A Szahara középső és nyugati vidékein, öt ország (Niger, Mali, Líbia, Algéria és Burkina Faso) területén élő, magát jobbára ma is nomád pásztorkodásból fenntartó nép évszázadok óta harcol hol az ellenséggel, hol az aszállyal vagy a sáskajárással a puszta fennmaradásért. Legutóbb 1990-ben ragadtak fegyvert. Akkor ötesztendei harc árán csikartak ki olyan békemegállapodást az akkori kormánytól, amely jobb megélhetést kínált volna az ország északi részén élő, a lakosság nyolc százalékát kitevő pásztornépnek. Csakhogy az egymást követő puccsok után hatalomra került kormányok ügyet sem vetettek az ígéretek teljesítésére. Az idén februárban ezt elégelték meg a tuaregek, s indítottak újra harcot a niamey-i vezetés ellen. Mamadou Tandja elnök csak a vállát vonogatta a felkelés hírére, s úgy gondolta négyezer katona majd elintézi a "fegyveres banditákat". A 2005-ös éhínség idején hasonlóan viselkedett, úgy tett, mintha az ország tejjel-mézzel folyó Kánaán lenne. Nem átallotta kijelenteni ország-világ előtt, hogy "Niger népe jól táplált", miközben ezrek haltak éhen.

Tandját az sem billentette ki cinikus nyugalmából, hogy katonái nem tudták megfékezni a lázadókat; továbbra sem hajlandó szóba állni velük. "Fegyveres banditákkal nem tárgyalok" - jelentette ki, majd kifejtette, hogy "nem felkelők ezek, hanem kábítószer-, fegyver- és cigarettacsempészek". Az sem zavarja az elnököt, hogy konokságával lassan egyedül marad. Emberi jogi szervezetek, sőt egyes kormánytagok is mind keményebben győzködik, hogy kezdjen tárgyalásokat a tuaregek harcát irányító Nigeriek Mozgalma az Igazságért (MNJ) nevű szervezettel. Tandja viszont jobban fél a hadseregtől, amelynek vezetői az ország déli részén élő törzsekből származnak, s jottányit sem hajlandók engedni a tuaregeknek. Miközben az elnök azzal vádolja a területi igényeit soha fel nem adó Líbiát, hogy támogatja a lázadókat, maga kapva kapott a kínai ajánlaton, hogy urániumkitermelési koncesszióért fegyvereket, sőt két harci helikoptert is kaphat.

S itt érkeztünk el a konfliktus lényegéhez. A tuareg felkelők ugyanis arra hivatkozva, hogy az uránium-lelőhelyek az ország északi, szinte kizárólag tuaregek lakta vidékein találhatók, igényt tartanak arra, hogy az atomenergia-termelésben nélkülözhetetlen érc exportjából származó bevételekből a jelenleginél többet fordítson a kormány e vidék fejlesztésére. Követeléseik között szerepel még néhány vezető poszt a közigazgatásban és a hadseregben.

Tandja a figyelmeztetések és a tények ellenére sem hajlandó komolyan venni az MNJ-t, ám a struccpolitika könnyen az elnöki székébe kerülhet, mielőtt mandátuma 2009-ben lejárna. Az MNJ ugyanis egy kiválóan felépített, erős politikai szervezet, komoly katonai potenciállal. Katonái a legmodernebb fegyverekkel, GPS-rendszerrel, sőt műholdas telefonnal is rendelkeznek. Hogy milyen forrásból, azt csak sejteni lehet. Moammer el-Kadhafi líbiai elnök sohasem habozik, ha egy kis anyagi áldozat árán politikai haszonhoz juthat, s Tripoli közvetítésével alighanem iszlám szélsőséges szervezetek (elsősorban az al-Kaida) is megvethették lábukat a Szahara déli szélén. Bár előfordult már, hogy az amerikaiak "árnyékra vetődtek", korántsem biztos, hogy tévednek, amikor a sivatagban kutatnak terroristabázisok után.

Niger sorsának kulcsa ma az uránium. A jelentős - évi mintegy 3500 tonna - kitermelés haszna egyelőre cseppet sem látszik az országon, amely az ENSZ felmérései szerint a legszegényebb állam a világon, az egy főre jutó GDP a napi fél dollárt sem éri el. Ha a niamey-i kormány nem hajlandó, vagy nem tud megegyezni a tuaregekkel, s az urániummező fegyveres csatározások színtere lesz, a költségvetés még ettől a bevételi forrástól is elesik, ami beláthatatlan következményekkel járhat az amúgy is nyomorgó lakosság számára.