Lezárta az olaszliszkai tragédia nyomozását a rendőrség

Lezárta a rendőrség az olaszliszkai ügyben végzett, fokozott ügyészi felügyelet mellett zajló nyomozást - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája pénteken.

A nyomozás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszka Kossuth utcájában tavaly október 15-én történtek miatt indult, amikor a gyermekei szeme láttára verték agyon Szögi Lajos tiszavasvári tanárt, mert autójával elsodort egy kislányt, aki az ütközés következtében könnyebben sérült.

A kommunikációs iroda tájékoztatása szerint az elmúlt hónapokban a kiemelt ügyként kezelt eljárás során a nyomozók több mint száz személyt hallgattak ki, sokukat többször is. A rendőrség aprólékos munkával járt el annak érdekében, hogy teljes biztonsággal zárja le az ügy egy-egy mozzanatát. A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a nyomozást lezárta, az ügy több ezer oldalnyi nyomozati iratát pedig vádemelési javaslattal a megyei főügyészségnek küldte meg - tették hozzá.

A kommunikációs iroda közleményében arról is beszámol, hogy a büntető eljárási cselekményekkel párhuzamosan a hatóság nyolcféle - például műszaki, hemogenetikus és vegyész - szakértőt rendelt ki. A beszerzett adatok, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette ügyében, a terhükre rótt bűncselekmények megalapozott gyanúja alapján nyolc személyt helyezett előzetes letartóztatásba a bíróság.

Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: megérkeztek az iratok, a jövő héten kezdik ezek áttanulmányozását.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.