Milliárdokat csaltak el az EU pénzeiből

A Vatikánon átfuttatott olasz vaj, fiktív tanácsadói állás a saját fogorvosnak, csúszópénzek az albániai és az indiai EU-képviseleten: időnként Brüsszel feje is fájhat a korrupciós ügyektől.

A múlt évre 1,1 milliárd euróra becsülte a szabálytalanságokból és csalásokból eredő kárt az Európai Bizottság. Ez azt jelenti: a közös EU-költségvetés minden száz eurójából nagyjából egy nem stimmelt. A tagállamok által felderített és bejelentett esetek száma meghaladta a tizenkétezret 2006-ban. A tipikus visszaélés egyszerű vámcsalás volt - tévékészülékekkel, cigarettával, olajjal. 1971 és 2002 között csak az agrárpénzekből 3,1 milliárd eurónak megfelelő összeg csordogált el kézen-közön, a pénz négyötöde soha nem lett meg.

Olaszok a ludasok. A hatóságok - újabban az EU csalás elleni hivatala, az OLAF is - főként az olasz lírák nyomát üthették bottal: a summa több mint fele Itáliában veszett el. A statisztikák szerint például Európában a Vatikánban landolt a legtöbb vaj. Ez úgy lehetséges, hogy a rafinált gazda átfuttatta a tejterméket a pápai államon. Így papíron az unión kívülre vitte, vagyis felvehette utána az exporttámogatást. Tavaly januárban Dél-Itáliában bukkantak nagyobb visszaélésre az uniós agrárpénzekkel. Harminc személyt, többségükben mezőgazdasági termelőket és köztisztviselőket vettek őrizetbe, azzal gyanúsítva őket, hogy tízmillió eurót vettek fel jogtalanul. Hamis nyilatkozatok révén jutottak a közösségi támogatásokhoz, ráadásul visszafordíthatatlan környezeti károkat okoztak a murgiai nemzeti parkban, amikor annak egyharmadán eltávolították a felső mészkőréteget. Így akartak újabb művelhető földekhez, ezek révén pedig további agrárpénzekhez jutni.

Csúszópénzt tettek zsebre. Tavasszal három, Brüsszelben élő olaszt (az Európai Bizottság egy hivatalnokát, egy európai parlamenti képviselő munkatársát és egy üzletembert) vett őrizetbe a belga rendőrség. Okirat-hamisításért, hamis iratokkal való visszaélésért, továbbá csalás és bűnszövetkezetben való részvétel miatt emeltek vádat velük szemben. Jos Colpin, a brüsszeli ügyészség szóvivője szerint az elmúlt tíz évben juttatott több millió euró csúszópénzről van szó. Az olaszok a vád szerint az albániai és az indiai EU-képviselet bérlésével, illetve biztonsági rendszerével kapcsolatos közbeszerzéseket manipulálták, csúszópénzt téve félre maguknak.

Túl drágán mostak fel. Az OLAF a nyáron feltételezett visszaélések miatt indított vizsgálatot az egyik takarítócéggel szemben, amely az Európai Bizottság egyes brüsszeli épületeit tartja tisztán. A pontos kárt még nem állapították meg, de azt közölték: a kérdéses szerződés értéke 44 millió euró volt, és a 2003 és 2007 közötti időszakot öleli fel.

Per kezdődött tegnap Prágában egy volt cseh miniszterhelyettes és társai ellen. Petr Forman 2003 és 2005 között állítólag összesen mintegy 229 millió koronát (2,08 milliárd forint) lopott el társaival egy alapítványon keresztül a támogatásból, amelyet Brüsszel a csehországi vállalkozásoknak szánt.

A miniszterhelyettes tagadja a vádakat. A vádlottak akár 12 év börtönt is kaphatnak. Ítélethirdetés karácsony előtt várható.

Takarítanak az Európai Parlamentben
Takarítanak az Európai Parlamentben
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.