Mennyből a kontra
Az eredetileg hegedűművésznek tanuló Jaroussky népmesei fordulatba illően ismerkedett meg a kontratenorok misztikus világával. A versailles-i és boulogne-i zeneakadémia friss diplomásaként egy kortárs kontratenor, Fabrice di Falco hangversenyén döbbent rá, hogy énekelni akar.
"Amikor meghallottam a tiszta, éterien csillogó hangot, eldöntöttem, kontratenor leszek. Éreztem, hogy menni fog." Mozgósította zenei kapcsolatait, és felkereste a neves francia énekes-tanárt, Nicole Fallient. A több mint gyümölcsöző találkozást Jaroussky sorsszerűnek tartja. "Közel tizenegy éve dolgozunk együtt. Hatalmas szerencse, hogy azonnal rátaláltam, mert elkerültem az állandó váltogatásokkal járó veszélyt."
Hamar kiderült, hogy nem hagyták cserben ösztönei azon a meghatározó koncerten. Két év sem kellett ahhoz, hogy fellépjen a francia Il Seminario Musicale együttessel, 1999-ben elnyerte a Festival Royamount legtehetségesebb előadónak járó díját, 2004-ben a "Victoires de la Musique" díjátadáson az év legjobb operaénekese lett, majd az "ECHO Klassik 2005" legígéretesebb fiatal énekesévé választották.
Ezzel egy időben az operai élet is magával ragadta, noha sokáig küszködött lámpalázzal a színfalak mögött. Olyan jelentős karmesterek felkérésének tett eleget, mint Jean-Claude Malgoire vagy későbbi állandó alkotótársa, Christophe Spinosi. Legkedvesebb alakítása Tolomeo gonosz figurája Händel Giulio Cesare című operájából.
"Sokkal jobban szeretek rosszfiúkat játszani. Örülnék, ha szakíthatnék az angyali imázsommal. Sokkal több fantáziát látok egy éteri hangú gonosztevő megformálásában. A közeljövőben a viharos életű festőművészt, Caravaggiót alakítom egy kortárs operában, amelyet Marc-André Dalbavie és Susanne Giraud francia zeneszerzőkkel állítunk színpadra."
Saját együttesét, az Ensemble Artaserset 2001-ben alakította meg, amellyel a mai napig is járja a világot. "Semmi kifogásom a változatosság ellen, de sokkal nagyobb biztonságot nyújt a saját, megszokott együttesem" - állítja az énekes, aki visszautasítja a kritikusok által rá testált "üstökösként berobbanó csodagyerek" jelzőt.
"Az idő mindent megszépít, de hosszú évekig tartott, amíg a francia határon túl is megismertek, csak az utóbbi években érzem a nemzetközi sikert. Hatalmas szerepet játszott az is, hogy mindössze 21 évesen kiadták első önálló albumom, amelyen Scarlatti Sedecia-ját éneklem."
A művész immáron a tizenötödik CD-jénél tart, újabban a Virgin Classic hanglemezkiadó exkluzív szerződésével. Legutóbbi, Vivaldi-Heroes című felvétele, amelynek borítóján félig kigombolt ingben pózol, a toplista meghatározó szereplője az Amazon internetes hanglemez-kereskedésén.
"Értékelik, hogy teljesen önálló elgondolásaim, ötleteim vannak. Olyan tervekkel állok elő, amelyekkel egyetlen kontratenor sem."
Ilyennek tartja például a Beata Vergine nevű albumát, amelyen kevéssé ismert vagy már elfeledett XVII. századi zeneszerzők Mária-fohászait dolgozta fel.
"Erre az munkámra vagyok a legbüszkébb. Módszeresen kutattam az olyan áriák után, amiket még senki sem rögzített. Olyan értékeket mentettünk meg, amelyek feledésre voltak ítélve. Azért is rendkívül személyes ez az albumunk, mert jelentős beleszólásunk volt a hangszerelésbe."
Hasonló lelkes aprólékossággal állította össze legújabb, várhatóan novemberben megjelenő hangfelvételét is, amellyel egyik zenei példaképe, a XVIII. század egyik legjelentősebb kasztrált énekese, Carestini előtt tiszteleg.
"Carestini sokkal inkább reprezentálja a kasztráltak zenei jelentőségét, mint vetélytársa, Farinelli. Több mint 30 évig állt színpadon, s ősi riválisával ellentétben valamennyi korabeli mesterművet elénekelhette."
Apropó, kasztráltak: Jaroussky egyáltalán nem rajong Gerard Corbiau 1994-es "Farinelli, a kasztrált" című filmalkotásáért.
"A zene helyett a szex és a kosztümök játszották a főszerepet. Számtalan félreértés táptalaja a film." Az énekes szerint manapság is él a téveszme, hogy a kontratenorok nemtelenítettek.
"Sokan azért jönnek, mert hallották, hogy itt a kasztráltak legújabb generációja. Ezzel valamennyi kontratenornak meg kell küzdenie. A legtöbb fórumon elmondom, hogy ma már nincs szükség bizarr és brutális technikákra ahhoz, hogy egy férfi magas hangon énekeljen. Részletes előadásokat tartok az úgynevezett falzett technikáról, amellyel ez a hangszín elérhető." Jaroussky úgy érzi, hogy igencsak szélsőségesen ítélik meg a kontratenorok hangját: vagy imádják, vagy utálják, középút nincs.
"A nők sokkal jobban kedvelik a hangszínünket. Talán azért, mert légies, könnyű, és a gyermekek hangjához hasonlít. A legtöbb férfi azonban képtelen elfogadni bennünket. Sokan kérdezik, hogy miért akar egy férfi női hangon énekelni. Sosem akartam női hangon énekelni. Ilyenkor megpróbálom értésükre adni, hogy mennyivel szegényebb lenne a barokk operajátszás a kontratenorok nélkül. Járható, ám szerintem furcsa út, hogy férfiruhába öltözött nők éneklik a kasztrált szerepeket. Szerintem a kontratenorok sokkal jobban képviselik a hősökről alkotott korabeli felfogást." Az énekes - lelki életébe bepillantást engedve - elmondta, hogy nem az értő kritikák, hanem egyes elfogult rajongók okozzák neki a legtöbb fejtörést.
"Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy idealizálnak a hallgatók. Azt hiszik, azért, mert gyönyörű dalokat énekelek, én magam is csodálatos jellem vagyok. Többeknek okoztam már csalódást. Egyesek könnyekben törtek ki, amikor elárultam, hogy nem hiszek istenben. Szememre vetették: honnan veszem a bátorságot, hogy vallásos dalokat énekelek. Úgy érzem, ahhoz, hogy elénekeljem a Nisi Dominust Vivalditól, nem kell feltétlen hívőnek lennem. Elég, ha át tudom érezni a vallásos áhítatot. Ez a legnehezebb művészi feladatom."
Rheingau-München, 2007. október
"A titokzatosnak látszó kontratenor hangszín a hangterjedelem nagy részében lényegében nem más, mint a fejhang. Az énekes a hangszalagoknak csak egy szakaszát használja. Ez az, amit rendszerint falsettónak szokás nevezni, helytelenül, hiszen semmi fals vagy rendellenes nincsen benne. A kontratenor énekes hangterjedelmének legalsó hangjait szabályszerű mellhangon szólaltatja meg" - írja kézikönyvében Donnington (A barokk zene előadásmódja, Zeneműkiadó, 1978). Nem árt ugyanakkor tudni, hogy a kontratenor eredetileg szólamelnevezés volt, s nem a hangterjedelmet jelölte. A legszebb egyházi és világi kontratenor dallamokat a XVI-XVII. század énekessztárjai, a kasztráltak szólaltatták meg először. Ez idő tájt pápai törvény tiltotta a nők szerepvállalását az egyházi liturgián. Itáliában az énekesek kasztrációját XIII. Leó pápa tiltotta be végérvényesen 1878-ban.
A kasztráltak, akiket még a mutálás előtt férfiatlanítottak, nem azonosak a javarészt falzett technikát alkalmazó mai kontratenorokkal. Számos énekes nem is kedveli ezt a megnevezést, inkább altónak, vagy szopranistának nevezi magát. A modern kori kontratenorok első generációjához tartozik többek között Alfred Deller, Gérard Lesne, René Jacobs és James Bowman. Jelenleg pedig Andreas Scholl és Denis Lakey mellett Philippe Jaroussky a legnépszerűbb. A témával kapcsolatban értékes információk olvashatók a http://www.andreasschollsociety.org oldalon.
