A svéd nők egyenlőbbek
Állunk a téren a stockholmi királyi palota mellett, gyűlik a tömeg, várjuk a díszszázadot, és a mindennap esedékes zászlófelvonást kísérő térzenét. Képzeletünkben máris megjelennek a mutatós egyenruhába öltözött délceg férfiak, élesítjük a fényképezőgépet, hogy elkapjuk a pillanatot, amikor felsorakoznak, és megcsillan a nap a szájakhoz emelt réztrombitákon. Aztán befut a század (tekintettel a hidegre, busszal), sorra érkeznek a térre a hangszeres hadfiak, és a nemzetközi közönségben egyre több lesz a csodálkozó arc. Az ilyen alkalmakra minden országban a nemzet színe-javát válogatják össze: minimum 180 centis magasság, széles váll, tiszta tekintet, büszke tartás - aki már látta például a magyar díszszázadot, annak aligha kell ezt magyarázni. Ebben a stockholmi csapatban viszont valami más lehetett a válogatási szempont: kis növésűek, ázsiai és afrikai bevándorlók, és - talán ez az igazi meglepetés - nők is szép számmal bejutottak a keretbe.
A messziről odatévedt vendég számára ez a svéd egyenjogúság egyik arca, de van másik is, és az sem kevésbé meghökkentő. A buszmegállóban rendezetlen masszaként várakozó svédek sorba rendeződnek, amikor a jármű feltűnik, a cél az ajtó, a sorrendet az érkezés időpontja határozza meg. Az ajtónyitáskor megindulnak fölfelé, szintén rendezetten, és nem engedik előre a hölgyeket, sem az ajtónál, sem később az üléseknél. Ha útközben át akarjuk adni a helyünket egy nőnek, jó esetben nem fogja érteni, hogy mit akarunk, rosszabb esetben azt gondolja, hogy ki szeretnénk vele kezdeni. Az előreengedés, az ajtónyitás, a kabát lesegítése vagy a szék kihúzása - vagyis a sok-sok gesztus és bók, amivel mifelénk a hölgyek iránti udvariasságot igyekszünk kifejezni - Svédországban egyáltalán nem divat, nyomát is alig találjuk. De a nők nem is tartanak rá igényt: elég nekik az egyenjogúság, megkülönböztetésre nincs szükségük.
Hogy egyenjogúság van, annak lépten-nyomon számos jelét látni, de ezeket inkább csak a figyelmes szemlélő veszi észre. Ebbe a körbe tartozik, hogy bármilyen közintézmény (az áruháztól a templomon át a temetőig) elképzelhetetlen pelenkázószoba (és a kisgyerekes anyákat átmenetileg tehermentesítő játszósarok) nélkül, és az is, hogy a metróba, a buszra, az önkormányzathoz és a királyi várba egyaránt könnyen be lehet jutni babakocsival. (Azt csak halkan jegyezzük meg, hogy kerekes székkel is, és az utólagos akadálymentesítést nem sokmilliós költséggel felszerelt, de működtethetetlen emelőszerkezetekkel, hanem egyszerű, de tartós svéd deszkákból ácsolt rámpák segítségével oldják meg, még a királyi palota múzeumában is.)
"Feminista vagyok." Ez a mondat valószínűleg mindenütt a világon feltűnést keltene egy férfi szájából, Svédországban viszont senki sem lepődött meg rajta, pedig Göran Persson korábbi miniszterelnök jelentette ki magáról. Gudrun Schyman svéd feminista (és az egyik legaktívabb parlamenti képviselő) szerint a svéd társadalom - amelyben amúgy is nagyon erős egyenlősítő törekvések működnek - több mint harminc éve gyakorolja a nemek közti egyenjogúságot, és ennyi idő alatt már a gyümölcs is beérik, meg a vadhajtások is kinőnek. A munkát a jogalkotásban kezdték el még a 70-es években: törvényt hoztak a családon belüli erőszak ellen, egy szintre hozták az azonos munkakörben dolgozó nők és férfiak fizetését, választhatóvá tették a férfiak számára a gyest. A következő évtizedben szigorú kvótarendszert vezettek be, előírva, hogy mekkora legyen a nők aránya a közintézményekben (a parlamenti képviselőkig bezárólag). Jelenleg a svéd országgyűlés közel 50 százalékban nőkből áll, és hasonló az arány a kormányban is, az esélyegyenlőségi miniszter például egy afrikai származású, de már Svédországban született hölgy. A svéd vállalatoknál továbbra is "férfiuralom" van ugyan, de a nők pozíciószerzési esélyei láthatóan javulnak. A legalább 200 alkalmazottat foglalkoztató vállalatok igazgatóságaiban a férfiak aránya 1993-ban 98 százalék volt, 2002-re 92 százalékra csökkent, jelenleg pedig 90 százaléknál tartanak. A nőknek a svéd jogszabályok szerint joguk van bármely területen munkát vállalni, a fegyveres erők egyetlen szektora sincs elzárva előlük. A bérezésükben az egyenlőség még nem teljes, de így is látványos: azonos munkakörben szakmától függően 1-8 százalékkal kevesebbet kapnak, mint a férfiak.
A nemek közötti egyenlőség legfőbb őre a svéd rendszerben az esélyegyenlőségi ombudsman hivatala, amit az első, még 1980-ban elfogadott esélyegyenlőségi törvény hozott létre. Az ombudsman képviseli a munkavállalók és a diákok érdekeit a nemek szerinti diszkrimináció ügyeiben. Az ombudsman bejelentésre vagy saját ötlete alapján bármely intézménynél és vállalkozásnál vizsgálódhat. A svéd jogszabályok szerint azok a cégek, amelyek legalább tíz munkavállalót alkalmaznak, kötelesek évente jelentést készíteni a nemek közötti fizetési különbségekről, és az adott helyzetkép alapján "nemek közötti egyenlőségi tervet" kell összeállítaniuk. Ha nem teszik, akkor az ombudsman komoly pénzbírság kiszabását indítványozhatja.
Maga az említett jogszabály (a "férfiak és nők munkában való egyenlőségéről szóló törvény") úgy fogalmaz, hogy nemi diszkriminációnak minősül, ha valaki a neme miatt bármiféle kedvezőtlen elbánásban részesül. A diszkrimináció tilalma a munkaerő-felvételre, az alkalmazás feltételeire, az alkalmazotti jogviszony megszüntetésére és az áthelyezésekre is vonatkozik. A közelmúltban a tilalmat kiterjesztették az adott pozícióra jelentkező pályázókra és az egész jelentkezési folyamatra is. A jogszabály a diszkriminációmentes munkahelyi környezet kialakítását egyértelműen a munkáltatók felelősségévé teszi: ők kötelesek megvédeni az alkalmazottakat mindenféle munkahelyi szexuális zaklatástól, és meg kell könnyíteniük, hogy a dolgozóik munkaerőként és szülőként is helyt tudjanak állni. Ha a munkaadónak tudomására jut, hogy valamelyik alkalmazottja egy másik munkatársat szexuálisan zaklatott, akkor ki kell vizsgálnia az eset körülményeit (ezt olyan pénzügyi szankciókkal kényszerítik ki, amik miatt általában senki nem meri az esetek elkenését választani). Panasz esetén bárki ingyenesen az ombudsmanhoz fordulhat, és fordulnak is, évi több ezer alkalommal. Az esélyegyenlőség szelleme egyébként más jogszabályokban is megjelenik, például a svéd családjogi törvény kimondja, hogy a családon belül a férfiak és a nők egyenrangúak, és a "gazdaságilag gyengébb felet" támogatásban kell részesíteni válás vagy halál esetén. A nemek közti különbség eltörlésére irányuló szándék az oktatásban is megjelenik: a hagyományosan csak lányok által választott tantárgyakat (mint a kézimunka vagy a háztartástan), illetve a "fiús" tárgyakat (mint a fa- és fémfeldolgozás) mindkét nem számára kötelezővé tették.
Talán a legérdekesebb szabály, hogy a 480 napig tartó gyes időszakából legalább 60 napot kötelező a "másik" szülőnek (többnyire a férfinak) igénybe vennie, ilyenkor ő van otthon a gyerekkel (vagy ez az időszak elvész). Jelenleg már a párok férfi tagjainak több mint 50 százaléka részt vállal ilyen módon a gyermekgondozásból, és a beteg gyermekek ápolására adott szabadnapok 43 százalékát is férfiak veszik ki.
Az egyenlősdi jogi megalapozását nem véletlenül kezdték az erőszak visszaszorításánál - Margareta Winberg szociáldemokrata politikus szerint a svéd nők közel 40 százaléka életében legalább egyszer a családon belüli agresszió áldozatává válik. (A feminista szervezetek álláspontja szerint ebben a kissé túlhajtott egyenlőségnek is szerepe van, mivel úgymond elbizonytalanítja a férfiakat, akiknek így a testi erőszak jelenti az egyetlen lehetőséget a régi fölény demonstrálására. Ezt a nézetet hangoztatja például Ireen von Wachenfeldt, a legnagyobb nővédő mozgalom, a ROKS vezetője.) Ez természetesen csupán becslés, illetve kutatásokra támaszkodó projekció, az viszont már tény, hogy évente húszezer, nőket érintő testi sértésről, illetve nemi erőszakról érkezik bejelentés. Hogy ebből mennyi írható a családon belüli konfliktusok számlájára, arról nincsenek egyértelmű információk, az arányokról azonban sokat elárul, hogy évi átlagban tizenhat nő hal meg ilyen esetek miatt, és ebből tíz esetben a közeli hozzátartozó a vétkes. (Mindez annak ellenére történik, hogy a nők védelmét jól kiépített intézményrendszer szolgálja, ami nem csak a minden önkormányzatnál meglévő befogadó otthonokból áll: a veszélyben lévők kaphatnak új nevet és személyazonosságot, új lakást az államtól, és pénzügyi segítséget is az új egzisztencia felépítéséhez. Jellemző az egyenjogúság szintjére, hogy hasonló "menekülő útvonalakat" a családi erőszak áldozatává vált férfiak számára is kiépítettek, sőt - ami talán számunkra még hihetetlenebb - az erőszakot elkövető férfiak rehabilitációjának intézményeit is létrehozták.)
Az erőszak ennek ellenére továbbra is akut probléma, aminek a kezelése ráadásul rengetegbe kerül, ezt pedig a sokat adózó, de az adók elköltését szigorúan számon tartó svédek nem nézik jó szemmel. De nem azt találták ki, amit nálunk szokás (hogy csökkentik a támogatásokat), hanem azt, hogy a költségeket ráterhelik a bűnösökre. A már említett Gudrun Schyman vetette fel, hogy "férfiadót" kellene kivetni a nők elleni erőszak miatti kiadások fedezésére, és a javaslatot egyáltalán nem a bulvárhírek között tálalta a svéd sajtó.
Stockholm, 2007. október
A jogszabály a diszkriminációmentes munkahelyi környezet kialakítását egyértelműen a munkáltatók felelősségévé teszi: ők kötelesek megvédeni az alkalmazottakat mindenféle munkahelyi szexuális zaklatástól, és meg kell könnyíteniük, hogy a dolgozóik munkaerőként és szülőként is helyt tudjanak állni.
