Csüllög rágalmazásért perli Kármán Irént

Illetékessége hiányát állapította meg a XX-XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság abban a magánvádas büntetőperben, amelyet nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt indított Csüllög Zsigmond - az Energol-ügy egyik vádlottja, akit a kecskeméti maffiaperben már jogerősen elítéltek - Kármán Irén újságíró ellen. Az ügyet áttették a II-III. Kerületi Bíróságra.

- Csüllög Zsigmond azért kezdeményezte a büntetőpert, illetve a személyiségi jogi pert (ezt decemberben tárgyalja a bíróság) Kármán Irén ellen, mert szerinte az újságírónő alaptalanul vádolta meg azzal, hogy az Orbán-kormány idején egyik cége jogtalanul kapott 90 millió forintot a Széchenyi-hitel keretében. A valóság az, hogy nem kapott támogatást, a céget ugyanis eladta - mondta Retteghy István, Csüllög ügyvédje. Hozzátette: ügyfele azt az állítást is sérelmezi, hogy több fideszes politikussal is kapcsolatban állt volna. Valójában - állítja ő - egyetlen fideszes politikust sem ismert.

A csepeli bíróság személyes meghallgatást tartott volna, ám erre nem kerülhetett sor, mert Kármán Irénék vitatták a bíróság illetékességét. Azt kifogásolták, hogy a XX-XXI. Kerületi Bíróság tárgyalja az ügyet, holott Kármán bejelentett lakcíme a III. kerületben van. A magánvádas eljárásban ugyanakkor a feljelentett lakóhelye szerint illetékes bíróságnak kell eljárnia. Így a bíróság az ügyet illetékesség hiánya miatt áttette a II-III. Kerületi Bíróságra - mondta Retteghy István.

Gál Péter, Kármán Irén képviselője a Népszabadságnak nyilatkozva azt közölte, hogy az elkövetés helye, vagy a vádlott lakóhelye alapozza meg a bíróság illetékességét, s az egyik esetben sem a csepeli bíróság.

- Felmerül a kérdés ugyanakkor, hogy a jelenleg börtönbüntetését töltő feljelentő honnan szerzett tudomást arról a címről, ahol Kármán Irénnek soha nem volt bejelentett lakóhelye, és ahol soha nem is tartózkodott. Úgy vélem ez is igazolja, hogy valakik nyomoznak Kármán Irén után - fogalmazott Gál Péter.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.