A két fenegyerek mindent forditva csinált: előbb a trélereket rakták össze, aztán a színészeket, végül megszülettek az ikrek: a Halálbiztos (Tarantino) és a Terrorbolygó (Rodriguez). S hogy még pikánsabb legyen: a két film Grindhouse vezetéknévvel az amerikai mozikon kívül csak a cannes-i fesztiválon mutatkozott be egy fedél alatt. Mégsem a rendezőpáros közös opusza okozta a legnagyobb médiafölbolydulást, hanem az a duó, amelyik ennek kapcsán egymásba gabalyodva vonult fel a piros szőnyegen. Robert Rodriguez, és filmjének ifjú sztárja, Rose McGowan.

- S ezzel tizenhat évi házasság és öt gyerek után vége is lett a híres családi idillnek. Ráadásul az összes eddigi filmjének a felesége volt a producere. Hogyan tovább?

- Azért ez nem minden előzmény nélkül történt. Csak eddig mind a ketten tágabb perspektivában gondolkodtunk. A feleségem meg én mindig is sokkal több szálon kötődtünk egymáshoz, nemcsak a gyerekek, hanem a munka meg a közös cégünk miatt is. Még a Grindhouse-zal is úgy voltunk, hogy persze, együtt csináljuk, ahogy szoktuk. Dolgozni mindig nagyon tudtunk. A gyerekneveléssel se volt gubanc. Vagyis a házasságunkban majdnem minden működött. Gondolom, azért, mert barátok is voltunk, ami, lássuk be, nem túl gyakori egy házasságban, de másképp nem maradtunk volna együtt tizenhat évig. És még most sem látom okát, hogy ne csináljuk együtt a Sin City következő részét, mert amíg élünk, a feleségem nekem mindig az alkotótársam marad.

- Ez azért kicsit körülményes lesz, mert a felesége úgy döntött, hogy jobb, ha elköltözik hazulról, ahol mindene megvolt: a pizzakemencétől a hangstúdión át az utómunka-stúdióig.

- Azt a bázist sose adom fel, főleg a gyerekeimet nem. A pendlizésből pedig nem csinálok ügyet. És hát azért nem volt ám akkora adomány velem élni, mert engem nem könnyű elviselni. Főleg, mikor dolgozom és eluralom a házat.

- Az eddigi filmjeiből és a Terrorbolygóból mégis az derül ki, hogy kedveli az erős nőket.

- Naná! A feleségemet kemény anyagból gyúrták, és az öt húgomnál se érdemes kihúzni a gyufát. Mindig erős nők vettek körül, és mindig erős nőkkel vettem körül magam. Érdekes módon Rose is azzal nyitott, mikor elolvasta ezt a forgatókönyvet, hogy miért mindig egy pasi menti meg a világot? Igaza volt, át is írtam nőre a szerepet. Aztán attól kezdve, hogy kitaláltam, hogy géppuska legyen a lába, az egész sztori összeállt: hogy növi ki magát egy gátlásos lány a világ urává.

- És mit mond azoknak a kritikusoknak, akik szerint most tényleg elvetette a sulykot az erőszakkal?

- Azt, hogy kérdezzék meg az amerikai korhatárbizottságot, miért nem vágatta ki. Ugyanis direkt azért hagytam benne annyi lövöldözést meg robbanást, hogy legyen mire nemet mondaniuk, és én voltam legjobban meglepve, hogy simán átengedték. A filmnek persze jót tett, mert ez a fajta zombihorror akkor igazi, ha minden másodpercben csöpög a vér, és visít a néző.

- A statisztikák szerint többségében 14-18 éves fiúk nézik a filmjeit. Lehet, hogy azért szeret nekik filmet csinálni, mert még maga sem nőtt föl egészen?

- Ezt nem mondhatja komolyan olyasvalakinek, aki egy tízgyerekes családban tizenkét éves korától folyamatosan pelenkázta, etette, sétáltatta az öccseit meg a húgait ahelyett, hogy a haverjaival focizott vagy bulizott volna! Én már akkor apának éreztem magam. Nem véletlen, hogy tizenéves koromban túl voltam vagy harminc kisfilmen, 21 éves koromban megcsináltam az első játékfilmemet, cégem volt, gyerekem volt, telis tele voltam felelősséggel és felelősségtudattal. Nekem mindig is a film volt a játék. És a film lett a munka. Hogy mit csinálok? Szórakozom és szórakoztatok. Ha kell, éjszakázom, ha kell, hosszúnapozok. Mert megszállottan szomjazom azt a pillanatot, mikor a moziban felcsattan a nevetés attól, amit összehoztam, ugyanis ehhez vagyok hozzászokva kiskorom óta, amikor a saját képregényeimet mutogattam a felnőtteknek és mindenki a hasát fogta a nevetéstől. A filmjeimben az a közös vonás, hogy mindegyik fantáziajáték, ezért bármilyen szabályt felrúghatok, és bármi belefér. Tehát az összes filmem fricska. És komédia, ahol semmit nem szabad komolyan venni.

- Még a filmzenét sem, amit szintén maga komponál?

- A zeneszerzés volt az egyik fő oka annak, hogy filmes lettem. Tizenkét évesen láttam a Menekülés New Yorkbólt, és rettenetesen megkapott John Carpenter bizarr fantáziavilága, hogy mi mindent lehet csinálni a moziban. Például New Yorkból börtönt, ahol egy fickó föl-alá rohangászik. Aztán kiderült, hogy nemcsak írta és rendezte, a kísérőzenét is ő komponálta. Én már akkor imádtam a zenét. Gitároztam, zongoráztam, szaxiztam, és persze rajzoltam meg fotóztam. Isten adománya ez a kombináció, gondoltam magamban, ennél jobb meló nem létezik! Visszatérve erre a mostani filmre, a forgatókönyv még sehol nem volt, amikor már megírtam a zenéjét, és a zene sok vizuális motívumot inspirált a filmben. Egészen odáig, hogy képes vagyok átírni a forgatókönyvet, ha a zene úgy kívánja.

- Csodálom, hogy Hollywood még nem próbálta elcsábítani egy Szupermenre, Pókemberre vagy Batmanre. Vagy nem érdekli ez a fajta tömegsiker?

- Tettünk rá néhány halvány kísérletet, mert nem zárkózom el a nagyipari szórakoztatástól. De olyan csapnivalóan rossz forgatókönyveket küldtek, hogy azt az energiát, amit az átírás igényelne, inkább a saját ötleteim megvalósítására fordítom.

- És egy vérbeli filmdrámáról mi a véleménye? Valami olyasmiről, amit Spielberg, Eastwood, Ron Howard készít, s amivel díjakat lehet nyerni?

- Nincs kizárva, hogy egyszer eljutok odáig, bár életem legszomorúbb napja lesz, ha kimarad a jókedv. A babérok nem izgatnak. Miután összebalhéztam a rendezőszövetséggel meg az írószövetséggel, és mindkét szervezetből kiléptem, no meg a szakszervezetekkel sem a legjobb a viszonyom, mert rosszul viselik, hogy mindent én csinálok a filmjeimben, nem kell tartanom attól, hogy Hollywoodban sokan szavaznának rám. Tehát elismerésre nem számítok. Még a Sin City se kapott egyetlen jelölést sem, pedig attól zengett ez a város, hogy vizuálisan mennyire eredeti. Nincsenek illúzióim, tudom, hogy felégettem a hidakat, és nekem semmilyen díjra nincs esélyem. Még akkor se, ha a Schindler listáját csinálom meg a köbön. De nem baj. Majd továbbra is írom-rendezem-fényképezem és komponálom a magam mozijait a saját örömömre meg a nézők szórakoztatására, és szívesen megemelem a sombrerómat mások nagysága előtt.

Hollywood, 2007. október

A babérok nem izgatnak. Miután összebalhéztam a rendezőszövetséggel meg az írószövetséggel, és mindkét szervezetből kiléptem, nem kell tartanom attól, hogy Hollywoodban sokan szavaznának rám.

ROBERT ANTHONY RODRIGUEZ

1968. június 20-án született Texasban, San Antonióban. Apja értékesítési előadó, anyja ápolónő. Kilenc testvére van. Rodriguez 13 éves korában egy szuper 8 mm-es kamerával kezdett filmezni úgy, hogy családtagjai lettek a részvényesei. Bár már kamaszkorában nyilvánvalóvá vált a tehetsége, nem vették fel a helyi filmművészetire. Rodriguez azonban nem hátrált meg, kölcsönkamerával és minimális tőkével tovább filmezett. "Austin Stories" c. családi trilógiájával nemcsak számos díjat nyert, a főiskolára is felvették. Itt készitette első 16 mm-es 8 perces rövidjátékfilmjét (Bedhead - 1991), mellyel 14 filmfesztivál díjait aratta le. 1991 nyarán háromezer dollárért befeküdt egy kórházba, hogy koleszterin-tesztkísérleteket hajtsanak rajta végre, kölcsönkért négyezer dollárt, és 14 nap alatt hétezer dollárból amatőr színészekkel leforgatta El Mariachi c. első játékfilmjét, mely a Sundance filmfesztivál és az Independent Spirit Awards legjobb elsőfilmes diját nyerte el, és biztosította Rodriguez további karrierjét. 1995-ben 3,3 millió dollárból forgatta le a Desperadót Salma Hayek és Antonio Banderas főszereplésével, majd 1996-ban Quentin Tarantinóval és George Clooneyval az Alkonyattól pirkadatig c. filmet. Legismertebb további filmjei: a Kémkölykök c. sorozat, a Sin City és a Volt egyszer egy Mexikó. Legújabb filmje a Terrorbolygó, mely Quentin Tarantino Halálbiztos c. filmjével együtt Grindhouse néven mutatkozott be az Egyesült Államokban. Rodriguez mostanáig nős volt, felesége Elisabeth Avellan, négy fia, egy lánya van,
és a család Austinban él.