Kövér október 6-i gondolatai "Gyurcsányról és tettestársairól"

Gyurcsány Ferenc és "tettestársai" "húzzanak el" az állami pénzek közeléből és az ország éléről - jelentette ki Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke budapesti sajtótájékoztatóján.

Kövér László megfeledkezett a 13 aradi vértanú kivégzésének évfordulójáról

Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-nek úgy reagált a sajtótájékoztatón elhangzottakra: az MSZP mindig felelős parlamenti pártként viselkedett, s amikor kormányra került, akkor is az ország jelene és jövője szempontjából fontos, de néha kényes dolgokat is végrehajtott. Így volt ez 1994 és 1998 között is - folytatta a szóvivő -, amikor a gazdaságot növekedési pályára állította a szocialisták vezette kormány, s így volt ez 2002-ben is, amikor szociális fordulatot hajtott végre. Nyakó elmondta: az MSZP felelős politikai erőként viselkedik ma is, amikor a reformokkal egy modern és erős Magyarországot kíván megteremteni. Az MSZP szóvivője azt mondta: Kövér László megfeledkezett a 13 aradi vértanú kivégzésének évfordulójáról. Ez a nap az emlékezésre, a főhajtásra jó, a politikai sárdobálásra semmiképpen sem - fűzte hozzá.
A fideszes politikus szerint nem csak az a baj, hogy a szocialisták a "korrupció, a mutyizás, az uram bátyám világ, a pénzlenyúlás", és a "nyílt arcátlan lopás mocsarába süllyedtek", hanem az igazi probléma az, hogy "nyomják lefelé a maguk alatt lévő országot, amelynek a nyakán ülnek".

"Ha ebből a helyzetből kiutat keresünk, akkor a közélet tisztaságát megteremteni hivatott programot mindössze egy pontban kell összefoglalnunk, és itt Bajnai úrnak, a szocialista kormány tagjának a szóhasználatával kell éljünk, azt kell mondanunk Gyurcsány Ferencnek és tettestársainak, hogy húzzanak el az uniós pénzek és a nem uniós pénzek közeléből, húzzanak el az ország éléről" - jelentette ki Kövér László.

Megjegyezte: gratulál a 18. születésnapjához közeledő MSZP-nek, de felhívja az érintettek figyelmét, hogy a 18. életév betöltése, vagyis a nagykorúság, egyben a teljes büntetőjogi felelősségvállalás kényszerét is jelenti. A Fidesz választmányi elnöke reagált a miniszterelnök Népszavának adott interjújára, amelyben Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy a "mi ellenfeleink a morális kérdések, ha rólunk be lehet bizonyítani, hogy nem vagyunk tisztességesek, akkor bajban vagyunk". Kövér László erre azt mondta: úgy gondolja, hogy az MSZP, Gyurcsány Ferenc és kormánya bajban van. Szerinte mára a Gyurcsány-kormány egészét és az MSZP-t is átszövi a korrupció és közpénzek lenyúlása.

A Fidesz választmányi elnöke hozzátette: a költségvetési források, uniós pénzek jelentős részét központilag vezérelt, felülről kiépített rendszer szerint ellopják, illetve az MSZP pártpénzévé teszik. A politikus úgy vélte, hogy ez szoros összefüggésben van az országot sújtó szociális válsággal, ezért minél előbb olyan helyzetet kell teremteni, ami ezeket a folyamatokat megállítja. Szerinte a Zuschlag-ügy szálai Gyurcsány Ferencig, a Weiszenberger-ügy szálai pedig Bajnai Gordon minisztériumáig vezetnek, míg a dögei polgármester is MSZP-s kapcsolataira hivatkozott a nyilvánosságra került titkos hangfelvételen.

Kövér László azt is állította, hogy egy dán cég, 260 milliós állami támogatásért cserébe, ezer forintos négyzetméterenkénti áron bérli Veres János pénzügyminiszter üresen álló csarnokát. "Az őszödi üdülős, Szalay utcás, nomentanás Gyurcsányi, a Hajdú-Bét-es Bajnai, a 250 millió forinttal vagy 260 millió forinttal támogatott állami beruházásból üzleti hasznot húzó, Veres által uralt országban, mi sem természetesebb, minthogy alacsonyabb beosztású MSZP-s politikusok, volt országgyűlési képviselők, polgármesterek, önkormányzati képviselők, vagy éppen köztisztviselők úgy érezzék, úgy gondolhassák, hogy valami azért nekik is jár" - fogalmazott a politikus. Hangsúlyozta: a Zuschlag-ügyben kihallgatott szocialisták, élükön Gyurcsány Ferenccel, továbbra is titkolják a tanúvallomásukat, holott a magyar állampolgárok többsége szeretné tudni, hogy mit vallottak az ügyészségen. 

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.