Az ENSZ évek óta tehetetlenül szemléli napjaink legnagyobb humanitárius katasztrófáját, miközben többen már az Afrikai Unió kapujára is felaggatnák a sóhivatal táblát (eleddig az AU rendfenntartói próbáltak úrrá lenni a kialakult helyzeten, sikertelenül). Nota bene, az idén áttörés történt a szudáni fronton, hiszen júniusban el-Besir elnök áldását adta az országába vezénylendő, Annan-tervként ismertté vált AU-ENSZ "hibridcsapatok" állomásoztatására, jóllehet hoszszas huzavona és kényelmetlen alkuk előzték meg a megoldás papírra vetését. Sokan ettől féltek. Az ENSZ csikorgó architektúrája ugyanis ezúttal is addig toldozta-foldozta a BT 1769. számú rendeletét, amíg az a politikacsinálók szemében teljesen hitelét nem vesztette. Tudniillik erőteljes kínai (és orosz) nyomásra egy olyan "Szudán-barát" hangvételű megegyezés született, amely megtiltja a kéksisakosoknak a rebellis alakulatok lefegyverzését, valamint a háborús bűnökkel vádolt Ahmad Harun és Ali Kushayb letartóztatását.

Az orosz-kínai nyomást igyekezett ellensúlyozni Anglia és Franciaország együttes fellépése, akik kéz a kézben jártak a hosszan tartó döntés meghozatalakor. Mindkét nemzet képviselői a megtorpedózott keményvonalas határozattervezet szentesítését forszírozták, ám végül ez lekerült a napirendről. Franciaország a közép-kelet-afrikai térség stabilitásának fő szószólója, hiszen mind a Közép-afrikai Köztársaságban, mind a darfuri menekültek által leginkább veszélyeztetett Csádban komoly befolyással rendelkezik. A Bernard Kouchner fémjelezte francia külpolitikai nómenklatúra tehát joggal tart a szudáni határokat átlépő zavargásoktól. Szudán angol (és egyiptomi) gyarmati uralom alatt állt egészen 1956-ig, így Gordon Brown kormányfő elköteleződése már csak ebből a szempontból is érthető.

Afrika nyomasztja az amerikaiak lelkiismeretét is - nézett farkasszemet a múlttal Henry Kissinger, az USA egykori külügyminisztere. Az ellentmondásos amerikai szerepvállalás Szudán esetében is bővelkedik az égbekiáltó paradoxonoktól. Szudán a globális terrorizmus ellen tett erőfeszítéseivel kiérdemelte a washingtoni hátba veregetést, de továbbra is a lator államok feketelistáján találjuk. Mindazonáltal a helyzet közel sem ilyen egyszerű. 2004-ben az ENSZ közgyűlésén Colin Powel végre genocídiumnak nevezte a Szudánban zajló eseményeket, majd Andrew Natsios, az USA darfuri ügyekért felelős vezetője lemosta az el-Besir-kormány szégyenfoltját, amikor egyszerűen eltörölte a népirtás kifejezést. Eddig négyszázezren haltak-e meg a kormánnyal szövetkező arab janjaweed milíciák kegyetlenkedéseitől. Ez etnikai tisztogatás, bárhogyan is nevezzük.

Sokak szerint Darfurig Kínán keresztül vezet az út. Naponta ölnek meg százezreket szudáni kormányerők kínai fegyverekkel vagy űzik őket menekülttáborokba, mialatt Peking és Kartúm olajkoncessziós szerződések garmadáját köti (Kína a szudáni olajexport 80 százalékát vásárolja fel). A jövőre esedékes nyári ötkarikás játékok dicsfényét homályosíthatja el a Darfurban történtekkel, amit Kína minduntalan palástolni kénytelen.

Szudáni iskola, háttérben egy AU-tank