"Kuka utas vésd az észbe / ne szólj bele a vezetésbe" - írja mondjuk reggel még az ember, aztán csak figyel, jegyzetel, okosodik, este pedig már ezt veti papírra: "Bús donna barna balkonon / mereng a bíbor alkonyon".

Kezdhetnénk persze onnan, hogy Piliscsabán megint szükségből volt kovácsolva az erény, hisz a szépírásnak nincs szakirodalma. Születtek ugyan a tárgyban elmélkedések bőven. Nálunk például Babits, Kosztolányi és Szabó Lőrinc is foglalkozott a szépírás mikéntjével, azt azonban szisztematikusan csak az 1940-es évektől kezdték tanítani, méghozzá
az Egyesült Államokban. Itt a creativ writing elnevezésű órák hamar népszerűek lettek. A "kreatív írás" oktatása később átjutott az óceánon, Angliában, Németországban, de még Finnországban is gyökeret vert, pedig ott a tavakon és a vodkán kívül tényleg nincs miről írni.

Nem komolytalankodnánk persze el a dolgot. A mai magyar költészet műhelytitkairól szóló piliscsabai előadás-sorozatra például mintegy százan voltak kíváncsiak, akikből talán nem lesz költő, de legalább megtudtak valamit arról a sokszor kínkeserves folyamatról, melynek során a gondolat formát ölt. Mások mellett Várady Szabolcs, Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Gergely Ágnes, Kemény István, Vasadi Péter, Ferencz Győző és Lator László osztotta meg ezzel kapcsolatos élményeit a hallgatósággal, mely szorgalmasan jegyzetelt, sőt fényképezett olykor. Tőzsér Árpád például "az ember születik, a verset csinálják" gondolata jegyében elemezte saját versét, Tolnai Ottó pedig A pesti partvis című írását próbálta magyarázó mellékdalokkal értelmezni.

Mellesleg az egész rendezvény ötlete is egy költőtől, Lackfi Jánostól származott, aki immár három éve tart a "kreatív írásról" előadásokat a Pázmány Péter egyetemen. Mivel nemrég azt nyilatkozta, hogy az írás hamarosan olyan szabadidős foglalatossággá válhat, amit tévénézés vagy számítógépezés helyett művelnek az emberek, gyorsan megkérdeztük tőle, ezt most komolyan gondolta-e. Ő némi pontosításokkal ugyan, de igennel válaszolt, mi pedig újból megcsodáltuk optimizmusát.

És hogy miből lesz vers? Kinek a papból, kinek a papnéból, mondhatnánk a pénteki előadás-sorozat után. Kitartó faggatózásunkra például Lackfi János elárulta, élete első versét tízéves korában a vezetékre szálló varjak ihlették, Imreh András az "Ez nagyon jó, ez a bárányhimlő, ezt meg kell írnod", címmel tartott előadást, Acsai Roland pedig elmesélte, hogy legutóbbi kötetére Finnország volt nagy hatással. Ez egyébként nem véletlen, hisz a költő egy lappföldi alkotóházba kapott meghívást. Tél volt, hó esett, ő pedig egy alkalommal épp ebbe a hóba karcolt néhány sort, mivel papír momentán nem volt nála.

Szép dolog persze az írástechnika, de azért nem mindegy, ki használja azt - tulajdonképpen ez volt az egyik nagy tanulsága a Pázmány Péter egyetem előadásának. Lator László például kérdésünkre tíz és húsz közé tette az igazán jelentős magyar költők számát. Sokan vannak persze még rajtuk kívül is a pályán, és még többen szeretnének ott lenni. Aztán valaki megmarad a kínrímeknél, más továbblép, felnő, vagy hogy egy abszolút kreatív és igényes metaforával éljünk, Jóskából József lesz végül.

Mármint: Attila.