Ismerős idegenek hazai gyártásban

Bőven akad olyan eszköz vagy készülék, amely Magyarországon készül, ráadásul a világ jó néhány pontján bemutatni sem kell, s a gyártók - igaz, rendszerint külföldi társaságok leányairól van szó - a Made in Hungary feliratot sem szégyellik róluk. Ezek közül talán a három legismertebb az Audi TT és TT Roadster, a Nokia telefonok, valamint az Electrolux porszívók és hűtők egy jelentős része.

Az Audi győri gyárának elmúlt évi árbevétele - saját közlése szerint - 5,031 milliárd eurót tett ki. A forgalom döntő részét a motorgyártás hozta, emellett azonban jelentős súlyt jelentett a 32 089 legyártott TT és TT Roadster is. A cégtől kapott tájékoztatás szerint a kocsikon több helyen is feltűnik a magyarországi gyártásra vonatkozó felirat. Mint minden új autó esetében, az Audi is fokozott figyelmet fordított a sportkocsi bevezetésére, az azonban még így is ritkaságszámba megy, ami a TT-vel történt. Rövid idővel az első széria értékesítésének megkezdése után egy londoni kortárs művészeti kiállításon helyet kapott az autó.

Árbevételét tekintve az Auditól alig marad el a Nokia komáromi gyára, amely tavaly - a Deloitte 500 legnagyobb kelet-közép-európai cégeket tartalmazó listája szerint - 4,827 milliárd euró forgalmat bonyolított. A cégnél nem kívánták elárulni, hogy 2006-ban mennyi készüléket gyártottak. Az azonban bizonyos, ha valaki a régióban középkategóriás Nokia telefont vásárol, akkor annak nagy valószínűséggel Komáromban összeszerelt telefont nyomnak a markába.

A helyzet az Electroluxnál talán még egyértelműbb. Az anyavállalat egyetlen európai porszívógyára és fagyasztóládagyára ugyanis Magyarországon működik. Az elmúlt évben összesen 180,9 milliárd forint árbevételt hozott össze a magyar leány. Ez csaknem 2,5 millió porszívó és 1,85 millió hűtő és fagyasztóláda értékesítéséből jött össze. Az adatok szerint egyébként a fölső kategóriás porszívók piacán az Electrolux 10 százalékos piaci részesedést ért el az Európai Unióban a porzsák nélküli eszközeivel.

Rejtőzködő hungarikumok: a TT világhírű, nálunk készül, de mégis német autónak mondják
Rejtőzködő hungarikumok: a TT világhírű, nálunk készül, de mégis német autónak mondják
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.