Zászlóalj Koszovónak, elitdandár a NATO-nak

A szokásosnál jóval hosszabb és konkrétabb tárgyalásokat folytatott Szekeres Imre magyar és Arturo Parisi olasz védelmi miniszter. A római találkozón egyeztették a békefenntartási és a fejlesztési terveket. Szekeres a Népszabadságnak elmondta: Itália kiemelt biztonságpolitikai partner, amellyel regionális léptékű együttműködés van.

A részletek:

Pápai bázisreptér
Szekeres kérte olasz kollégája, Parisi támogatását, hogy a NATO új, C-17 szállítógép-flottájának a bázisa Pápán legyen. Az olasz miniszter igent mondott, Róma hivatalos döntése nemsokára várható. Svédország már megadta egyetértését, ami fontos, hiszen az olaszok és a svédek azok a tizenhat, részt vevő NATO-tagállam közül, akik a flotta repülési idejének legnagyobb részét igénybe veszik.  

Koszovó
December 10., a mostani tárgyalások határideje előtt Budapest és Róma szerint még van remény, hogy a szerbek s az albánok megállapodnak. – Tárgyaljanak nyitottan és türelmesen – szól a közös üzenet. Magyarország szerint Szerbia számára utat kell nyitni az euro-atlanti integráció felgyorsításához, ez javíthat a helyzeten. Ha mégsem lesz megállapodás, akkor a felek tartózkodjanak az elhamarkodott, egyoldalú lépésektől. A magyar és az olasz védelmi miniszter a decembert 10. utáni napokban közösen látogatja meg a koszovói békefenntartó alakulatban szolgáló katonáit, hogy jelezze a stabilitás fenntartásának szándékát. Szekeres felajánlotta: Magyarország Koszovóban átveszi egy zászlóalj vezetését jövőre, többnemzetiségű kötelékben, amelyben 385 magyar és 300 olasz, illetve szlovén katona venne részt. Ez a mostaninál magasabb szintű kötelezettség-vállalás lenne.

Bosznia
A felek szerint stabilizálódni látszik, 2008-ban lehetségessé válhat a nemzetközi katonai jelenlét megszüntetése.

Afganisztánról
A NATO októberi miniszteri értekezletén új, módosított stratégiát fontolnak meg, hogyan lehetne csökkenteni az áldozatok számát és gyorsabban stabilizálni a helyzetet. Az olasz és a magyar vélemény szerint is másképp kell folytatni a béketeremtést, hogy az afgán erők minél hamarabb átvehessék a katonai s a közbiztonsági teendőket. A NATO-tagországok egyelőre különbözőképpen viszonyulnak ahhoz a tárgyalási ajánlathoz, amelyet Karzai afgán elnök tett a tálib vezér Omár mollának – ez afgán belügy, de nyilvánvalóan előbb-utóbb egységre kell jutni ebben a NATO-n belül.  

Közös fejlesztés
A magyar-olasz-szlovén többnemzetiségű szárazföldi erőbe „bejelentkezett” Horvátország és Ausztria is, az eddigi siker további fejlesztésre ad módot.  Ezen túlmenően Magyarország  2016-ra egy lövészdandárt bocsát a NATO rendelkezésére. A magyar és az olasz vezérkar közösen vizsgálja meg, hogy az új alakulat általában álljon NATO-keretben, vagy legyen része az atlanti szövetség milánói parancsnoksága alá tartozó gyors reagálású, elit NATO-hadtestnek.

Haderőreform
Először tartott előadást egy tagállami miniszter a NATO római „csúcsakadémiáján”. Tábornokok, admirálisok és nagykövetek faggatták Szekerest a magyar védelmi erők létszámának növeléséről. Értékelték, hogy Magyarország szinten tartja a hadi költségvetést, a meglévő pénzt ésszerűbben használja fel, és lehetőség szerint majd növeli is a védelmi kiadásokat.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.