Október az építészet hónapja

A Tegnap Holnapja - a címe az immár ötödik alkalommal Magyarországon megrendezendő Építészet Hónapja Fesztiválnak, amelyet idén is az Építészet Világnapján, október elsején nyitottak meg. A fesztivál központjának a Körzőgyár Galéria (Budapest, V. kerület Molnár utca 35.) ad otthont.

Budapesttel együtt 15 településen, 65 helyszínen 170 esemény zajlik majd. Egy átlagos napon 5-6 program szentel figyelmet az építészet ügyének. A rendezvényekre való belépés – néhány kivételtől eltekintve – ingyenes.

A Körzőgyár Galéria kiállítótermeiben HA!! címmel a meg nem épült Magyarország építészeti koncepciói, tervei vonulnak fel. Soha meg nem valósult ideák, amelyektől ma más lenne, lehetne egy-egy utca, a Duna part, a városkép, és nemcsak Budapesten, de az ország más szegleteiben is.

A luxus design és az építészet találkozik újra a Design Salon október 10-14. között nyitva tartó négynapos kiállításán a Magyar Telekom Székházban.

Október végén pedig japán szellemi invázió éri Budapestet, három olyan kiváló japán sztárépítész fogadta el meghívást a fesztivál zárókonferenciájára, akik ma meghatározó módon formálják a világ építészeti gondolkodását. Kengo Kuma példája és neve nemrégiben ismertté vált Magyarországon is a Kormányzati Negyed pályázat kapcsán. Természetelvű gondolkodásmódjából talán még többet értünk meg mestere, Hiroshi Hara előadása, valamint kortársa Riken Yamamoto révén.

Az Építészet Hónapja - 2007 programjai a szokásos kiállítás megnyitók, filmvetítések, épületbejárások, kerekasztal-beszélgetések és konferenciák mellett idén pikáns és mindenki számára tartalmas eseményekkel is kiegészülnek. Ilyenek lesznek a fővárosi fürdőtúrák, ahol az építészekkel úszódresszben találkozhatnak, vagy a vidéki kastélyok nyomában járó biciklitúrák, valamint az A38-on zajló záróbuli, ahová neves külföldi sztár dj-t hívtak el.

Az építészet ünnepének Magyarországi útja

Az Építészet Hónapja fesztivált az /OCTOGON arcitecture&design/ magazin indította útjára 2003-ban azzal a céllal, hogy a Színházi Hónap, az Ünnepi Könyvhét vagy éppen a Filmszemle, a Fotóhónap mellett végre az építészetnek, mint az életünket közvetlenül meghatározó kulturális műfajnak is legyen saját ünnepe, rendezvénysorozata. Eseményeik célja, hogy közelebb vigye az emberekhez az építészetet, lehetőséget biztosítva párbeszédre, vitákra, aktív és passzív információáramlásra.

(Forrás: www.epiteszethonapja.hu)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.