Ugyanaz a Greenspan, aki a központi bank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnökeként 18 éven át gyakorlatilag megközelíthetetlen volt, akinek a mindig ugrásra kész piac nemhogy a szavát, de a szavak közé pedáns megfontoltsággal elhelyezett vesszőket is mennyei mannaként leste. Greenspan nyilván nem 81 éves korára változott meg. A különbség csak annyi, hogy könyve a boltokba került, A zűrzavar kora - Kalandozások az új világban.

Az 531 oldalért a pletyka szerint csak előlegbe 8 és fél millió dollárt kapott, ami még a jelenlegi gyenge árfolyam mellett is laponként 2,9 millió forint - beleértve azokat is, amelyekre a fejezetek végén netán csak egy bekezdés jutott. Greenspan ráadásul nemcsak elméleti közgazdásznak és központi bankelnöknek jó, hanem üzletembernek is. Szidja a most különben is népszerűtlen Busht, odavág az iraki háborúnak, dicséri Bill Clintont, gondoskodik róla, hogy tőle visszhangozzék a sajtó. New Yorkban még dedikálást is vállalt, pedig nyilván tudta, hogy lesz, aki majd arra használja fel az alkalmat, hogy leszedje róla a keresztvizet. Mindegy, a forgalomnak a botrány is használ.

Washingtoni éveim alatt egyetlenegyszer voltam vele egy légtérben. A Fed székházának múzeumszerű lépcsőházában rendeztek kiállítást amerikai gyűjteményekben lévő magyar festményekből. A magyar tudósítók maroknyi csapatát meghívták a megnyitóra, de előre figyelmeztettek, ne is próbáljunk szólni Greenspanhez, még kevésbé kérdezni tőle bármit is. Pedig nem lett volna érdektelen megtudni, mit gondol Rippl-Rónairól - ha már az euró hazai bevezetésének időpontja nem az ő asztala. Öt méterről barátságos, mosolygós embernek tűnt, de a testőre kevésbé.

Greenspan tapasztalt szerző, egy sor szakkönyvet írt a piacról, a pénzpolitikáról, a költségvetési hiányról és az államadósságról. Az Amazon.com internetes áruház 156 kötetet sorol fel, amelynek teljes egészében vagy részben ő a szerzője, illetve róla szól. Bob Woodward 2001-ben kiadott Greenspan-életrajzának minden ceremóniától mentes címe: A Maestro. Egy másik, 2002-es könyv alcímében a világ legbefolyásosabb bankárának titulálja. Külön kiadták kötetbe rendezett idézeteit, és persze kisebb könyvtára van a szidalmazásának is. Egy két évvel ezelőtt kiadott kötet borítóján ez olvasható: Greenspan csalása - Hogyan ásta alá politikájának két évtizede a világgazdaságot.

A zűrzavar kora egyszerre két könyv: első fele olvasmányos önéletrajz, második fele a szerzőnek a világról alkotott véleményét tartalmazza. (A magyar jobboldalon nem lesz népszerű: bár híve a Fidesz által általános csodaszernek vélt adócsökkentésnek, egyben a kis államé, az árliberalizációé, a szabad piacé, a globalizációé és az örökös változásé is.) A magánélete se teljesen érdektelen. Ha kicsit tehetségesebb, hivatásos dzsesszzenész is lehetett volna, de a klarinéton és a szaxofonon viszonylag korán kiütköztek a korlátai - a zenekarban nem a hangszerszólók, hanem az adóbevallások benyújtásának idején volt a legnépszerűbb. Mindkét feleségének Mitchell volt a lánykori neve. Az elsőtől, Joantól egy év után elvált, a másodikat, Andreát, az NBC nála húsz évvel fiatalabb fehér házi tudósítóját az első komolyabb randi után azzal vitte fel a lakására, hogy megmutatja neki a monopóliumokról írt esszéjét.

A nőügyeinél azért izgalmasabb, amikor a kamatlábakról és a világról elmélkedik. A világsajtó hamar felkapta azt a mondatát, amely szerint elszomorítja, hogy politikailag kényelmetlen elismerni azt, amit mindenki tud: az iraki háború nagyrészt az olajról szól. Még meg sem jelent a könyv, amikor a Washington Postban Woodwardnak nyilatkozva visszavonta az állítást. Azt mondta, a háború előtti fehér házi megbeszéléseken sem Bushtól, sem Dick Cheney alelnöktől nem hallotta, hogy a világ olajkészleteinek védelméről beszéltek volna - bár szerinte ez lett volna a legfontosabb érv Szaddám Huszein eltávolítása mellett.

A magát libertariánus republikánusnak valló Greenspan egy másik fronton is igazi támadást intéz saját párttársai ellen. Azt írja, nagy csalódással tapasztalta, hogy Bush az ő tanácsai ellenére sem vétózta meg a túlzott kiadásokat tartalmazó költségvetéseket.

Az elmúlt évek másik nagy amerikai gazdasági dilemmája a Bush elnök választási programjában szereplő adócsökkentésnek a változó világra való tekintet nélküli megvalósítása. 2001 elején a kongresszusi meghallgatásokon Greenspan támogatta az adócsökkentést, akkor az volt a legnagyobb - az események fényében teljesen megalapozatlan - félelme, hogy az Egyesült Államok túlságosan gyors ütemben fizeti vissza az adósságát, ami lassíthatja a gazdasági növekedést. A könyvben azt írja, meglepte, hogy szavait az adócsökkentés általános támogatásaként értelmezték. Erről a meglepetéséről azonban mostanáig hallgatott - pedig mint azt bírálói felróják neki, bőven lett volna alkalma eloszlatni a félreértést. Nagyjából ezermilliárd dollárral korábban.

A Fehér Ház feszengve reagált. Greenspan a konzervatív oldalon, és ettől nem teljesen függetlenül a pénz világában is élő legenda. Az elnök szóvivője szerint Busht "meglepte" az utólagos kritika. Cheney továbbment, a Wall Street Journalnak írt cikkben vette védelmébe az adócsökkentéseket, egyben ismét Clinton elnökségének utolsó hónapjaira kenve a gazdasági növekedés 2001 közepén bekövetkezett lelassulását. Emlékeztetett rá, hogy Greenspan már Bush hivatalba lépése előtt megjósolta a technológiai részvények piacának küszöbönálló összeomlását. Az alelnök nagyon barátságosan, de egyértelműen visszautasította régi barátjának véleményét, miszerint bármi baj lett volna az adócsökkentéssel. Szerinte az előre kiszámítotthoz képest csupán annyi történt, hogy a 2001 szeptemberi terrortámadások (és bár nem írja, de az Irak elleni háború) miatt megugrottak a biztonsági kiadások.

Greenspan másoknak is tud meglepetéseket okozni. A kedves olvasó sosem találná ki, hogy a Fed volt elnöke szerint miért van kipukkadóban az amerikai ingatlanpiac. Erről speciel a kommunisták tehetnek. Összeomlott a Szovjetunió, és egymilliárd főnyi új munkaerő jelent meg a világpiacon, felgyorsult a globalizáció, csökkentek a termelési költségek, nőttek a profitok, a "fölösleges" pénz egy része pedig az amerikai lakáspiacon kötött ki. Ennek persze van jó oldala is. A tulajdonosi szemlélet erősödése Greenspan logikája szerint még akkor is hasznos, ha az egykor általa is előnyösnek tartott, mozgó kamatú hitelek drágulása miatt most sokaknak meg kell válniuk nemrégiben vett házuktól.

Még egy váratlan fordulat a Maestrótól: "Ha Kína tovább nyomul előre a szabadpiaci kapitalizmus felé, bizonyos, hogy az egész világot a jólét új szintjei felé fogja hajtani." Vagyis Greenspan nem félti Amerikát Kínától, hanem egyenesen jónak tartja, ha az elmúlt évtizedek folyamatai még vagy negyedszázadon át kitartanak. Az is igaz, hogy a jóslatnak van egy másik oldala is: a kommunista párt nem fogja tudni megtartani politikai monopóliumát, mert a piac és a politika szabadsága hosszú távon kéz a kézben jár.

Egy régi washingtoni mondás szerint minden politikusi memoárnak azzal az alcímmel kellene megjelennie, hogy "Bárcsak hallgattak volna rám". A volt Fed-elnök könyve sem kivétel. A kapzsi szerző bezsebeli az elmúlt csaknem két évtizedes, öszszességében szinte egyenletes, ütemében pedig páratlan gazdasági fejlődésért járó babérokat, miközben minden egyensúlyi zavarnak és potenciális katasztrófaforrásnak valaki egészen más a gazdája. Alan Greenspan most áll bosszút azért, mert a Jerome Big Bandben 1944-ben nem engedték szólózni.

Washington, 2007. október

Jegybankelnöki meghallgatás a washingtoni törvényhozásban, 2003