Arad, Budapest: a széthúzást kárhoztatták az összefogás emlékünnepén

Koszorúzás a Fiumei úton és a Batthyány-emlékmécsesnél

Takács Albert igazságügyi és rendsézeti miniszter mondot beszédet október 6-a alkalmából a Fiumei úti Nmezeti Sírkertben. Az ünnepségen katonai tiszteletadással emlékeztek meg az aradi vértanúkról.

Felavatták Batthyány Lajos mellszobrát Szegeden. A gróf Batthyány Lajosról, az első felelős és független magyar kormány miniszterelnökéről carrarai márványból és gránítból készített mellszobor Kalmár Márton szobrászművész alkotása, a szegedi Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban állították fel.
Lapunk tudósítása szerint Debrecenben viszont politikai üggyé vált és meghiúsult a Batthyány-dombormű avatása. A helyi liberálisok a domborművön azt a feliratot tüntették volna fel, hogy az Debrecen liberális polgárainak adakozásából készült.  (A liberális jelző nem szalonképes. Népszabadság, október 4.)
Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, Mandur László, a parlament alelnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke és Makk László dandártábornok, a köztársasági elnök szárnysegédje vett részt a Batthyány-örökmécsesnél, a nemzeti gyásznapon rendezett megemlékezésen.

Dávid Ibolya szerint sok a nemzetmegosztó kísérlet Magyarországon és Romániában


Ezernyi kísérletnek vagyunk ma tanúi a nemzet cselekvő egységének megbontására mind Magyarországon, mind Romániában - ezt a gondolatot fejtette ki szombaton Aradon Dávid Ibolya.

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke délelőtt beszédet mondott az 1848-as tábornokok kivégzésének színhelyén, a Vesztőhelyen. "Október 6-án lehajtott fejjel kell megvallani: a széthúzó nemzet nem a mártírok hagyatékát őrzi" - mondta. Szerinte még mindig nem késő tanulni a történelem hibáiból. II. János Pál pápa szavait idézte: "Meg kell tanulnunk a bátorságot a békességhez".

Az évfordulóról szentmisén is megemlékeztek a Minorita templomban, és hamarosan megkezdődik az emlékezés és koszorúzás a Szabadság-szobornál. Ezen a rendezvényen Szekeres Imre honvédelmi miniszter vett részt. Szekeres Imre a nemzetek összefogására hívta fel a figyelmet Aradon

Orbán Nagyváradon

 A nemzeti gyásznapon Orbán Viktor, a Fidesz elnöke beszélt Nagyváradon Szacsvay Imrének, az 1848-49-es szabadságharc mártírjának - az Országgyűlés egykori jegyzőjének - szobránál.
A megemlékezésen, majd az
olaszi református templomban rendezett istentiszteleten megjelent Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök felesége, Tőkés László királyhágómelléki református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. (MTI)
A XIX. században többé-kevésbé párhuzamosan próbálták modern nemzetként megfogalmazni magukat a Kárpát-medence nemzetei, de tragikus, hogy e nemzetformáló élmények nem együtt, hanem egymással szemben érték a nemzeteket, ezt használta ki az önkényuralom - fejtette ki Szekeres Imre honvédelmi miniszter szombaton Aradon elhangzott beszédében.

Az aradi vértanúk emlékére szervezett ünnepségen a miniszter emlékeztetett arra, hogy a magyar szabadságért folytatott küzdelmük miatt egykor kivégzett tábornokok többféle nemzetiséget képviseltek. Felhívta a figyelmet: ma Európában a polgárosodás és a gazdasági felemelkedés olyan kézzelfogható lehetőség, amit a kelet-európai nemzetek úgy tudnak a legjobban kihasználni, ha összefognak, ha egymásban nem ellenfelet, hanem partnert keresnek és találnak.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.