Aki ettől jobbra áll, bepárásodott szemmel emlegeti, aki balra, az fanyalog az általa forgalmazott, meghatóan fals Erdély-kép miatt.

A divattal terhes ideológiával azonban nem lehet vitatkozni. Ilyen közegben az érvelés, a szakmai szempontok szerinti elemzés, netán a kritika rögvest támadásnak minősül a magyarság egésze ellen, miközben a másik oldal kajánul röhög a markába.

Ekkor szűnik meg az író és az életmű, sőt maga az olvasó is. Lesz helyette bálvány és alattvaló. Hiszen az, aki nem engedheti meg magának a fenntartásokat, az nem olvasó többé, hanem alattvaló. Az általa csodált ideológia beosztottja.

A Kráter kiadó jóvoltából, némiképp a szakma surranópályáján azonban most Wass kikerülhetett a Frankfurti Könyvvásárra.

Ott van, ahol a magyar irodalmat mutatjuk be Európának, a világnak – a maga egészében. Ott, ahol elvileg nem volna szabad tévedni. Csakhogy ott, ahol egyszerre mutatják fel Bodor Ádám, Szilágyi István vagy éppen Tamási Áron Erdélyét Wass Albert szivárványos hazájával, ott nyilvánvaló tévedés van.

(És most ne beszéljünk itt vélt vagy valós háborús bűnökről, antiszemitizmusról, a náci eszmékkel való óvatos kokettálásról – ezek mind nem irodalmi szempontok.)

A tévedés ugyanis nem abban rejlik alapvetően, hogy egy középszerű íróra nagyobb fény hull, mint megérdemelné – ennél nagyobb tévedések is történtek már, lásd csak Coelhót – hanem abban, hogy ezzel felmutatjuk a magyar irodalom megosztottságát is, vagy ami még rosszabb: azt, hogy minálunk a művészi szempontokat, netán értékeket miként írhatják át a különféle politikai meggyőződések.

Mert egy író mégsem azért neves művész, mert azt zengi, amit én, mint olvasó hallani szeretnék. Wass sem azért rossz író, mert nem képes rendes mondatokat írni – néha ezért is –, hanem mert hagyja, hogy ne az író beszéljen belőle, hanem az ideológia.

A mindenkori Erdély-sóvárgást meglovagolva festi bús, édes giccseit. Olyan, mint a Duna tévé kamerája, amelyik minden vonatkozó dokumentumfilmben megtalálja a jajongó tájban a lajbiba öltözött székelyt.

Egy időben így nézett ki, ez történik majd Máraival is. Ő volt a kinevezett, bármikor elővehető polgári író. Az idol.

Aki Márait lapozgatott a standon, annak az árus már nyújtotta át Wass regényeit is. Márait szerencsére vissza tudta lopni magának a szakma.

Ma már lehet róla vitatkozni, konferenciát tartani, értékelését nem zavarja senki és semmi. Miközben az is kiderülhetett, hogy Naplói a magyar irodalom legszínvonalasabb művei közé tartoznak. Wass-ról ez jó ideig még elképzelhetetlen.

Talán azért is, mert még Erdélyről, az ottani magyarságról sem tudunk rendesen beszélni. Kevés olyan mondat van, amely túlmenne a borvizen, a székely kapukon és a szélfútta hegyeken. Márpedig, ahol giccs van, ott giccs van mindenütt.

pappszs@nepszabadsag.hu