- Hangjában szemernyi boldogságot sem érzek...

- Hogy őszinte legyek: kissé elegem van már a telefonhívásokból.

- Pedig azt hittem, feldobja a szövetség és a MOB hirtelen jött bejelentése, miszerint minden támogatást megadnak önnek Pekingre.

- Csak lassan a testtel: arról még korai beszélni, hogy milyen segítségről van szó. Az eddigiek alapján maradjunk annyiban: kizárólag akkor beszélhetünk konkrétumokról, ha az illetékesek kiutaztattak Pekingbe, ha lefoglalták a szobámat, ha adtak nekem szerelőt, gyúrót...

- Alighanem álkérdés lesz: eddig másként volt?

- Noha családi oka is van annak, hogy az év végén kérelmezem a francia állampolgárságot - klubom, a Credit Agricole mellett feleségem és két gyermekem is francia -, a legfontosabb tényező az: a szövetség anyagi háttere nem megfelelő. Nem tudom, a vezetők közül ki, miként intézi a sportág ügyeit, milyen erők dolgoznak a háttérben, az azonban feltétlenül sajátságos, hogy a stuttgarti világbajnokságra magam fizettem ki az útiköltséget és a szállodát. És bár az ilyesfajta öndotációk már-már hétköznapinak mondhatók a magyar kerékpárban, nem mondok vele újdonságot, ha azt mondom: nem jó ez így. Se pénz, se masszőr, se szerelő, se kocsi...

- Azért gratuláltak önnek a vezetők az ezüsthöz?

- Noha éreztem rajtuk, hogy nagyon nincsenek ehhez hozzászokva - korábbi vb-bronzommal együtt én vagyok a sportág történetének legeredményesebb magyar versenyzője -, természetesen jöttek és kezet fogtak velem. Hadd tegyem hozzá: Stuttgartban az anyagin kívül minden más segítséget megkaptam tőlük.

- Még szép... Na de akárhogyan is lesz: biztos ez a francia állampolgárságosdi?

- Egyszer szeretnék kimenni úgy egy világbajnokságra, hogy csak a versennyel kell törődnöm.

(M. A.)