Nem volna ezzel semmi baj, ám szinte mindegyik cikkben azt hozzák fel Tarlós legfőbb erényeként, kvázi egy életmű legfontosabb építményeként, hogy "kerületi polgármesterként tizenöt éven át korrekt munkakapcsolatot alakított ki a szocialista és a szabad demokrata frakcióval is".

A korrekt kapcsolat a kétezres évek Magyarországán anynyit tesz, hogy a velünk szemben ülőt nem köpjük le, nem jelentjük fel, s ha állami és nemzeti ünnepeken nem is, de karácsonykor esetleg, ha úgy hozza a kedvünk, kezet is fogunk vele. Ha valaki képes a korrektség eme fokára eljutni, akkor a magyar társadalomban már nyert ügye van.

Kérdés, hogy mire megyünk aztán ezzel. Mert speciel Óbudán, ahol születésem óta élek, s ahol tehát a magyar átlagnál sokkalta korrektebb, már-már szégyellnivalóan eszményi volt a városházán a kapcsolat, az elmúlt tizenöt évben gyakorlatilag semmi se épült. Ha a kilencvenes évek elején elhunyt szeretteim feltámadnának, mindent ugyanúgy találnának, ahogyan Kiss elvtárs anno a kerületre hagyta, de még a legapróbb részletekben is: ugyanaz a hajléktalan fekszik a Flórián téri aluljáróban és ugyanazt az üres ásványvizes palackot rugdossa. Még a városháza előtti tér macskaköveit se tudták másfél évtized alatt normálisan lerakni, igaz, egyvalami gyökeresen megváltozott: midőn eljő a tavasz, a polgármester második emeleti ablakába tengerjáró hajók mozgatására is alkalmas óriás daru segítségével emelik fel a muskátlis ládákat; a számítások szerint ezzel legalább két fizikai munkás legalább tízpercnyi munkáját kiváltva.

Viszont rendkívül korrekt mindenki mindenkivel szemben.

Mindebből nem következik, hogy nekem bármi bajom volna Óbuda elmúlt tizenöt évével vagy a jelenével, épp ellenkezőleg: jól van így minden, ahogyan van. Sőt, a Tarlós utáni új garnitúrát elnézve kifejezetten kérném, hogy az ég szerelmére, ha lehet, hozzá ne nyúljanak semmihez, mert a korrektség, a másik szembe nem köpése, föl nem jelentése, le nem fasisztázása vagy le nem ávósozása, s egyáltalán a kulturált, emberi hang annyi szellemi energiát fölemészt, hogy másra már nem futja.

Amúgy, ha újságcikkre vagy bármely művészeti produkcióra mondják, hogy korrekt, akkor alkotótól a fogyasztóig mindenki tudja, hogy az nem jelent se többet, se kevesebbet, minthogy érdektelen, se ilyen, se olyan, magyarán: szar.