A tájkép Shakespeare-je
A műhely alig pár sarokra volt a Királyi Művészeti Akadémiától, és a gyermeket rövidesen felfogadta egy építész, akinek attól kezdve szakmányban festett épületeket. Így kezdődött az angol festészet legnagyobb alakjának a karrierje, amelyet hétfőtől a washingtoni Nemzeti Galéria kiállítása mutat be. A több mint 160 víz- és olajfestmény az impresszionizmus előfutárának tekintett, korszakos művész eddigi legnagyobb amerikai tárlata, amelyet tavasszal a dallasi Szépművészeti Múzeumban, nyáron pedig a New York-i Metropolitan Múzeumban lehet majd megtekinteni.
Turner életét végigkísérte a piaci igények tudatos alakítása. Előnytelen külsejű, alacsony, mogorva ember volt, sosem tudta levetkőzni alacsony származására utaló dialektusát. Ennek ellenére a kor legelőkelőbb szalonjaiba volt bejáratos, dúsgazdag patrónusok látták vendégül vidéki palotáikban. Rá is játszott a szerepre. Az akadémián - amelynek legfiatalabb rendes tagja és már 29 évesen perspektívaprofesszora volt - az volt a szokás, hogy a kiállításra benyújtott képeket a megnyitó előtti napon még lehetett javítgatni. Turner teátrálisan kihasználta a lehetőséget. Órákon át, csodálóira ügyet sem vetve dolgozott, s mikor elkészült, szó nélkül összecsomagolta a felszerelését, és kiment az ajtón. Kollégáinak ámulatára egyetlen színnel - fehérrel - teljesen átalakította, új értelemmel ruházta fel képeit: a nap vakítóbb, a levegő párásabb, a tenger tajtékosabb lett.
Különben is, ha műhelye mellett volt festékbolt, az csak a fehér és a sárga színekből is szépen megélt. A tájkép Shakespeare-jének, a Fény festőjének nevezték. Öregkorában még Goethe színelméletét is megfestette. Sokat harcolt azért, hogy az akadémia a becses erkölcsi tartalmat hordozó, történelmi stílussal egyenrangúnak ismerje el az addig "a valóság egyszerű ábrázolásának" minősített tájképfestészetet. A tárlat ifjúkori vízfestményeitől hazai és európai utazásai nyomán készített művein és legendás tengeri tájképein át egészen időskori, fehér és sárga foltokkal operáló, ma is meghökkentően modernnek ható alkotásaiig terjed. Ha van hiányérzet, akkor a legismertebb a bontóba vontatott Temeraire csatahajót ábrázoló képének Londonban maradásához kapcsolódik. (Sosem adta el, "az én drágámnak" nevezte, pontosan tudta, milyen érzelmeket vált ki a trafalgari győzelemre oly büszke angolokból.) A Tate Gallery 85 művet adott át több mint egy évre, talán úgy érezték, valamit saját látogatóiknak is meg kell tartaniuk.
Magyar szemmel Turner képei közül néhány szinte személyes ismerősnek tűnik: Egry József száz évvel későbbi balatoni tájaira emlékeztet, jóllehet kortársai szerint ő nem ismerte a nagy angol elődöt. A szegényen született Turner korának leggazdagabb művészeként halt meg, mai értéken számítva mintegy másfél milliárd forintos vagyon maradt utána. Hiúságát azonban minden bírálat sértette. Egyik, tengeri vihart ábrázoló képét valaki "csupa szappanhab és tajtéknak" nevezte, mire felhozta, hogy négy órát állt az árbochoz kötözve. - Nem azért festettem, hogy megértsenek, hanem meg akartam mutatni, milyen volt a látvány... Nem bíztam benne, hogy túlélem, de kötelességemnek éreztem, hogy ha igen, megörökítsem. Ettől persze még senkinek sem kell hogy tessék - fakadt ki. Részemről megnyugtatnám.
