- Elismert szakértőként mi vonzotta az államtitkári feladatban?

- Ha van lehetőség arra, hogy az ember maga csináljon valamit, nem érdemes továbbra is a partvonalról kiabálni.

- Írt már koncepciót az egy- és a több-biztosítós modell mellett. Láttam szenvedélyesen érvelni mindkettő megvalósításáért. Most megint lelkes. Segítsen: ezúttal miért kéne hinnem önnek?

- A gondolkodásom mindvégig következetes volt. Valamennyi munkámban az önszabályozó mechanizmusok működéséhez kerestem formát. Erre a reformra sem úgy gondolok, hogy az állam majd menynyit nyer, mert olcsóbb lesz az egészségügy. Inkább azt gondolom: létrejön egy rendszer, ami várhatóan okosabb lesz, mint a politika, és megtalálja azokat a válaszokat, amelyek a legjobb eredményt hozzák.

- Mitől?

- Az új szereplő piacra lépésétől. Az egészségügyi rendszer 15-20 évenként megújul, és most épp egy ilyen fordulópontnál tartunk. Az 1989 és 1993 között bevezetett eszközök, tartalékok, alkalmazkodási kényszerek kimerültek. A teljesítményarányos díjazással vagy a rendszer felülről polírozásával nem lehet javítani az ellátást. Ha nem jönnek be új érdekek, nem változik semmi. A betegek, a szolgáltatók, finanszírozók hármasából a betegek adottak, a szolgáltatóknak nincs okuk megújulni, tehát a minőséget javító változás csak a finanszírozók oldalán lehetséges.

- Ki teszi be a pénzt és hová?

- Azt a jövőben is a politika határozza meg, hogy mennyit kell betenni a kasszába. A jó hír, hogy a politikát mi, tízmillióan befolyásoljuk. Ha azzal lehet választást nyerni, hogy az egészségügyi kiadásokat emelik, akkor emelni fogják. Ugyanakkor a járulékokat most a költségvetés egészíti ki. Hogy mennyivel, az a lobbik harcában dől el. Ez megszűnik a reformmal. Januártól mindenki után, aki nem képes fizetni, az állam fix összeget fizet. A lényeg: mindenki biztosított lesz, és a különböző demográfiai torzulások ellen e rendszer önszabályozóan véd. Ha nő az inaktívak száma, mert öregszünk, nem kell kuncsorogni a politikusoknál, hogy ez kevés, mert a rendszer képes lesz ezt automatikusan rendezni.

- Például járulékemeléssel?

- A közeljövőben nem, hosszabb távon lehet, hogy járulékemeléssel, vagy úgy, hogy a meglévő pénzből a növekvő szolgáltatási spektrumból majd arányában kevesebb szolgáltatás jut. Egyértelműen tisztázni kell: nem a reform miatt, hanem annak ellenére kell szembesülni ezekkel a kérdésekkel. Európában meghatározó kérdés, hogy miként lehet a jóléti rendszer vívmányait összeegyeztetni a versenyképességgel. Finom egyensúlyt kell tartani: ha egy ország a jóléti kiadásokra többet költ a lehetőségeinél, olyan terheket ró a gazdaságra, amely rontja az ország versenyképességét. Ha túlzottan leszorítja a szociális kiadásokat, azzal a társadalmi stabilitást teszi kockára. Ez a legnagyobb probléma: hogyan lehet méltányos rendszert működtetni úgy, hogy a fedezetét is megtermeljük.

- Az egyensúly érdekében hívjuk segítségül a több pénztáros rendszert?

- Igen. Ez az egyik ok.

- Mennyire vonzó mindez a biztosítóknak?

- Befektetni csak az fog, akit nem hajt a gyors meggazdagodás. Ez a piac az átlagosnál kisebb megtérülést biztosít, de hosszú távon biztos üzlet.

- Hová kerülnek az első forintok?

- A befektetőknek az induláskor kétféle módon kell pénzt betenniük. Először egy nemzetközi nyílt eljáráson, licitálással lehet megszerezni a pénztár kisebbségi tulajdonrészét. Ez állami bevétel. A tárca azt szeretné, ha ez az összeg is az egészségügybe kerülne. A pénztárak megalakulása után a kisebbségi tulajdonosoknak a működést biztosító tőkét kell biztosítaniuk. Ebből kell felépíteniük az új szervezetet, ebből fognak toborozni.

- És ehhez milyen eszközöket választanak? Kitatarozzák a rendelőt, vagy átvállalnak száz forintot a vizitdíjból?

- Ezt nem tudom.

- Pedig a kormányzati kommunikáció mintha éppen arról szólt volna eddig, hogy a tőke az ellátás minőségének javításához kell.

- Arról soha nem volt szó, és most sincs, hogy a rendszer attól lesz jobb, hogy a biztosítók folyamatosan nyomják bele a pénzt. Semmilyen közgazdasági érv nincs arra, hogy egyszeri pénzből működési költséget finanszírozzon bárki is, mert az a pénz egyszer csak elfogy. Az induló befektetés arra szolgál, hogy kiépüljön egy új rendszer.

- Berakná a saját pénzét?

- Igen. Ha meg is fontolnám, akkor is csak a politikai kockázatok miatt.

- Mintha az üzleti biztosítók is félnének. Ezek után mivel bátorítja a piacra kacsintgatókat?

- Az ellenzék azt mondja: ha rajta múlik, visszacsinálja az egészet. Ugyanakkor, ha a rendszer jól indul el, és miért ne történne így, akkor nem lesz olyan ostoba politika, amely csak azért, hogy a korábbi ígéretét megtartsa, megszünteti a rendszert. Ha így tenne, elbukna. Ha meg nem működik, akkor igazuk van.

- Akkor másként kérdezem: öt év múlva miből fog kiderülni, hogy a biztosítói modellváltás helyes döntés volt?

- Az egyik ilyen jel az OECD egészségügyi fogyasztói indexe lehet, ez objektív kutatás. A másik, ha a rendszer pénzügyileg is egyensúlyban marad. Ha politikusként kérdez, akkor számomra az is meggyőző mutató lesz, ha kiderül: hányan váltanak évente pénztárat. Elégedett akkor leszek, ha lesznek mozgások, mert akkor működnek az önszabályozó mechanizmusok.

\'Polírozással nem lehet javítani az ellátást\'