Az első akkor volt, amikor túlbuzgó titkosügynökök a Magyar Nemzet munkatársait vegzálták. Ezt az ügyet Szilvásy György kivizsgáltatta, rendezte - rendben, meg van bocsátva. A második most van, amikor Szilvásy György személyi titkára a hvg.hu főszerkesztőjét fonálja tele egy interjú miatt. Egyrészt, azt tudakolva, hogy miként született a mű, másrészt kifogásolva, hogy az interjú “nehéz helyzetbe hozta a miniszter úr munkatársait”, és hogy a hvg.hu “nem konzultált” a cikk megjelentetése előtt. Talán nem önkényes a célzást úgy értelmeznem: helyett. Szép kis hab azon a tortán, hogy Szilvásy maga is felhívta az ominózus interjú alanyát, szemrehányás céljából. Magánbeszélgetés, bár hivatalos személy hivatalos ügyben hivatali telefonjáról magánbeszélt, ilyen előfordul, na jó.

Viszont a sajtó ilyetén befolyásolása a demokráciában tarthatatlan, bár a miniszter valószínűleg nem így gondolja. Nem az a baj Szilvásy úrral, hogy ő maga megbocsáthatatlan bűnöket követett volna el, vagy hagyott volna elkövetni ezekben az ügyekben. Hanem az, hogy nyilvánvaló: reflexei ütköznek az európai politikai és viselkedési kultúrával, s ez a karambol a legkényesebb helyen történik vele - a titkosszolgálatok élén. Ami egyértelműen tovább rontja az amúgy is siralmas állapotban lévő közbizalmat.

Van, amikor nem szabad telefonálni, sem telefonáltatni. De Szilvásy úr ezt vagy nem tudja, vagy nem akarja tudni.
Talán, mert éppen foglalt.

Ui: a mobilszámomat talán nem kell itt megadnom, biztosan ki tudja deríteni. Szolgálatára: nem titkos.

Füzes Oszkár