Közel megháromszorozódott a kínai dollármilliárdosok száma - egy év alatt

Tizenhat milliárd dolláros vagyonával Jang Huj-jen (Yang Huiyan) 26 éves ingatlanfejlesztő Kína leggazdagabb embere a Forbes amerikai magazin által az ázsiai gazdagokról összeállított éves lista szerint.

Vagyonának köszönhetően a Country Garden Holdings Company Ltd. társalapítójának lánya a leggazdagabb ázsiai nők listáján is az első helyen szerepel. Apja 2005-ben ruházta rá tulajdonrészét a vállalkozásból. A cég részvényeit csak idén vezették be a hongkongi tőzsdére, és a bemutatkozás olyan jól sikerült, hogy Jang négy másik üzlettársával együtt néhány hónap alatt milliárdos lett. A Forbes szerint Jang valószínűleg a világ második legfiatalabb milliárdosa a német Albert von Thurn und Taxis herceg után.

Az ifjú hölgy esetében szokatlan az is, hogy a másodikgenerációs gazdagok közé tartozik, noha a kínai mágnások túlnyomó többsége önmaga erejéből küzdötte fel magát és még mindig csak 30-as, 40-es éveiben jár.

Hongkongi sajtójelentések szerint Jang apja szegénységben nőtt fel a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartományban és kőművesként dolgozott, mielőtt ingatlanfejlesztésbe kezdett az 1990-es évek elején. Lánya már a Country Garden egyik vezérigazgatója a logisztikai részleg élén.

Jang egész pontosan 16,2 milliárd dolláros vagyona hétszerese a tavalyi első helyezettének, aki Huang Kuang-jü (Huang Guangyu), az elektromos és elektronikus berendezéseket forgalmazó legnagyobb kínai vállalat, a GOME alapítója volt 2,3 milliárd dollárra becsült vagyonával. Huang idén a 10. helyre csúszott vissza, jóllehet nettó értékben több mint 50 százalékkal gyarapította vagyonát.

A második helyen szintén egy ingatlanfejlesztő, Huj Ving-mau (Hui Wing Mau) áll nettó 7,3 milliárd dollárral, míg a harmadik helyezett egy gyárakból, üzlethálózatból és ingatlanokból álló vállalatbirodalom feje, Kuo Kuang-csang (Guo Guangchang) 4,85 milliárd dolláros vagyonnal.

A leggazdagabb ázsiai nők listájának tavalyi éllovasa Csang Jin (Chang Yin), a Nine Dragon Paper Co. alapítója, idén az 5. helyről végül a 11-re szorult vissza, pedig vagyonának nettó értéke 125 százalékkal, 3,4 milliárd dollárra hízott.

A Forbes által összeállított névsorban 40 kínai milliárdos szerepel a múlt évi 15-tel szemben, ami az amerikai magazin szerint annak tudható be, hogy szédítően nő a kínai pénz- és ingatlanpiac. Az elképesztő növekedést jól jelzi, hogy csak az utóbbi negyedévben 11,9 százalékkal bővült a gazdaság.

A listán szereplők közül több mint tízen ingatlanfejlesztők. A kínai milliárdosok együttes vagyonát 120 milliárd dollárra taksálja a Forbes.

A magazin idei listája Kína déli részének egyre növekvő vagyonosodását is jól tükrözi. A Hongkonggal határos Kuangtungból minden más tartománynál több, szám szerint 13 milliárdos származik. A virágzó tartomány Kína exportösztönözte könnyűiparának központja.
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.