A dögei eset kivédhetetlen lett volna?
Az olyan típusú szabálytalanságot (csúszópénz) amilyen a dögei esetnél felmerülhet, az uniós támogatásoknál alkalmazott hazai ellenőrzések egyelőre nemigen tudnak kiszűri.
A hatságok szakembereinek ugyanis abból kell kiindulniuk, hogy az általuk bekért számlákon a valóságnak megfelelő értékek és reális piaci árak szerepelnek, és a helyszíni ellenőrzéseken is legfeljebb azt tudják megvizsgálni, hogy megvalósult-e a támogatási szerződésben, majd a közbeszerzési szerződésben vállalt műszaki tartalom - mondta lapunknak Kullmann Ádám, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség illetékes szakértője.
Vagyis, ha minden korrektül szerepel a papírokon, akkor rettenetesen nehéz megfogni egy esetleges visszaélést, szabálytalanságot. Sőt, a tapasztalat azt mutatja, hogy utólag ez csak akkor megy, ha valaki felhívja erre a hatóságok figyelmét: ki, mikor és miként járt el szabálytalanul. (A dögei esetben a felvétel épp erre szolgált).
Egy-egy projekt túlárazását, vagyis azt, hogy például az építkezés tényleges költségein túl “egyéb tételek” is szerepelnek a kalkulált árban, a támogatás, illetve a megvalósítás két fázisában lehet utolérni.
Egyrészt a támogatási szerződés aláírása előtt. Ekkor a hatóság szakértői a projektgazdával egyeztetnek, aki a projektdokumentációban adja meg az általa kalkulált értéket.
A tapasztalatok szerint nem ritka, hogy a reálisnál jóval magasabb árakat lőnek be itt - nem feltétlenül rosszindulatból, sokan arra számítanak, hogy egy pályázaton a kért összegnek úgyis csak egy részét kapják meg, és voltaképp nekik arra, nem a teljes összegre van szükségük.
Hogy az itt közölt értékek reálisak-e, azt úgy döntik el a hatóságok szakértői, hogy mennyiben térnek el az általuk reálisnak ítélt egységköltségektől.
Ha egy kilométer út megépítése a projektgazda szerint a hivatalosan becsült összeg másfélszeresébe kerülne, akkor még a támogatási szerződés aláírása előtt megnézik, lehet-e lejjebb tolni az árat.
Ugyanakkor az egységköltség sem általános megoldás, mivel a helyi vagy a műszaki specialitások miatt 10-20 százalékos elérések reálisan is adódhatnak az árakban, ami a projektek zöménél milliókat, tízmilliókat, a nagyobb beruházásoknál milliárdokat is jelenthet.
A második lépcső a közbeszerzés, ahol a vállalkozó által adott ár lehet túl magas (a dögei esetben is ezt vizsgálják most). Itt azonban meglehetősen nehéz közbelépni. Az NFÜ, illetve az illetékes hatóság ugyanis csak a nagyobb beruházásokhoz kapcsolódó tendereket követi kiemelt figyelemmel, az olyanokat már nem, mint ami a dögei iskoláéhoz tartozott.
Több olyan eset is volt már, amikor a hatóság szakértői hívták fel arra a Közbeszerzési Döntőbizottság figyelmét, hogy irreálisan magas áron valósíthatná meg az adott beruházást az első körben győztesként kihozott cég.
Még 2005-ös történet a Velencei tói szennyvíztisztító esete: az első eredményhirdetés 6 milliárdos megbízási díjról szólt, majd a tendert megsemmisítették, és végül 5,2 milliárdért is sikerült vállalkozót találni rá. Ebben az esetben a hatóság, de a vesztes vállalkozók is közbeléptek. Szintén komolyabb összeget sikerült spórolni a gönyűi kikötő építésére kiírt tenderen: a megbízási díj az első nyertes 7,3 milliárdjáról 4,6 milliárd forintra apadt.
S 10 milliárdot faragtak le a csepeli szennyvíztisztító megépítésére és átmeneti működtetésére szóló megbízás díjából is, itt az Európai Bizottság segítsége is kellett ehhez. A hivatalosan kalkulált 60 milliárdos árnál ugyanis tízmilliárddal többért vállalta volna az egyetlen pályázó az építkezést, és az árat végül azután vitte lejjebb, hogy a bizottság állást foglalt: mivel egyetlen pályázó van, és túl nagy a különbség a hivatalos becslés és az ajánlat között, nem fogadná el az utóbbit.
Ezek azonban kirívó esetek, az uniós pénzzel megvalósuló beruházások zöme nem kaphat ekkora figyelmet. Az EU szakemberei is jobbára csak azokat a projekteket nézik majd meg tüzetesebben, a helyszínen is, amelyek nagy értékűek vagy valamiért problémásak voltak.
Kullmann szerint a csepeli szennyvíztisztító méltán számíthat majd ilyen ellenőrzésre, amire egyébként még nem volt példa Magyarországon, mivel az első támogatási szerződéseket is csak 2004-ben köthették meg. Mint mondta, az EU eddig az intézményrendszert vizsgálta, és ha meg is néztek egyes projekteket, azokat is csak ebből a szempontból. A projektgazdák ellenőrzése a közeljövőben gyakoribbá válhat.
A közelmúlt botrányai ezzel együtt rávilágítanak a hazai ellenőrzési rendszer nehézkes pontjaira. Ahogy az Állami Számvevőszék is kifejtette jelentésében: alapjaiban megfelelő a rendszer, de dominánsak benne az adminisztratív ellenőrzések, amelyekkel nem tudják érdemben kimutatni a szabálytalanságok jó részét. Vagyis, ha bekérik a számlákat, és nem vizsgálják azok valóságtartalmát, bizony előfordulhat, hogy csak a papírmennyiség növekszik.
A szakértő szerint a tanulság az, hogy a közbeszerzéseknél is ott kell lenni, és a mostaninál jobban kihasználni a nyilvánosság adta lehetőségeket. A közbeszerzéseknél annyit például tud tenni a hatóság, hogy előírja a kötelező hiánypótlást, így formai okra hivatkozva már nemigen lehet kizárni az olcsóbb ajánlatot tevő cégeket.
S ami a nyilvánosságot illeti: a projektgazdák minden félévben jelentést tesznek, ezek egyes részleteit a jövőben fel lehetne tenni az internetre.
Így a kisebb beruházások helyi érdekeltjei vagy a közbeszerzési eljárásban vesztes pályázók, a konkurensek is figyelemmel kísérhetik a megvalósítás részleteit. Adott esetben, ha visszásságot észlelnek, felhívhatják rá a hatóságok figyelmét - taglalta Kullmann.
De a nagyobb egymilliárd forint feletti értékű beruházásoknál a Gazdasági Versenyhivatalt is tájékoztatnák arról, mire is írtak ki közbeszerzési pályázatot, hátha épp a GVH szakértői bukkannak nem egészen rendben lévőnek tűnő részletekre.
