Radarellenes tüntetés Pécsett

Immár a Greenpeace is támogatja a Tubesre tervezett katonai lokátor ellen tiltakozó pécsieket. A környezetvédő szervezet felajánlotta, hogy tréningeket tart mindazoknak, akik a polgári engedetlenség eszközeivel akarják meggátolni a tubesi beruházást.

Pécs belvárosában szombat délután mintegy ezren demonstráltak a város fölötti Tubes-hegyre tervezett radarállomás ellen. A rendezvényt a Civilek a Mecsekért Mozgalom, valamint az Istenkúti Közösségért Egyesület szervezte, ám a tüntetésen részt vett több, a radarellenzőkkel szimpatizáló országos szervezet is. A demonstráción felszólalók azt hangsúlyozták, hogy a pécsiek döntő többsége elutasítja a lokátort, mivel fél annak élettani hatásaitól, és attól, hogy a radar miatt a város katonai célponttá válik. Ugyancsak visszatérő érve volt az ellenzőknek, hogy az objektum veszélyezteti Pécs védett természeti értékeit és vízbázisát.

A demonstráción felszólalt Mezei Csaba, a Greenpeace Magyarország igazgatója, aki szintén a létesítmény okozta környezeti veszélyekre hívta fel a figyelmet. Emlékezetes, hogy a kormány korábban a Zengőn akarta megépíteni a Dél-Dunántúl légterét pásztázó radart, ám ott a Greenpeace aktivistái – 2003. februárjában – önmagukat a fákhoz láncolva megakadályozták a munkák startját. A fenti siker hatására a Zengőt védők mozgalma annyira megerősödött, hogy a kormány új helyet keresett a radarnak, s végül a Tubest látta alkalmasnak a célra. A Greenpeace eddig nem szállt vitába ezzel a döntéssel, ám mostantól a szervezet is az ellenzők mögé áll. Mezei Csaba tudósítónk kérdésére válaszolva elmondta, hogy a szervezet energiáit eddig más ügyek kötötték le, ám jobban megismerve a tubesi beruházás okozta környezeti hatásokat, úgy döntöttek, támogatják az objektum ellen tiltakozókat. Mezei ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem akarnak a tiltakozók élére állni, nem akarják „lenyúlni” a pécsi mozgalmak eredményeit, viszont a tapasztalataikat szívesen átadják a radarellenzőknek. Ha például a Tubes védelmezői a polgári engedetlenség eszközeit is be akarják vetni a hegy védelmében, akkor az ilyen feladatokban rutinos Greenpeace hajlandó tréningeket tartani annak érdekében, hogy a tiltakozásnak ez a módja ne legyen se törvénytelen, se önveszélyeztető.

Egyelőre azonban a tubesi munkák még nem startolhatnak, mivel a létesítmény nyár elején kiadott építési engedélyét a pécsi önkormányzat, illetve több mozgalom és magánszemély a Fővárosi Bíróságon megtámadta. A bíróság még nem döntött a keresetről. Mindamellett a Tubes védői kiépítettek egy riadóláncot, ami több száz pécsit képes mozgósítani, ha a tubesi radar kivitelezése mégis elkezdődik.

Pécsi tudósítónktól

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.