Kötelességem válaszolni
A szálloda előtt egy kósza fotográfus csavargatja az objektívot a fényképezőgépén, egyelőre semmi dolga, Bill Clintont éppen a magyar miniszterelnökkel fotózzák kollégái a Parlamentben...
Negyed hatkor befutnak az első autogramvadászok, néhány perccel később noteszes újságírók, majd fotóshad, végül a kamerák. Ez így nem fog menni - konstatálom, és lebiciklizem a garázsba. Liftbe szállok, megigazítom a zakómat, és lehengerlő magabiztossággal kilépek a hallba.
- A kijárat erre van - szúr ki az egyik szemfüles őr, és udvariasan kitessékel, "a szállodát lezárták, csak a vendégek lehetnek benn". A kinti csapat tömeggé duzzad. Mindjárt jön. Kezem imára kulcsolom. Mellém lép egy hatvanas kanadai turista. Kérdi, mire várunk. Elmondom. Kiderül, hogy a szállóban lakik. Bevisz.
Ide-oda állítgatnak a fekete bőrdzsekis, fülhallgatós biztonsági emberek, érkeznek a vendégek, Béres Alexandrától Kóka Jánosig, sorra úsznak be a nagyestélyik, egyszer csak megpillantom az elnök ősz hajkoronáját - a másik bejáratnál. Diktafonomat elindítva rohanok felé, úgy három méterre lehetek, amikor hirtelen egy karórát érzek a gyomromban, "sorry, stop here", állít meg egy testőr, de Bill Clinton a szemembe néz, és kezet nyújt. Bemutatkozom.
Jobb kezem az elnök tenyerében, a bal a testőr szorító fogságában, hátulról fotósok lökdösnek, hogy álljak ki a képből, a szervezők pedig már vinnék tovább az elnököt, de ő azt mondja, szívesen válaszol a kérdéseimre.
Tisztában vagyok vele, hogy mindjárt beszédet mond az emberiség globális problémáiról, az EU és az USA kapcsolatáról nyilván társalgott a miniszterelnökkel, felesége választási esélyeiről mindennap megkérdik, elnökségéről könyvek jelentek meg, de nekem most csak egy-két percem lehet. Egyvalami nagyon érdekel. Mégis mit gondolhat a világ talán leggyakorlottabb interjúalanya a politikusok és az újságírók kapcsolatáról? A BBC sztárriporterét, Tim Sebastiant idézem az elnöknek, aki egy hete Budapesten azt mondta, a riporternek úgy kell viszonyulnia a politikushoz, mint a kutyának a csonthoz (Népszabadság, október 2.) Clinton nevet, és azt feleli, szerinte az újságírónak elsősorban az a feladata, hogy tisztességesen tájékoztassa az embereket, és ebbe bizony beletartozik az is, hogy keményen felelősségre vonja a politikusokat.
- Rendben, de mit szól a politikus - kérdezem -, ha a riporter nem hagyja magát, és csupa kellemetlen dolgot kérdez, mint például öntől a CNN híres tudósítója, Christiane Amanpour, akit Ön mégis az "emberség hangjának" nevezett?
- Ami Christiane Amanpour-t illeti - válaszol Clinton -, sok kemény kérdést tett fel nekem. Tisztelem érte, és elárulom, kifejezetten kedvelem. Kit faggasson az újságíró keményen, ha nem azokat, akik hatalmi pozícióban vannak? - Magyarországon az is előfordul - felelem -, hogy a politikusok élő adásban faképnél hagyják a riportert. De máshol is. El tudja képzelni, hogy az interjú közepén feláll az asztaltól?
- Nem. Illetve... Attól függ - mondja Clinton. - Ha a kérdés, legyen bármennyire "kemény" is, a munkámmal kapcsolatos, kötelességem válaszolni. Megköszönöm, hogy válaszolt, mosolyogva bólint, majd továbblép, azzal a testőr karórája ismét a gyomromba vág, és kirepülök a szállodából.
