Az Egészségügyi Minisztérium kérdése: Rogán önbíráskodásra készül?

Az Egészségügyi Minisztérium szerint Rogán Antal V. kerületi  polgármester súlyos jogsértést követ el, ha beváltja ígéretét és  hétfőn lebontatja a sorompókat, valamint kerékbilincset rakat az  Egészségügyi Minisztérium parkolójában álló autókra - tudatta a  tárca vasárnap a távirati irodával.


A minisztérium emlékeztet rá: Rogán Antal az elmúlt napokban, sajtóhírek szerint azt nyilatkozta, hogy hétfőn lebontatja  a sorompókat, valamint kerékbilincset rakat az Egészségügyi  Minisztérium parkolójában álló autókra.
"Ha a polgármester ezt a fenyegetését beváltja, akkor súlyos  jogsértést követ el. A polgármesternek ugyanis nincs joga a  végrehajtást elrendelni, mivel az ezt megalapozó határozattal  szemben a minisztérium két hete keresetlevelet nyújtott be a  bíróságra, amelyben kérte a végrehajtás felfüggesztését" - olvasható  a tárca közleményében.

Mint írták, bíznak benne, hogy "az a Rogán Antal, aki a Kossuth  téri fideszes kordonbontást még helytelenítette, most nem él az  önbíráskodás jogállami normákkal ellentétes eszközével, hanem  megvárja, amíg ebben a tulajdoni és közigazgatási vitában a bíróság  jogerős ítéletet hoz".

Az Egészségügyi és a Honvédelmi Minisztériumot (HM), más  közintézményekkel együtt, még múlt év novemberében szólította fel az  V. kerületi önkormányzat, hogy egy tíz évvel ezelőtti rendelet  értelmében a parkolásért fizetniük kell, és hat hónap türelmi időt  kaptak arra, hogy szabadítsák fel az önkényesen lezárt és parkolónak  használt területeket.

A HM és az EÜM a hat hónap alatt nem reagált az önkormányzat  megkeresésére, ezért az önkormányzat felszólította a két tárcát,  hogy fizessék meg a mintegy 3.500 négyzetméternyi  közterület-használati díj tízszeresét öt évre visszamenőleg, ami az  egészségügyi tárcánál 10,5 milliárd forint követelést jelent.

A minisztérium Arany János utcai épülete előtt lezárt parkoló  van, ami - mint azt korábbi tájékoztatóján Rogán Antal közölte - a  földhivatali nyilvántartás szerint a kerület tulajdona. Horváth  Ágnes tárcavezető ugyanakkor azt közölte korábban, vitatják a  polgármester követelését, mert az EÜM parkolója a tárcához tartozik,  mivel a parkoló alatti pince "szervesen a minisztériumhoz épült"  1967-ben. A minisztérium a közigazgatási eljárás szabályai szerint a határozatokat megfellebbezte - tette hozzá akkor Horváth Ágnes.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.