Az utcámban heteken belül másodszor bontották fel az úttestet gázcsőfektetés miatt. Az első esetben még rövidebb ideig tartott a felfordulás, hamarabb beaszfaltozták az aszfalton vágott lyukakat, ám most már jó ideje terjeng a gázszag a belvárosi Petőfi Sándor utca felett, és benzingőzben álldogálnak az autók az állandósult dugóban. Nem mintha nem lenne gyakori ez itt a Ferenciek terétől az Erzsébet térig szabálytalanul, második sorban parkoló furgonok, luxusdzsipek és ki tudja, még milyen járművek miatt, amelyeket eddig is csak kampányszerűen fenyegetett a bírságolás. Most azonban teljes a káosz. Hogy ki a felelős az elpocsékolt közpénzért, energiáért, csúcsra járatott légszennyezésért, valószínűleg sohasem derül ki, mintha nem is törődne ezzel senki.

A napokban Bécsben jártam, s ismét elámultam a rendezettségen és tisztaságon, amely kiáltó ellentétben van a rendszerré vált budapesti fejetlenséggel. Nem hiszem, hogy mindezt az ottani, jóval több pénzre lehetne fogni, a különbség oka nagyrészt a szemléletben, no meg a szigorúbb és következetes ellenőrzésben keresendő, ami ugyanúgy érvényes a városlakókra, mint a közberuházások anyagi ügyeire. Az eredmény az áttekinthetőbb város, a tisztább, emberhez méltóbb környezet. S mindez csupán 240 kilométerre. Mintha ilyen téren ismét lehullt volna közöttünk a vasfüggöny.