Bíró Béla: Egy-két tény...

Fekete Györggyel (Ceauşescu és Horthy most is büntet?) már csak egyetlen ponton lenne vitám, az érzelmek ugyanis, melyekről szövegeiben jobbára szó van, nem vitathatók. Ahogyan nem vitatkozhatnék vele arról, hogy melyikünk felesége a szebb, Gyurcsány Ferencről vagy Orbán Viktorról sem tudok vitázni. Annál kevésbé, mert Gyurcsány Ferenc nem Orbán Viktor rajongóit illetve választóit csapta be, hanem a sajátjait.  Bizonyos mértékig engem is. És én, Fekete úrral ellentétben, kifejezetten nem szeretem, ha hülyére vesznek. Sőt összekacsintani sem szeretek azokkal, akik egy politikai közösség egészét próbálják a kedvemért hülyére venni. Fekete úr a kommunizmust és az antifasizmust kizárólag pozitív színekben szeretné látni, a másik oldalt meg kizárólag negatívakban. Szíve joga.

Az élet azonban – bármennyire is fájdalmas ez – némileg bonyolultabb ennél, bár erről Magyarországon ez idő szerint mások sem igen szeretnének tudomást venni. Én ebben a szenvedélyükben Gyurcsány Ferenc híveit épp úgy nem tudom követni, mint az Orbán Viktoréit. Éppen azért, mert egykor nagyon is tudtam volna. Hogy emiatt folyton a nacionalizmus illetve a nemzetárulás bűnébe esem, nem kellemes, de meg lehet szokni. 

Ami azonban a történelmet illeti, arról – e szűkebb nyilvánosságban – ejthetek még néhány szót. Furcsállom, hogy Fekete úrnak nincs tudomása arról, hogy Vilmos császár a szarajevói merényletet követően levélben próbálta lebeszélni királyi rokonait, az osztrák császárt és az orosz cárt a háború kirobbantásáról. Nem zárható ki, hogy katonai potenciálja birtokában, ésszerű kompromisszumokkal is beérte volna. Ahogyan azt is jó tudni, hogy az angol monarchiát is csak a közvélemény egybehangzóan nacionalista lelkesültsége hajszolta bele a konfliktusba. A franciák szocialistákat is magával ragadó nacionalista beállítottsága szintén közismert. A szocialistákról a háborús közhangulatban úgy hull le az internacionalista érzület, mint József Attilával szólva a ruha másról a boldog szerelemben. Hogy miért varrja a szerző a háború kirobbantását történelemtanárként továbbra is kizárólag az – egyébként szintén nacionalista, az ősök-hősök kultuszában szocializált és szintén ész nélkül fegyverkező –  németek nyakába, számomra továbbra is rejtély. Azt sem értem, hogy ha valóban nem volna tudomása róluk, ezeket a tényeket tájékozottabb kollégái miért nem árulják már el neki?

A tapintat előbb vagy utóbb mindenképpen vissza fog ütni. A tények ugyanis, amint azt egy szívünknek oly kedves személy mondta volt egykor, makacs dolgok. És nem csak akkor, ha „másokról” van szó, akkor is, ha „mirólunk”.

Tisztelettel
Bíró Béla

Fekete György elköszönő válasza:
Tudomásul veszem

Bíró Béla kolozsvári újságíró velem folytatott indulatmentes vitáját a magam részéről szeretném nyugvópontra juttatni. Tudomásul veszem véleményét, miszerint én nagyrészt az érzelmeim szerint alakítom álláspontomat, s hogy a történelem tényeiről tanárkollégáimnak fel kellene engem világosítaniuk. Tudomásul veszem, hogy II. Vilmos békegalamb volt, aki saját vezérkara (Moltke stb.) kardcsörtetésének, amellyel őt és Bécset világháborús szándékkal támadásra presszionálta, kizárólag valami elháríthatatlan személyes fenyegetettségből engedett. Tudomásul veszem, hogy felfogásom, miszerint az államszocializmus és a fasizmus nem azonosak (nem érvényes rájuk „az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz” igazság), azt jelenti, hogy nem látom az államszocializmus negatívumait, bűneit. Tudomásul veszem azt is, hogy mivel nem értek egyet Gyurcsány miniszterelnök antifasizmusának hiteltelenítésével, ezért én „szeretem, ha hülyére vesznek”.

Egyúttal köszönöm ezt az emelkedett vitastílust. Egy olyan dialógusban, amely – végső soron – nem kevesebbről, mint arról szólt, hogy miként viszonyuljunk nemzeti történelmünk jelen- és közelmúltbeli sorskérdéseihez.

Az ellen viszont határozottan tiltakozom, hogy bárki és bárhonnan, akár Bíró Béla az erdélyi honfitársaink közül, hazámmal a bűnbakolás nemzetpusztító logikáját, a szomszéd országokkal való acsarkodást akarja elfogadtatni, pláne – nem kizárhatóan – a saját politikai pecsenye megsütésének reményében: „…összekacsintani sem szeretek azokkal, akik egy politikai közösség egészét próbálják a kedvemért hülyére venni. …Az élet…némileg bonyolultabb ennél, bár erről Magyarországon ez idő szerint mások sem igen szeretnének tudomást venni”.

Hogy egyértelmű legyek: ezt a konkrét vitát én befejeztem.

Fekete György (továbbra is mentálpedagógus és történelemtanár)

Bíró Béla záró sorai:
Kedves Fekete úr!

Nyilván II. Vilmos sem volt békegalamb, s a németek sem voltak kevésbé nacionalisták mint a franciák vagy az angolok. A túlzásnak még megfordítva és ironikusan sincsen értelme. Én éppen amellett szerettem volna érvelni, hogy a tényeknek sajnos (de még inkább: istennek hála) több arcuk van, s ha csak egyetlen nézőpontból szemléljük őket hamis, de legalábbis részleges képet kapunk.

Azt viszont már én is kénytelen vagyok kikérni magamnak, hogy én az ön hazájával „a bűnbakolás nemzetpusztító logikáját, a szomszéd országokkal való acsarkodást” akarom elfogadtatni, pláne, ha ehhez még azt is hozzáteszi, hogy „pláne – nem kizárhatóan – a saját politikai pecsenye megsütésének reményében.”

Egész életemben ennek az ellenkezőjét tettem, kezdve azzal, hogy önszántamból román-magyar szakos diplomát szereztem a Kolozsvári egyetemen, folytatva azzal hogy a 90-es évek elején az Alianta civica nevű román polgárjogi mozgalom háromszéki szervezetének elnöke voltam (akkor még bőven szerezve magamnak RMDSZ-es ellenséget is), hogy azon kevesek közé tartoztam, akik a marosvásárhelyi eseményeket követően rendszeresen tudósították a magyar közvéleményt a román demokratikus ellenzéken belül zajló demokratikus folyamatokról, s a román közvéleményt a román lapokban a magyar szocialista-liberális koalíció együttműködési hajlandóságáról, s ma is román-angol szakon tanítok magyar gyerekeket – egyebek közt – román irodalomra is.
Ön kedves Fekete úr ismét indulatos, és ami még nagyobb baj, továbbra előítéletes. Minden erdélyi magyarban sötét sovinisztát szimatol.
Persze én is tudomásul veszem mindezt, s úgy vélem, ideje tényleg abbahagyni.

Tisztelettel
Bíró Béla