Bokros: Magánérdek diktálta a lex Molt
- Látszat csupán, hogy nemzeti egység jött létre az állami érdekek védelmében - mondta lapunknak Bokros Lajos, volt pénzügyminiszter, a Közép-európai Egyetem professzora, aki úgy véli, hogy inkább a politikai osztály mutat valamiféle gyanús egységet egészen konkrét magánérdekek védelmében. - A nemzeti érdek azonban ebben az esetben nem játszik szerepet, ha játszana, akkor ezer más, ennél százszor jobb megoldást lehetett volna választani - teszi hozzá. - Igaz - jegyzi meg -, hogy az államnak közüzemi cégek esetében sajátos stratégiai feladatai vannak, de érdekei védelme egy versengő piacgazdaságban nem feltétlenül kapcsolódik konkrét vállalathoz, s főként nem kapcsolódik egyes konkrét magántulajdonosi szerkezethez. A lex Mol a szóban forgó vállalat magántulajdonosait betonozza be, így színtisztán magánérdeket véd, s nem állami stratégiai érdeket.
Bokros Lajos úgy látja, ami történt, nem más, mint kísérlet arra, hogy a magántulajdonosok egy jól körülhatárolható csoportja maga felé hajlítsa a törvényeket. A nemzetközi szakirodalom ezt az állam bekebelezéseként írja le, s azt mondja, hogy oligarchikus rend akkor alakul ki, ha a magántulajdonosi érdekek bekebelezik az államot, s tényleg elkezdik maguk felé hajlítani a jogszabályokat, a törvényeket, a konkrét megoldásokat, ami kifejezetten versenyellenes. Ennek legszebb példájaként Oroszországot említi Bokros, ahol a legnagyobb magántulajdonosi csoportok már bekebelezték a kormányt, sőt a törvényhozást is. S ha a törvényhozásban ezen érdekek képviselete jut többségbe, akkor ez hihetetlen veszélyt jelent a demokráciára. Először a kormány tevékenységét torzítja el, majd a törvényhozó hatalomét, aztán maga után vonja a független média ellenőrzését, a civil szervezetek befolyásolását, s végül a versengő nézetek pluralizmusának megszüntetését. Ez ellen a Világbank, az Európai Bizottság és más nemzetközi intézmények is keményen fellépnek, ez az egyik legfontosabb frontja ma a modernizációért vívott küzdelemnek. Bokros leszögezi: Magyarország számára tragédia lenne, ha az oroszországi példát követné a társadalmi fejlődésben.
Korábbi világbanki tapasztalatai alapján azt mondja: a volt szocialista országok mindegyikében megkísérelték az oligarchikus társadalmi rend kiépítését. De a kicsi, közép-európai országokban ez kudarcba fulladt. A kudarc okát három tényezőben látja. Az egyik az, hogy az Európai Unió vonzása, illetve az uniós csatlakozás megakadályozta ilyen zárványoknak a kialakulását. A másik, hogy ezek az országok túl kicsik és túlságosan nyitottak ahhoz, hogy a versenytől elzárkózó, belső oligarchikus szerkezetet hozhattak volna létre. Vagyis, a privatizáció során ugyan meg lehetett szerezni nagy vagyont pusztán politikai támogatással, de megtartani már csak hatékony működéssel lehetett. Márpedig ha van erős nemzetközi verseny, az jótékonyan lekaszálja a hatékonytalan vállalatokat. S a harmadik, hogy ezekben az országokban nincsenek monopolizálható nyersanyagok, energiahordozók.
Két példát említ Bokros. Szlovákiában Meciar, Horvátországban Tudjman idején ugyan megpróbálkoztak oligarchikus belső modell kialakításával, de mindkét kísérlet megbukott, a két állam fölzárkózott a "magyar modellhez", amelynek lényege, hogy plurális tulajdonviszonyok jöttek létre a külföldi tőke domináns szerepe mellett. S ez nagyon fontos szempont. Az oligarchikus magántulajdonosi szerkezet kiépülésének a legkíméletlenebb ellenfele ugyanis a külföldi tőke, a külföldi stratégiai befektetők uralma, amely magasabb rendű kultúrát honosít meg.
Bokros rámutat arra is, hogy a térség fejlődésének másik jellegzetes, de az előbbitől eltérő modellje az orosz. A hatalmas ország önállóan is életképes gazdasági egység, sosem engedte be a külföldi stratégiai befektetőket, hallatlanul gazdag nyersanyagokban, s mivel az unióba úgysem léphet be, annak vonzása a nullával egyenlő. Sajátos, ellenérték nélküli privatizáció révén kialakult az a húsz, oligarchiába tömörült család, amely száz évre meghatározza Oroszország társadalmi-gazdasági fejlődését. Ez sokkal alacsonyabb rendű vállalati kultúrát hordoz, mint ami az Európai Unióban kialakult. - Én az EU-t azért ünneplem, mert ránk kényszerít egy magasabb rendű civilizációs keretet, s ilyen értelemben segít bennünket abban, hogy megmeneküljünk saját hibáink egy részétől is - mondja.
- Politika és üzlet a fejlett piacgazdaságokban, demokráciákban is elválaszthatatlan - hangsúlyozza az egyetemi tanár -, de ott fontos garancia a nyilvánosság. S hozzáteszi: léteznek más biztosítékok is. Erkölcsi normák például, amelyeket mind a politikai osztály, mind a nagyvállalkozók zömmel betartanak. Az Európai Unióban nem ízléses bekebelezni az államot, de persze nem is lehet. A politikai osztály vigyáz arra, hogy a karnyújtásnyi távolság megmaradjon a politikai és az üzleti világ között, ne lehessen magánérdekek védelmét ilyen szemérmetlenül nemzeti érdekké nyilvánítani. Dicsőség és becsület dolga a politikai osztály zöme számára, hogy ezt az erkölcsi magatartásmintát kövesse. Fontos továbbá, hogy a jogrend is kifinomultabb, sokkal jobban és egyértelműbben védi a strukturálisan gyenge kistulajdonosok érdekeit, sokkal durvábban bünteti a bennfentes helyzettel való visszaélést, sokkal inkább elszakítja az üzleti világ lobbizó befolyását a törvénykezéstől. Bokros végül emlékeztet rá: az üzleti élet főszereplőinek zöme pedig elsősorban jó hírnevét tartja fontosnak, s a vállalat jövője szempontjából ezerszer is megfontolja, hogy kockára tegye ezt a hírnevet.
