MSZP: az Orbán-kormány idején lehallgatták a minisztériumi telefonokat?

Ha hitelt lehet adni Pokorni Zoltán szavainak, akkor az Orbán-kormány bűncselekményt követett el a minisztériumi telefonbeszélgetések rögzítésével - nyilatkozta az MSZP szóvivője csütörtökön az MTI-nek.


Pokorni Zoltán fideszes politikus azon kijelentése, amely szerint minisztersége alatt a tárcánál rögzítették a telefonbeszélgetéseket, vagy az évtized legnagyobb botránya, vagy egy felelőtlen politikus hadoválása - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz szerint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál rögzítik a telefonbeszélgetéseket. Az MSZP szóvivője hangsúlyozta: a Büntető törvénykönyv szerint, ha valaki hivatalos személyként jogtalanul kezel személyes adatot, bűntettet követ el. "A gyanú fennáll, hiszen a miniszternek tudomása volt erről" - tette hozzá Nyakó István arra utalva, hogy Pokorni Zoltán szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: emlékezete szerint minisztersége idején rögzítették és 48 órán keresztül számítógépen tárolták a minisztériumi telefonbeszélgetéseket. (MTI)
Nyakó István annak kapcsán mondta mindezt, hogy szerdán Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta,  idestova tíz éve minden minisztériumból kimenő és bejövő  telefonbeszélgetést rögzítenek, és amikor ő maga oktatási miniszter  volt, emlékezete szerint 48 óráig tárolták a számítógépek a  telefonbeszélgetéseket.

Az ellenzéki párt másik alelnöke, Varga Mihály a nap folyamán  tartott sajtótájékoztatóján erre úgy reagált: Pokorni Zoltán a  beszélgetés tényének, és nem tartalmának rögzítésére gondolt,  eltérően a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatoktól, ahol a magát a  beszélgetést is rögzítik. Ezt bizonyítandó a fideszes politikus  bejátszott egy felvételt, amelyen az hallható, hogy a  Nemzetbiztonsági Szakszolgálatok a hozzá telefonálókat arról  tájékoztatják: a beszélgetést rögzítik.

"A Nemzetbiztonsági Szakszolgálatok telefonját lehallgató és  nyilvánossá tevő sajtótájékoztatón kiderült: a szakszolgálatok  törvényben előírt kötelezettségüknek eleget téve tájékoztatják a  telefonálót, hogy a beszélgetést rögzítik" - mondta Nyakó István.

Mint hozzátette, a szakszolgálatok törvényesen jártak el, a  Fidesz-kormány időszakában viszont ilyen figyelmeztetés nem hangzott  el, így - ha hitelt lehet adni Pokorni Zoltán szavainak - az  Orbán-kormány bűncselekményt követett el a minisztériumi  telefonbeszélgetések rögzítésével.

A szocialisták szóvivője megjegyezte: ha Varga Mihály a  bejátszással arra kívánt célozni, hogy Szilvásy György, a   nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter  rögzítette Topolánszky Ákossal, a sportminisztérium korábbi  helyettes államtitkárával folytatott beszélgetését, "akkor a szó  szoros értelmében eltévesztette a házszámot", mivel Szilvásy György  hivatala a Miniszterelnöki Hivatal épületében található.
"Nyugodtan felhívhatja őket a Fidesz következő alelnöke, de  sajtótájékoztatóra ne álljon ki, mert bohócot csinál magából" -  fogalmazott Nyakó István.

A politikus kitért arra is, hogy Topolánszky Ákos két  sajtóorgánumnak is azt nyilatkozta: nem állította azt, hogy Szilvásy  György megfenyegette. Ez egybecseng a miniszter közlésével is -  tette hozzá az MSZP szóvivője. Szerinte a Fidesz két alelnöke  egyedül maradt hazugságával.

Ezzel kapcsolatosan Nyakó István azt a kérdést címezte Orbán  Viktorhoz, a Fidesz elnökéhez: hány fideszes alelnöknek kell még  bohócot csinálni magából, hogy belássák: hazudtak?

Topolánszky Ákos egy rádiós és egy televíziós műsorban egyaránt  azt állította: nem mondta, hogy Szilvásy György titokminiszter  megfenyegette volna.

Az ügy előzménye, hogy a Gyermek-, Ifjúsági és Sport  Minisztérium (GYISM) volt kábítószerügyi helyettes államtitkára a  hvg.hu-nak múlt csütörtökön a Zuschlag-ügy kapcsán azt nyilatkozta,  ő is találkozott nehezen megtagadható kérésekkel, amikor támogatások  odaítéléséről kellett dönteni a Gyurcsány Ferenc jelenlegi  miniszterelnök vezette egykori minisztériumban.

A volt helyettes-államtitkár a Magyar Nemzet keddi számában  pedig azt mondta: Szilvásy György, aki korábban a GYISM  államtitkáraként munkatársa volt, a nemzetbiztonsági szolgálatokat  felügyelő miniszterként "a hivatalos számáról, hivatalos  minőségében" hívta fel, hogy felszólítsa: vonja vissza a hvg.hu-nak  adott nyilatkozatát, és azt is kilátásba helyezte, hogy ha ez nem  történik meg, megjelentet egy közleményt, amely arról szól majd,  hogy Topolánszky Ákos egy alapítványon keresztül próbált bűnös módon  szert tenni jelentős közpénzekre.

Topolánszky Ákos fenyegetésként értékelte Szilvásy György  telefonhívását, míg a miniszter az MTI-nek cáfolta, hogy  megfenyegette volna volt munkatársát, illetve, hogy közlemény  megjelentetését helyezte kilátásba, ha nem vonja vissza állításait.

A volt helyettes államtitkár a Kossuth rádióban szerdán reggel  azt közölte: ha az NBH-nál "valamilyen oknál fogva" megvan a  beszélgetés, felhatalmazza a hivatalt annak nyilvánosságra  hozatalára, hogy az ellentmondásos visszaemlékezéseket tisztázni  lehessen. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok egy neve  elhallgatását kérő illetékese ugyanakkor az MTI-nek azt mondta: sem  okuk, sem törvényes lehetőségük nem volt a telefonbeszélgetés rögzíttetésére.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.