Vagy Kóka Jánost, mert a nagyfogyasztóknál a gázpiacon bevezetett liberalizáció versenyt és árcsökkenést hozott, és ez látszódhat a távhőnél? Vonjuk le az elhamarkodott következtetést, hogy ezek után bizonnyal csökkenni fog az áram s a gáz ára a lakossági fogyasztóknál is a jövő évi piacfelszabadítás nyomán? Esetleg mondjuk azt, hogy a politika menjen távolabb az energiaügytől, mert ez piaci termék, s ha beleszól, csak bajt okoz? Nem tennénk.

Az energia persze piaci termék, de ugyanúgy politikai kérdés is. Az energiaellátás biztonsága azóta politikai ügy, mióta alapvető társadalmi elvárás a fejlettebb társadalmakban az áram, a víz és a fűtés megléte. Lassan így válik politikai kérdéssé a távközlési infrastruktúra működése is - csak hát azzal általában rendelkezik egy ország, míg energiahordozókkal csak a szerencsésebbek. Ők játszhatnak a csappal is - nem kevés politikai tőkét kovácsolva ebből. Aki pedig rászorul a behozatalra, az vagy háborúkkal garantálja a megfelelő energiamennyiséget, vagy politikai alkukkal. Európában utóbbi a divat. Lehettünk volna okosabbak is, annak idején nem volt túl jó ötlet a magyar energiafelhasználást majdnem teljes egészében olyan szénhidrogénekre alapozni, amelyeknek kevéssé vagyunk birtokában - de ez már a múlt. Legfeljebb az új vezetékekben reménykedhetünk - de az meg a távoli jövő.

Ma a legnagyobb kérdés az, hogy az energia lehet-e szociális ügy, helyesebben szólva: az energia ára lehet-e politikai ügy. Persze elméletben: miután az árról ma többet beszélnek a parlamenti képviselők, mint az energiaszolgáltatók, a gyakorlatban ez eldőlt. A kérdés tehát inkább az: valóban bele tud-e szólni a politika abba, mennyit fizetünk az energiáért. Amíg az állam határozza meg az energia árát, a politika persze meg tudja mondani, mennyit fizessen a használó. Ám ezzel azt is közli: mennyit fizessen úgy általában mindenki - a költségvetésen, az adókon keresztül. Mert amit nem fizettet meg a felhasználókkal, azt valamiből neki kell állnia.

Csakhogy a támogatott - valósnál alacsonyabb - ár túlfogyasztásra ösztönöz (ha nem túl drága, kellemes a 24 fokos lakás), ráadásul olyanokat is segít, akiknek arra nincs szükségük. És hiába van új támogatási rendszer a gáznál, és majdnem piaci ár: amíg a politika (a kormány, a minisztérium) dönt a lakosságtól az energiáért kérhető összegről, mindig előbbukkan a burkolt állami támogatás ötlete (az ellenzék fenyegetőzhet az áremeléssel). A piac felszabadításának értelme most az, hogy kiveszi a politika játékteréből az energia árát. 17 éve még a 62 forintos benzinár ellen tiltakozva zárták el a fővárosi hidakat - ma már senkinek sem jut eszébe.

Nem mondanánk, hogy olcsóbb a benzin most, hogy van verseny, vagy bizonnyal kevesebbe kerül majd az áram, ha lesz. Nem állítjuk, hogy a távfűtés csak amiatt drága, mert a helyi monopol-helyzetben lévő cégeket semmi sem kényszerítette a hatékonyság növelésére. Csak annyit mondunk: a tiszta helyzetben látni lehet, ki nyer, és ki veszít egy üzleten. Az állam ekkor azzal garantálhatja a reális árat, ha őrködik a verseny tisztasága felett, a politika pedig arról vitatkozhat, ami a dolga: miként biztosítja az energia meglétét az országban, és mekkora szociális támogatásokat ad azoknak, akik egyébként nem jutnának hozzá az élhető élethez alapvetőnek tartott áruhoz.