Az utolsó jelvénygyáros

Dr. Berényi Zsuzsanna Ágnes nyugdíjas matematika-fizika-ábrázoló geometria-magyar-történelem-eszperantó szakos tanár. Matematikai nyelvészetből doktorátust szerzett, történelemből kandidátusi fokozatot. Tíz, a szabadkőművességről szóló könyv szerzője. Sőt, az Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyár tulajdonosa, amelyet száznyolc éve, 1899-ben apai nagyapja alapított.

Az alapító három fia és egy lánya közül a legkisebb fiúra szállt a mesterség és az üzem, ami előbb egy közműhelytelepen, később a Kazinczy utca 10.-ben, a város szívében működött. Amikor a fiú feleségül vette az arany-ezüstműves órás-ékszerész lányát, az üzem beköltözött a lányos házba, a Holló utca 14.-be, ahol 1957-ig működött hat műhelyben és egy üzlethelyiségben. Akkor a házat lebontották és a mostani, 39 négyzetméteres helyiséget adták helyette a Király utcában. Az üzlet sorsa ötven év után most ismét bizonytalan. A házat el akarják adni, a lakókat kiköltöztetik, a bérlőknek is menniük kell. Zsuzsa nem tudja, hogy meddig maradhat, és azt sem, hogy ha mennie kell, akkor hová és miként. A kilakoltatás ellen fellebbezett, a pere folyik.

Az üzletbe lépve az ember azt érzi: itt bizony megállt az idő. Leszámítva, hogy a fényesen csillogó keményfa pultot néhány éve újíttatta fel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, amikor az üzem gépeit védett műszaki emlékké nyilvánították. A vitrinekben bársonnyal bevont tablókon sorakoznak az egytől-egyig kézzel festett tűzzománc jelvények. Az iskolajelvényektől a "szocialista munka hőse" kitüntetéseken át a dalárdajelvényekig ezerszám láthatunk itt készült darabokat. Az egyik legrégebbi egy Károlyi Mihály arcképével díszített jelvény 1918-ból.

- A magyar áru népszerűsítésére alakult Tulipán Egylet Bécsből rendelte a jelvényeket, tehát nem magyar cégnél. Nagyon büszke vagyok a nagypapára, hogy az országot egy új iparággal gazdagította. Édesapám még nem volt tizennyolc éves, amikor kitört az első világháború, mégis önként jelentkezett katonának. A nagypapa dolgozott az üzemben, a honvédségnek szállított jelvényeket, de olyan sok megrendelése lett, hogy nem győzte egyedül, ezért kérvényezte: engedjék haza édesapámat a harctérről. A második világháború idején már egymás után jöttek vissza a megrendelt csomagok, mert hadtápterületre nem lehetett semmit továbbítani. Ez az időszak nagy veszteséget hozott a szüleimnek.

- 1956-ban részt vettem a tüntetéseken. Délben, amikor hazamentünk ebédelni, mondtam édesapámnak: csinálj sok Kossuth-címert! Ma már ezt nem tudják elképzelni, de egy nappal előbb még börtönbe csukták azt, aki Kossuth-címert viselt. Az ötvenhatos forradalom eltiprása nagyon megviselte édesapámat és kórházba került, majd meghalt. Ezután édesanyám intézte az üzlet költözését és 1995-ig ő is vezette tovább. Ez volt az üzem legszebb korszaka. Édesanyámnak páratlan kereskedelmi érzéke volt, nagyon szerették a vevők és ügyességének köszönhetően rengeteg megrendelés érkezett. Akkoriban készültek a szocialista jelvények, a "szocialista munka hőse", az "élenjáró brigád", de sok megrendelést kaptunk egyesületi, vállalati és turistajelvényekre is.

- Tavaly egyedüli magyarként meghívtak Brazíliába, egy nemzetközi műszaki múzeumi konferenciára, hogy tartsak előadást a világon egyedülálló Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyárról. De mindig is szerettem utazni. Most jöttem haza Kínából, egy kongresszusról, ahol szintén eszperantisták láttak vendégül. Befizettem egy kirándulásra is a kínai nagy falhoz, amire úgy szereztem meg a pénzt, hogy elmentem a magyar követségre és eladtam a nagykövetnek egy könyvemet. Maradhattam volna még, de siettem vissza az üzletbe, mert az őszi iskolakezdés miatt jönnek a megrendelések. Most éppen egy Kazinczy szépkiejtési verseny résztvevői számára készítek kitűzőket.

- Az önkormányzat mindent elkövet, hogy megkeserítse az életemet. A lakókat el kell helyezni, az üzletbérlőket viszont nem, ezért az ombudsmanhoz fordultam. Azt mondta, majd gondolkodik rajta, csakhogy míg ő gondolkodik, addigra én az utcán leszek. A bérleti engedélyem addig szól, amíg az épület átalakítása meg nem kezdődik. Nemzeti tragédia lenne, ha nekem innen el kellene költöznöm.

Kívánom Zsuzsának, hogy amikor eljön az ideje, kitehesse az építési állványra a táblát: "Az üzlet a felújítás alatt zavartalanul üzemel!"

A legrégebbi kitűző 1918-ból való.  Zsuzsanna mindre nagyon büszke, legnagyobb vágya pedig, hogy az egyedülálló családi örökség méltó módon folytathatná életét
A legrégebbi kitűző 1918-ból való. Zsuzsanna mindre nagyon büszke, legnagyobb vágya pedig, hogy az egyedülálló családi örökség méltó módon folytathatná életét
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.