Vegye, vigye
Továbbra is jobbára képzetlen dolgozókat foglalkoztatnak a nagy kereskedelmi láncok - annak ellenére, hogy az egy éve hatályba lépett kereskedelmi törvénybe belekerült: az üzletekben kereskedelmi tevékenységet folytató személynek a tevékenységi körének megfelelő szakképesítéssel kell rendelkeznie. A nagy kereskedőláncok azt állítják: az eladótérben dolgozók jó része árufeltöltő, azaz olyan munkakört lát el, amely szerintük nem minősül kereskedelmi tevékenységnek. A szakszervezet ezt vitatja, és felhívja a figyelmet: a jogszabályok nem határozzák meg pontosan: voltaképpen mi számít "kereskedelmi tevékenységnek."
A kérdés akár százezer alkalmazottat is érinthet: a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) tavalyi felmérése szerint az ágazatban dolgozó mintegy háromszázezer alkalmazott egyharmada semmiféle szakképesítéssel nem rendelkezik. Döntő többségüket a nagy kereskedelmi láncok alkalmazzák, amelyeknél dolgozók 65 százaléka ebbe a körbe tartozik. A kisebb kereskedelmi vállalkozásoknál az arány mindössze néhány százalék.
Az új kereskedelmi törvény hatályba lépése óta eltelt egy évben a helyzet nem igazán változott - véli Mátraházi István, a KASZ alelnöke. Ezt az az általunk megkeresett áruházi dolgozók is megerősítették, akik arról számoltak be: munkaadóik továbbra sem biztosítják a képzésüket, leginkább arra hivatkozva, hogy a feszített ütemű munkában nem tudják elengedni őket tanulni. Bár ez nem jelenthetett túl nagy meglepetést a szakszervezetnek: a nagy munkáltatók már a törvény megjelenése előtt jelezték, hogy szerintük a náluk foglalkoztatott szakképzetlen munkatársak java részére nem vonatkozik a képzési kötelezettség. A modernnek mondott értékesítési módot képviselő diszkontok, hiper-, és szupermarketek képviselői azzal érvelnek, hogy ez lényegében önkiszolgáló kereskedelmi forma, ahol az "áru magát adja el" - így a hagyományos eladó-vevő kapcsolat emlegetése velük kapcsolatban kissé idejétmúltnak tűnik. Ezt komolyan gondolják, hiszen ha keresnének, találnának szaképzetteket: a mintegy 24 ezer fizikai dolgozót foglalkoztató 5-9 fős kis cégek java része ugyanis tanult eladókat alkalmaz.
A helyzet fonákja, hogy a kisvállalkozások képzettebb dolgozóik nettó átlagkeresete jócskán elmarad a multiknál kapott bérek mögött, sőt többségében a jelenleg jogszabály által előírt 72 ezer 100, illetve két évnél hosszabb gyakorlat esetén 75 ezer négyszáz forint bérminimumot sem éri el. Megjegyzendő, hogy a multiknál kapható bérekben az azonos hálózaton belül is jókora - akár harminc százalékos - eltérések is lehetnek régiónként. Így a fővárosban és vonzáskörzetében akár kilencvenezer forintot is meghaladhatja a betanított munkásnak minősülő dolgozó nettó bére, míg Kelet- vagy Dél- Magyarországon vannak olyan üzletek, ahol a keresetek egy része nem éri el a bérminimumot.
Bár a nagy láncok jó része beletörődni látszik a szakszervezetek jelenlétébe - sőt van olyan társaság, ahol kimondottan jónak mondható a viszony - a jobban megfizetett, ám képzetlen munkaerő alkalmazása sem minden mellékgondolat nélküli. Ezek az emberek ugyanis szakszervezeti kérdésekben jellemzően jóval kevésbé hadra foghatók. Tegyük hozzá: az élelmiszerláncokat a fogyasztók sem igazán kényszerítik a szakképzett munkaerő jelenlétére. A piackutatások többsége szerint a hazai vásárlókat leginkább a dömpingárakkal lehet megmozgatni - a kiszolgálás minősége a sokadik a sorban.
Nem meglepő, hogy a szakszervezet jóval szigorúbban értelmezi a "kereskedelmi tevékenység" fogalmát. Mátraházi István úgy fogalmaz: attól a pillanattól, hogy az árufeltöltő válaszol a vevő bármiféle kérdésére, értékesítői tevékenységet végez. Szerinte a probléma veleje az, hogy nincs pontosan meghatározva az egyes kereskedelmi tevékenységek tartalma, ami bolttípusoként jócskán eltérő is lehet - elég csak az árakat kézzel bepötyögő ABC-kisbolt vagy egy kizárólag vonalkódot használó hipermarket pénztárosi munkája közötti különbségre gondolni.
A válasszal a kereskedelmi törvény is adós maradt, illetve azóta sem született olyan végrehajtási rendelet, amely megkísérelné jogilag kifésülni a kiskereskedelmi tevékenység ágas-bogas rendszerét - már amennyire egyáltalán lehetséges. A jelek szerint a hivatali jogértelmezés sem jelent egyértelmű kapaszkodót. A szakképzés elmaradása okán bírósági ügyek - érthetően - nem indultak, a képzetlenebb dolgozók örülnek a magasabb béreknek, a kis- és középvállalatoknál dolgozó képzettebb kereskedők ellenben a bérminimum betartásáért viaskodnak a munkavállalóval. - A bértárgyalásokon ugyanis nagy segítséget jelent a kereskedelmi törvény passzusa - mondja Mátraházi István.
A képesítés meglétét ellenőrző Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál (NFH) nem mondták meg, hány esetben léptek fel elmarasztalóan, de azt igen, hogy kifogás esetén kötelezik a céget arra, képezze dolgozóját. Arra a kérdésre sem kaptunk választ, milyen esetekben járnak el nagy kereskedelmi láncoknál. Az általunk megkeresett hálózati dolgozók és szakszervezeti vezetők mindenesetre még nem hallottak az árufeltöltők pontos szakképzettségét firtató ellenőrzésről.
A munkáltatók azért számolnak a hatósági fellépéssel - erre utal, hogy - bár nem túl nagy számban több olyan esetről is hallottunk, hogy kampányszerűen módosították áruházi dolgozók besorolását, akik kénytelenek voltak tudomásul venni és aláírni, hogy munkakörük: árufeltöltő. Mátraházi István ennél cifrább esetről is tud: egyes társaságok olyan kreált foglalkozásokat agyaltak ki az eladótérben dolgozóknak, mint "vevőkísérő" vagy egyszerűen hosteszként alkalmazták őket. De bőven akadnak vállalkozások, amelyek kötelezik dolgozóikat, hogy határidőn belül szerezzék meg az OKJ-s végzettséget.
A hivatalos képesítést adó tanfolyamokról ugyanakkor sokan azt tartják: azok csak afféle gyorstalpalók. A szakemberek sem vitatják, hogy - minden állítólagos módszertani hatékonyság mellett - ezek a kurzusok nem érhetnek fel a többéves szakiskolai képzéssel.
