- Láttam itt már plusz negyven fokban, karácsony előtt, reggel, délben, este, újságvásárlásnál, gyermekfagyiztatásnál, színházi premiernél, csekkfizetésnél, séta közben, munkába menet, cipekedve...

- Hát, én itt ülök.

- Mennyi gyűlik itt össze egy nap?

- Ezer, kétezer. De nem mindig. Van, aki vizet hoz, de kaptam már kenyeret, takarót meg csokit. Elolvadt.

- Tudja, ki a miniszterelnök?

- A Demszky?

- Hány éves?

- Ötvenkettő.

- Van foglalkozása?

- Szobafestő-mázoló.

- Mi történt magával?

- Leszázalékoltak a lábammal.

- Ettől még nem kellene itt lennie.

- Nem.

- Volt lakása?

- Volt.

- Feleség, gyerek?

- Elváltunk. Eljöttem a lakásból, aztán a lábam lerokkant, és már nem tudtam dolgozni. Hallgassa a fasz, mit mond.

- Vannak gyermekei?

- Két fiú, vidéken dolgoznak.

- Hol?

- Az egyik Tatabányán. A másik... Nem tudom. Talán Salgótarjánban.

- Szokott velük találkozni, beszélni?

- Nem. Vagyis igen, de ritkán.

- Tudják, hogy az apjuk itt ül a körúton?

- És ha tudják? Megvan nekik a maguk baja. Hogy a gáz, villany mennyi.

- Azon kívül, amit itt idedobnak, él valamiből?

- Takarítok.

- Hol, kinél?

- Idős néni. Fogom a szőnyeget, szépen kitisztítom.

- Mit szokott enni?

- Mindenfélét.

- Ebéd?

- Kapok azt a hajléktalanszállón.

- Mi lesz ma?

- Paradicsomos káposzta.

- Hol töltötte a karácsonyt?

- Vidéken.

- Kiknél?

- Rokonoknál.

- Tudják, hogy' él?

- Annyira nem.

- Mennyire nem?

- Meghúzom magam náluk, aztán jövök vissza.

- Nem marasztalják?

- Nem palotában laknak ők se.

- Mit kapott karácsonyra?

- Egy öltönyt meg egy cipőt.

- Tőlük?

- Tőlük.

- Hol tartja?

- A hajléktalanszállón.

- Nem fél, hogy ellopják?

- El van zárva. De vigyázni kell.

- Van valamilyen terve?

- Milyen tervem lenne?

- Terve, hogy mi lesz magával.

- Nincs.

- Azért ez borzasztó.

- Nem. Meg lehet ezt szokni.

- Meg lehet ezt szokni?

- Túl kell élni! A hidegben persze nem ugyanaz.

- Láttam: nulla foknál is olyan rezzenéstelenül ül, mint húsz foknál.

- Nem érzem, csak ha nagyon hideg van.

- Nulla fok nagyon hideg bír lenni, ha nem mozog.

- Kapok takarót. Felhúzok két gatyát. Kihúzom. Ha nem ülök ide, nem kapok semmit.

- Szoktak beszólni magának?

- Itt? Itt nem.

- Másutt?

- Mint mindenkinek.

- Szándékosan van itt, és nem, mondjuk, Kőbányán?

- Volt már Kőbányán?

- Voltam.

- Látta Kőbányát?

- Láttam.

- De úgy mindent?

- Hozzávetőleg.

- Ott laktam. Ott volt a lakásunk.

- Hol?

- Hát, Kőbányán!

- Azt értem. De hol?

- Ott a töltésfele.

- A téren, a krimónál?

- Ott.

- Arrafelé láttam egyszer valakit éticsigát enni. Iszonyatos volt.

- Én ettem már éticsigát.

- Nem. Neeeem...

- Ha nincs, megesz az ember bármit. Volt már nagyon éhes?

- Igen.

- Amikor bármit megenne?

- Igen.

- Amikor csak száraz zsemle van zöld párizsival, az is nagyon jó. Vagy egy eldobott kifli. Kőbánya az Kőbánya, a Jászai meg a Jászai. Itt a Meki, az a színház meg a pizzéria, az újságos. Az aluljáró. Villamosmegálló. Ott egy üzlet. Ott még egy. Jönnek-mennek az emberek.

- Adnak?

- Adnak.

- Egy-két ezret?

- Jobb esetben. De hálás vagyok mindenért.

- Milyen emberek járnak errefelé? Úgy értem, rendesek?

- Senki nem bántott még. De nem is mondott semmit, hogy mi van velem. A többség csak megy és nem ad. Vagyis egyszer idejött egy ember.

- Miféle?

- Olyan okosnak néztem.

- Mit mondott?

- Hogy ő is volt így. Meg nem hagyta magát. A hit vagy mi segítette. Adott teát.

- Rossz, hogy nem figyelnek magára?

- Mit figyeljenek? Nem az van, mint annál a Kádárnál, hogy hárommillió szegény, aztán felhúzzák őket.

- Rákosinál.

- Akkor meg annál.

- A politikusok tehetnek róla?

- Nem. Igen. Ők is.

- A Demszky?

- A miniszterelnök?

- A főpolgármester.

- Őt láttam már. Azért múlt tavasszal nagy élet volt itt. Plakát, izé, olyan tű...

- Kitűző?

- Az. Meg színes toll.

- Többet dobtak?

- Többet.

- Fényképeszkedtek is magával?

- Nem.

- Iszik?

- Nem. Nem sokat. Inkább nem. Látja, hogy nem.

- Ki tehet erről?

- Így alakult.

- Amikor együtt élt a családjával, minden rendben volt?

- Az alagsori házban? Megvoltunk. Mállott a vakolat, beáztunk. Megvoltunk.

- Elégedett volt?

- Dolgoztam. Fel a létrára, le a létráról. Általában volt mit enni.

- A gyerekek?

- A gyerekeknek is volt.

- Visszasírja?

- Nincs mit.

- Hogyhogy nincs mit?

- Azért nem dőzsöltünk. A gyerekek hamar elmentek. Végül is mindegy, hogy itt vagy az alagsorban vagyok.

- Nem akarta többre vinni?

- Mire?

- Hát, a szobafestő-mázoló azért nem olyan rossz...

- Ha van munka. Meg ha egészséges az ember.

- Orvoshoz szokott járni?

- Van tb-kártyám!

- És mit szokott mondani az orvos?

- Mit? Hogy vigyázzak!

- Szokott ábrándozni?

- Nem én.

- Mégis, milyen itt ülni?

- Hát, ülök.

- Jönnek-mennek az emberek...

- Nem nézem meg őket. Nem tudom, ki adja. Nem nézek fel.

- Megköszöni azért?

- Magának is megköszöntem.

- Mit ér magának az a százas?

- Semmit. Mindent.

- Ez költői volt.

- Maga ki? Ilyen izé? Ilyen író?

- Határeset.

- Egyszer kaptam egy tízezrest. Néztem a kezemet, ilyen nincs. Felnéztem.

- Mit látott?

- Idős, szép nő volt. Nem szólt semmit, csak sírt.