Messziről indul a béralku
Prognosztizálható, hogy idén sem lesz feszültségtől mentes a béralku az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. A kormány már eljuttatta a szociális partnereknek a jövő évi országos bérajánlásra vonatkozó javaslatát, amelyről pénteken kezdődnek a tárgyalások. Az előterjesztés nem sok jót ígér a munkavállalóknak. E szerint a kormány a keresetnövelési ajánlását azzal a céllal teszi meg, hogy "a reálkeresetek 2007-re kialakuló szintje átlagosan megőrzésre kerüljön 2008-ban a versenyszférában" azzal, hogy a bruttó keresetek 4,5 százalékkal növekedjenek. Vagyis: a kabinet, amely - az előterjesztésből ez is kiderül - jövőre a GDP 2,8 százalékos bővülésével számol, s azzal, hogy a fogyasztói árszínvonal éves átlagban 4,5 százalékkal emelkedik, lényegében nem javasolja a reálkeresetek növelését.
A szakszervezetek jelezték: legalább 4 százalékos reálkereset-emelkedést akarnak jövőre, s erre tesznek javaslatot az OÉT-ben. Borsik János, az autonómok elnöke szerint elfogadhatatlan a kormány mindössze fél százalékot jelentő ajánlata, különösen annak tükrében, hogy az idén a számítások szerint 6,2 százalékkal csökkennek a reálkeresetek, s a járulékok emelése önmagában 5,7 százalékos veszteséget jelent a munkavállalóknak. Pénteken felvetik azt is: a kormány kötelezze el magát arra: "nem nyúl jövőre a munkavállalói járulékokhoz".
A munkaadói oldalt képviselő Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára lapunknak azt mondta: szeretnék megismerni azokat a körülményeket, amelyekkel szembe kell nézniük ahhoz, hogy kialakítsák álláspontjukat. Így ismerniük kell az új adószabályokat és a költségvetés fő számait is. Azt viszont közölte, hogy a munkaadói oldal semmilyen kompenzációs béralkuba nem megy bele. A főtitkár jelezte, hogy a hároméves megállapodás szerinti újabb minimálbér-emelést több ágazatban nem tudják majd kigazdálkodni. Az egyezség szerint ugyanis jövőre a szakmunkás garantált bér már meghaladja a 85 ezer forintot.
Az országos bérajánlás a helyi tárgyalásokhoz jelent segítséget. Tavaly úgy tűnt, nem sikerül megállapodni az OÉT-ben az országos bérajánlásról, végül 5,5-8 százalékos mértékről született egyezség. A munkaügyi tárcánál készült összegzés szerint éves viszonylatban a vállalkozási szférában a bruttó kereseteknek az év eddigi részére jellemzőnél valamivel kisebb, átlagosan 9-10 százalékos növekedése prognosztizálható, tehát magasabb, mint a bérajánlás. Igaz, 1-1,5 százalékra becsülhető a gazdaság fehéredésének hatása.