Nem állíthatjuk, hogy kifejezetten pazar a megoldás, amit a nyílllal jelzett egység gazdája forgalmának felpörgetéséhez választott, mi mégis találtunk benne pár magával ragadó részletet, így ezennel berántjuk sorozatunkba.

A képen látható tábla a zuglói Utász utcában tekinthető meg, ez a környék, hogy tapintatosak legyünk, nem egy diznilend, hogy ne legyünk tapintatosak, egy végtelenségig letoppant dzsumbuj, rissz-rossz házakkal, összehúgyozott járdával, szeméttel és a közeli übermarketből elcsórt, majd magára hagyott bevásárlókocsikkal; lehangoló hely.

Egy ilyen közegben vendéglőt nyitni eleve merész dobás, csárdának keresztelni meg pláne, kicsit olyan keresztes-háború íze van a dolognak, persze azért vicces, a névadásnál biztos az ugrott be, ahogy a müncheni rendszámú Mercedes csikorogva fékez, mert hát a gulyás és a csárda szónak ezek a népek külön-külön se, de egyben meg aztán pláne nem tudnak ellenállni, elkezd dőlni a nyál a szájukból, ha meglátnak egy ilyen feliratot, bárhol bármikor.  

Kérdés, mikor fordult be utoljára müncheni rendszámú Mercedes az Utász utcába. Pontosabban nem kérdés.

De térjünk a tárgyra most már.

Felhívnánk a figyelmet mindenekelőtt a színválasztásra. A már körülírt tájban ez a piros valóságos naplemente a Cote d'Azure-ön, a dolgozat már csak innen nézve is szimpatikus: a másfél dekányi festéknek köszönhetően úgy durván száz százalékkal lett élénkebb az utcakép. Magát a hordozót, tehát a táblát is szeretjük, mert végre valami, ami nem túl nagy, tehát nem tolakszik be az ember pofájába, mint a bontott csirkés óriásplakátok, lépten nyomon, pfúj.

Érdekesnek és modernnek tartjuk, hogy a mester a kézenfekvő vízszintes helyett a kicsit kényelmetlennek tetsző függőlegest választotta, és azt is, hogy csak a rendelkezésére álló felület felső részét használta, holott szabad keze volt. Látszólag azt a benyomást kelti, hogy még oda akart írni valamit a nyíl alá, mittudomén, nyitva ettől eddig, de nem, világos, mint a nap, hogy egy ügyes, alkalmazott grafikai formabontásról van szó: mindenki faltól-falig fest, hát ő azért sem. Bravó.

Dícséretes, hogy nem tett be valami otromba traverzet a tábla alá, a feliratot egy szép nagy döglődő akác oldalára rakta fel, ettől az egész kompozíciónak lett egy olyan kis erdei sétás hangulata, amit mindannyian annyira szeretünk. És nem mehetünk el szó nélkül a nagy középkori lakomák atmoszféráját, pontosabban a nagy középkori lakomák atmoszférájára bazírozó divatos lovagéttermek cégéreit idéző betűk mellett sem. Pompás.

Óvjuk, védjük műtárgyainkat, mert mások nem óvják, védik meg őket tőlünk!

 

Gulyáscsárda-tábla