Gesztuskérő tiltakozás

Demonstrációt szervez a szerdán sorra kerülő szlovén-magyar közös kormányülés szentgotthárdi programjának időpontjára a Pro Natura St. Gotthard civil összefogás.

A szervezők szerint mintegy ötszáz helybeli, valamint szlovén és osztrák résztvevő az osztrák- magyar határon lévő ipari parkba tervezett szemétégető ellen kíván fellépni. Soós Zoltán, az egyesület vezetőségi tagja tudósítónknak elmondta, hogy céljuk nem a magyar kormány elleni tiltakozás, hanem ilyen módon kérik a kabinetet: nyilvánítsa ki, hogy elutasítja az osztrák erőmű megvalósítását. Soós Zoltán hangsúlyozta: egy ilyen gesztus a kormány részéről megnyugtatná a lakosságot, másrészt befolyásolhatná az osztrák döntéshozókat.

A tervezett osztrák erőműben évi 200-240 ezer tonna kommunális szemetet égetnének el. A létesítményből kiáramló káros anyagok a légvonalban háromszáz méterre lévő Szentgotthárd lakosságát, a kistérség egészség- és ökoturizmusra koncentrált fejlesztéseit, valamint az őrségi, a szlovén Goricko és az osztrák Raab nemzeti parkokat is veszélyeztetné.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.