Csak a rövid távú ügyeskedést tanulhatták meg
- Lát-e esélyt arra, hogy megvalósuljon az Új Magyarország fejlesztési terv két fő célja, a fenntartható gazdasági növekedés és a foglalkoztatás tartós növekedése?
- Erre az elmaradott térségekben kevés esélyt látok. A csatlakozás körüli periódus minden országban tanulási folyamat volt - nálunk is az. Illúzió volt, hogy mi ezt megtakaríthatjuk, vagy rövid idő alatt túl lehetünk rajta. Nem igaz, hogy a Kádár-korszak a géemkáival afféle félkapitalizmus volt. Azok sem tudták, milyen a versenyen alapuló fejlett kapitalizmus, akik privatizálták az állami cégeket. Fogalmuk sem volt, mikor kell versenyezni, és mikor együttműködni, mert az előző rendszerben csak a rövid távú ügyeskedést tanulhatták meg. Budapesten, továbbá a Dunántúl Balatontól északra eső részén azonban sikerül túllépni ezen, mert ott kialakult egy legalább hárommilliós, többé-kevésbé egybefüggő vonzáskörzet. Ez a centrum átlépte azt a küszöbértéket, részben a külföldi cégek hatására, amelytől kezdve be lehet kapcsolódni a globalizálódó gazdaságba: eléri a kritikus tömeget az idegen nyelven jól beszélő cégvezetők, gazdasági szakemberek, jogászok száma. Odavándorolnak a tehetséges emberek, lehet specializálódni. Az ilyen központ képes eltartani jó szállodákat, repülőteret. A térbeli koncentráció világszerte zajló, szükségszerű, öngerjesztő folyamat.
- A leszakadó periféria idővel visszahúzhatja-e a szárnyaló centrumot is? Van-e felelőssége a centrumnak az őt körülvevő periféria állapotáért?
- Társadalmi, politikai ellensúly nélkül a spontán gazdasági fejlődés a térbeli koncentrációt, a centrumot erősíti. Ellensúly lehetne a demokratikus parlamenti rendszer: a kevéssé fejlődő térségek lakossága olyan képviselőket juttat a parlamentbe, akik - választóik támogatását stabilan maguk mögött tudva - kierőszakolják a leszakadást lassító gazdaságfejlesztési programok, képzések indítását. Csakhogy a leszakadó térségek társadalma nem volt képes ilyen képviselőket a parlamentbe küldeni. Szakmailag meglehetősen gyenge a mezőny a helyhatósági képviselő-testületekben is. Ellensúlyt képezhetnének a választott régiók - ott kiválasztódhatna olyan politikai réteg, amely a regionális politikára tenné föl az életét, abban szerezne tapasztalatokat, és ahhoz fűződne érdeke, hogy régiós szinten válasszák újra. A legnagyobb bajnak azonban azt tartom, hogy a helyi gazdasági elitnek csak töredéke versenyképes. Például az Alföldön a szocialista iparvállalatokból privatizált kisebb-nagyobb cégek többségét simán ledarálták a versenyben.
- Mi ennek az oka? A tőkeszegénység?
- A tőkehiány a kisebbik gond, a bankok egy része ki sem tudta helyezni a pénzét. A legnagyobb problémának a helyi elit szocializációs hátrányát érzem. Az Alföldön egy paraszti, jó esetben parasztpolgári társadalom volt, amelyben a gazdaság úgy működött, hogy a családfő dolgozott, és legfeljebb a családtagok dolgoztak be a munkaszervezetbe. Nem volt minta, hogyan kell irányítani például egy ötvenfős szervezetet. A helyi elit sem volt nyitott erre, például a szegedi egyetemen a mai napig csak néhány képzésben lehet olyan készségekre szert tenni, amelyek az üzleti életbe való belépést, fennmaradást biztosítanák. Egy Szeged nagyságú városban az lehetne sikeres, ami Skóciát kilendítette a válságból: tíz skót diplomásból nyolc a tudásalapú szolgáltató szektorban dolgozik - tanácsadást, tréninget vezetnek, szabadalmi ügyeket intéznek -, távmunkában a globális piacra is.
- Az EU-tól várható felzárkózási pénzek segítségével lehet-e változtatni ezen a helyzeten?
- A lehetőség adott lenne, de személyes tapasztalataim arra utalnak, hogy a gazdaságfejlesztésre már nem marad pénz. Részt vettem a dél-alföldi programok tervezésében, tanácsadója voltam a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek is. Úgy látom, az elfogadott elvek és keretek alkalmasak lennének, hogy eredményesen használjuk föl gazdaságfejlesztésre is az uniós támogatást. Ezek az elvek azonban a gyakorlatban csak addig érvényesek, amíg nem közvetlenül a pénzről van szó. Onnan kezdve bármilyen koherens elképzelést fölülírhat egy-két újabb javaslat. Például a szerintem jól előkészített szegedi pólusprogramban 2006 telén a gazdaság- és vállalkozásfejlesztés háttérbe szorult, és a településfejlesztés került előtérbe. Pedig a Biopolisz program lelke az volt, hogy az itt letelepedő vagy kialakuló, a régión kívülre dolgozó tudásintenzív cégek megerősödjenek, tényleges gazdasági húzóerővé váljanak. A cégek letelepedésére javasolt egyik terület az egykori Heavytex cég újszegedi ingatlana volt. Mindez indokolta a harmadik, régóta hiányzó szegedi híd megépítését is, mert annak mindkét oldalán tudományos park, korszerű cégek munkahelyteremtése valósulhatott volna meg. Pár hónap múlva kiderült, hogy a tervezett hídfőbe nem tudományos park települ, hanem egy újabb kereskedelmi multi, nagy parkolóval, zajos kamionforgalommal. Így a híd elvesztette gazdaságfejlesztési szerepét, már nem is szerepel a mostani programokban, az egészből éppen a lényeg maradt ki.
- Említette, hogy a gazdasági szereplők nem tudják, miben kell együttműködni, és miben versenyezni. Mondana erre példát?
- Nálunk azok akarnak együttműködni és klasztert szervezni, akik kivétel nélkül a helyi gazdaságban nyüzsögnek. De ez nonszensz: a helyi piac nem nő attól, ha többen jelennek meg rajta, ezért ott a világon sehol sincs klaszter jellegű együttműködés, csak esetleg bizonyos hálózat kialakulása. A tartós együttműködés arra való, hogy egymást kiegészítve távolabbi piacokat szerezzenek meg a vállalkozások.
- A világon számos ország volt hasonló helyzetben, sokan közülük mégis túlléptek ezen a tehetetlen állapoton. Nekünk hogyan sikerülhet?
- Írországot szokták példaként említeni, ahol hosszú vajúdás után munkapiaci és politikai kiegyezésre jutottak. Nemrég olvastam, hogy ezt jelentős részben az országba befektető, jórészt kivándorolt írek tulajdonában lévő globális cégek kényszerítették ki. Magyarországon egyelőre nem látom, hogy a multik együtt akarnának egyeztetni a hatalommal, és nem külön-külön a pártokkal, hivatalokkal. A rendszerváltó értelmiség mára kiábrándult, félrevonult, mint aki többet hitt önmagáról, mint amennyire képes volt. A média nem segít a konszenzusteremtésben - az indulatok hergelésében érdekelt. Társadalmi kiegyezés nélkül viszont az elmaradott térségekben még közösségi részvétellel megvalósuló helyi gazdaságfejlesztés sem lesz, mert helyi béke kellene hozzá.
