Civil tiltakozás a tököli reptér ellen

A tököli repülőtér működése és fejlesztése ellen tiltakozó nyílt levelet adott át hét civil szervezet nevében Schreiber László, a Százhalombattai Környezetvédelmi Egyesület elnöke szerdán Budapesten a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium képviselőjének.

A Fodor Gábor miniszternek címzett levél másolatát a civilek a térség polgármestereinek, parlamenti képviselőinek, valamint az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága tagjainak is elküldték. Schreiber László a minisztérium épületénél összegyűlt újságíróknak elmondta: miután Tököl vezetése nem hajlandó érdemben foglalkozni a  problémával, a civilek a döntéshozókat kérik, hogy jogi és politikai eszközökkel szüntessenek meg minden fajta repülést a tököli reptéren.

Olt Boglárka, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium sajtófőnöke a levél átvételekor hangsúlyozta, hogy környezetvédelmi engedély nélkül nem tud repülőtér létesülni, ilyen engedélyt viszont még nem kértek a hatóságtól.

Ha kérik az engedélyt, akkor környezeti hatásvizsgálat készül majd arról, hogy milyen hatása van a környezetre, a településekre a tervezett repülőtér zajártalma. Kiemelte, ebben a folyamatban lesz lehetőségük a helyi lakosoknak és civilszervezeteknek arra, hogy kifejtsék a véleményüket, e vélemény kikérése nélkül a hatóság nem ad ki semmilyen környezeti engedélyt.

Arra a kérdésre, hogy a minisztérium mit tud tenni azért, hogy a mostani sportrepülés is megszűnjön, Olt Boglárka azt válaszolta: a miniszter kivizsgáltatja a helyzetet és a felügyelőség "szükség esetén felülvizsgálja a mostani környezetvédelmi körülményeket és zajártalmakat."

A nyílt levél átadásakor Schreiber László egy magnófelvétel segítségével a I. kerületi Fő utcában is hallhatóvá tette a tököli repülőtér jellemző zaját.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.