Jogszerű volt a rendőrök nyíregyházi intézkedése - a rendőrség szerint

A belső vizsgálat eddigi megállapítása szerint jogszerűek és szakszerűek voltak a rendzavaró futballszurkolók elleni rendőri intézkedések a Nyíregyháza - Debrecen NB I-es labdarúgó-mérkőzés előtt, alatt és után - közölte Gaszper Róbert alezredes, az illetékes bizottság vezetője a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján. Az MTI megkeresésére a térségi sajtóreferens azt közölte: az még tisztázásra vár, hogy fegyelmi felelősség felmerül-e a szervezési előkészületekkel kapcsolatban.

Andrékó János dandártábornok, a szervezet parancsnoka ugyanakkor fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a vizsgálatokat tovább folytatják, hiszen "lehettek hibák, vagy inkább nem szerencsés döntések" a rendőrségi intézkedések során. Ilyennek említette, hogy amikor a stadionba kísért debreceni szurkolók át akarták törni a rendőri biztosítást, hogy verekedjenek, a csoportot kísérő sorfal megerősítésére három lovas rendőrt küldtek. Újságírói kérdésre válaszolva elismerte, hogy "más lehetőség ugyan nem állt gyorsan rendelkezésre az erősítéshez, mint a csoportot kísérő három lovas rendőr, de talán nem volt szerencsés a döntés".

Magyarázatként elmondta, hogy a debreceni szurkolók ekkor dobálni és rugdosni kezdték a lovakat, az egyik megsérült, a megrémült állat belerohant a tömegbe, ám szerencsére senki nem sérült meg. A főkapitány a "nem szerencsés döntéssel" kapcsolatos újságírói értetlenkedésre válaszolva kifejtette: valóban másként alakulnak az események, ha a szurkolók nem kezdték volna el a lovakat dobálni és rugdosni.

Andrékó János közölte, hogy a szabolcsi rendőrök figyelmét a debreceni kollégák már jóval a meccs előtt felhívták arra, hogy a bajnokcsapatot népes szurkológárda, közöttük igen agresszív szurkolók is elkísérik majd el a találkozóra. A rendőrség ennek megfelelően készült - bár a mérkőzést a szövetség illetékes bizottsága nem minősítette kiemelt kockázatúnak - 230 rendőrt, köztük debrecenieket, miskolciakat és budapestieket rendeltek be szolgálatra. Amikor jóval a meccs előtt a város több pontján már verekedések törtek ki a hazai és a vendégdrukkerek között, további 30 rendelt riasztottak; így a mérkőzés biztosítás 6,5 millió forintba került.

A főkapitány a sajtótájékoztató elején visszautasította azokat a szerinte "szélsőséges, igaztalan" vádakat, amelyekkel újságírók és politikusok is illették a szabolcsi rendőröket az intézkedéseik miatt, s megjegyezte: ezt levélben is megteszi az érintetteknél. Fülöp Gergely sajtóreferens a távirati iroda munkatársának megkeresésére elmondta, a további vizsgálat azt tisztázza, hogy fegyelmi felelősség felmerül-e az előkészületekkel kapcsolatban, hiszen a rendőrségnek minden eshetőségre fel kell készülnie, s ez vonatkozik természetesen a "nem szerencsésnek tartott" lovas rendőri megerősítéssel kapcsolatos intézkedésre is.

Bencze József országos rendőrfőkapitány még október 1-én szakszerűtlennek minősítette a biztosítás, illetve az intézkedések egy részét, s fegyelmi eljárás lefolytatására utasította a megyei főkapitányt. A rendőrség honlapján akkor megjelent közlemény szerint a szabolcsi főkapitányság vezetője arra kapott utasítást, hogy "fegyelmi eljárás keretében vizsgáltassa meg a rendőri tevékenységet, és a szabálytalanul eljárókkal szemben tegye meg a szükséges intézkedéseket".

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.