A távfűtés - ha csak a befizetendő sárga csekket nézzük - ma jó negyven százalékkal kerül többe, mint az egyedi gázfűtés. A politika már régóta tehetett volna ez ellen, de nem tett. Pedig nem kellene feltalálni a spanyolviaszt, a fejlett Nyugaton (beleértve Szlovákiát) mindenhol olcsóbb a távfűtés az egyedi gáznál. A titok a nagyfogyasztói gázár (meg a távfűtés alacsonyabb áfája). Magyarországon a távfűtő művek és a villamos energiát termelő erőművek, melyek a fűtésre használt hő túlnyomó többségét adják a távfűtő cégeknek, nagyjából annyiért kapják a gázt, mint bármely kisfogyasztó. Illetve többért, mert még egyéb költségek is rakódnak rá. Márpedig egy óránként tízezer köbméter gázt felhasználó fogyasztó ellátása sokkal olcsóbb, mint egy lakásé, ahol évek alatt összesen nem fogy ennyi. Nyugaton ez az árakban is megjelenik: a nagyfogyasztói ár 40-50 százalékkal alacsonyabb.

Csakhogy Magyarországon mindig jön egy csakhogy. Mivel a gáz ára a nemzeti hisztéria egyik törzsökös témája lett, minden politikai csoport már-már fetisisztikus tisztelettel viseltetik iránta. Úgy látszik, tényleg elhiszik, hogy ezen múlik a választás. Igen ám, de valahogy mégiscsak működnie kell a gázszolgáltatóknak, hiszen ha a nyomott hatósági ár miatt lehúznák a rolót, lőnének a választásnak, mert ugye az olcsó gáz is csak addig jó, amíg van. Ezért a mesterségesen alacsonyan tartott lakossági gázáron szenvedett veszteséget ott adják vissza a gázszolgáltatónak, ahol tudják: a nagyfogyasztóknál. Az, hogy ezzel a panellakókat is sújtják, egyelőre nem zavar senkit - a lakótelepieken kívül. Az ő érdekérvényesítő képességük pedig csekély, szavuk ritkán hallatszik magasra.

Lehetne csökkenteni az áfát is. A fejlett Nyugaton bőven van rá példa, hogy az általános áfaszintnél jóval kevesebb terheli a távfűtést. Ha a hazai 20 százalékot a felére csökkentenék, az 26,9 milliárdos bevételkiesést jelent az államkasszának, tízszázalékos megtakarítást a fogyasztónak. Igaz, tavaly szeptemberben már változott: 15-ről 20 százalékra nőtt.

A főváros most megint nekifut a nagy feladatnak, megváltoztatni az abszurd rendszert. A panelban élők azért túl vérmes reményeket ne támasszanak. Az elmúlt 17 évben 5 miniszterelnököt zaklatott már ezzel a témával a városháza, de mindegyikről viszszapattant.

Pedig a politikának több oka is lenne, hogy rendezze a helyzetet. Ha a társadalmi szolidaritás nem érdekel senkit, ha az amúgy is többszörös csapdában vergődő panellakók sorsa sokadrangú probléma, akkor is létezik olyan divatos és fontos kérdés, ami felértékelheti a távfűtést. Például a környezetvédelem. A matematika pofonegyszerű: távfűtés esetén 10 ezer lakás = egy kémény. Gázfűtésnél 10 ezer lakás = 10 ezer kémény (vagy parapet, ami még rosszabb).

Persze a távfűtésen is van mit javítani, az egyedi szabályozhatóság és mérhetőség megteremtésével vagy a hőszigeteléssel. Egy átlagos bécsi távfűtött lakás fűtéséhez feleannyi energiát használnak, mint egy hasonló magyaréhoz. De erről nem a lakók tehetnek. Nem jókedvükben ragadtak az egyre drágábban fenntartható, ezért egyre kevésbé kelendő, egyre szorítóbb csapdának bizonyuló lakásban.