeférhetetlen. A Zuschlag-ügy kapcsán pedig semmirekellő, korrupt, fizetéshalmozó embereknek lettünk beállítva.

- Ön milyen megoldást javasolna?

- Ösztönpolitikus vagyok. A szívemből politizálok, nem írok forgatókönyveket. Egy dolog biztos: lejtőn elindítani egy húsztonnás követ nem szabad úgy, hogy menet közben nem tudjuk megállítani. Valakit elgázol. Mindenkire veszélyes. Leginkább a miniszterelnökre. Nem marad képviselője, nem marad támogatója. Már elmondtam neki, hogy egyetlen olyan demokrácia sincsen, ahol ilyen nehéz helyzetben, ilyen kemény ellenzék mellett a kormányfő nekimegy a sajátjainak. Annak a harminchat embernek, frontálisan, akikkel a Gyurcsány-csomag és az őszödi beszéd után is nyerni tudott. Pedig az csoda volt.

- Korábban arról is lehetett hallani, hogy a polgármester-képviselők készek odáig is elmenni, hogy kilépnek a frakcióból, és átülnek a függetlenekhez.

- Menjen el a frakcióból az, aki nem oda való. Én szociáldemokrata vagyok. Engem az emberek ismernek. Nincs olyan ház, ahol, ha bekopogok, ne kávéval fogadnának. Engem nem szoktak tojással dobálni.

- Ezek szerint Gyurcsány Ferencet szeretné a frakción kívül látni?

- Nem ezt mondtam. Csak azt, hogy aki nem oda való, aki nem igazi szociáldemokrata, annak nincs helye közöttünk. Aki annak vallja magát, álljon ki azok mellett, akik megválasztották. Baloldali szavazóim is úgy érzik, becsapták őket. Nincs ennivalójuk, nincs fűtenivalójuk, kikapcsolják náluk a villanyt. Az ország élhetetlenné vált.

- Miután nem volt jelen a szombati ülésen, feltehetően a népszavazásra vonatkozó aláírási ívet sem írta alá.

- Nem is írom alá. Semmi olyat nem jegyzek ellen, ami hétvégén megálmodott ötlet. A miniszterelnök ezt az egész csomagot bedobta a közvélemény elé, anélkül, hogy megbeszélte volna velünk. Mondván, majd úgyis kihúzzuk a bajból. Nem fogom, betelt a pohár. A miniszterelnöknek ez egy százalékot sem fog hozni, és a legjobb embereit veszíti el. Ismétlem: a legstabilabb embereire támadt.

Karsai József
Karsai József
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.