Kopaszi-gát: tisztességes fejlesztés?

Tisztességes és szakszerű volt az ingatlanfejlesztés a Kopaszi-gáton, az önkormányzat ezentúl nem megy bele a Lágymányosi-öböllel kapcsolatos "számháborúba" - jelentette ki tegnap sajtótájékoztatón Molnár Gyula (MSZP). A XI. kerület polgármestere elmondta, hogy nemrégiben lezárult az ingatlanberuházással kapcsolatos vizsgálat, de a hattagú vizsgálóbizottság rendben találta az ügyletet.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Lágymányosi-öbölben zajló beruházás mögött a szocialistákhoz közeli Leisztinger Tamás nagyvállalkozó áll, a helyi ellenzék pedig a kezdetektől vitatja a fejlesztés jogszerűségét, pénzügyi hátterét. Állításuk szerint az MSZP-SZDSZ-többségű önkormányzat még az előző ciklusban áron alul apportálta az ingatlanegyüttest az Öböl XI. Kft.-be, melyből idő előtt, haszon nélkül kiszállt. Az üzlettel egyedül Leisztinger jár jól, a kerületet viszont komoly anyagi kár érte. Ezt a helyi MSZP és az SZDSZ többször is határozottan cáfolta.

Molnár most emlékeztetett: a képviselő-testület elfogadta a vizsgálóbizottság eredményeit, de az erről tartott szavazáson az ellenzéki képviselők nem vettek részt. Ezután Schneller Domonkos, a Fidelitas fővárosi elnöke feljelentést tett az ügyészségen a Lágymányosi-öböl fejlesztése ügyében.

A polgármester arra is kitért, hogy az eredeti ingatlanbecsléshez képest 38-40 százalékos haszonnal szálltak ki a projektből.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.