Meglehet, alkalmatlanságomat jelentő, büdös nagy E betűm és a rendszerváltás körüli szocializációm az oka, de nem tudom elképzelni, amit Váncsa István mond Nej Györgynek, hogy az ő idejében két rakétaezred meg még tudja az ég, hány katona úgy feszült rá egy hangversenyzongorát szállító amerikai gépre, mintha legalábbis az egész béketábor jövője rajtuk múlt volna. De Drégei Tamás igaz történetét hallva is erős John Cleese-hangulat támad a rádiókészülék körül. Z. alezredes katonatolmácsokkal ismerkedik. Két oroszon már túl van, a harmadik, a történet beküldője - némettolmács. Kelet- vagy nyugatnémet? - kérdezi a tiszt. A katona rövid hezitálás után válaszol: keletnémet. Jól van, mondja az alezredes, önre szükségünk lesz, amikor a szövetséges keletnémet elvtársakkal csapást mérünk az imperialistákra. Hozzáfűzte: azért tanuljon meg nyugatnémetül is, hogy ha majd foglyokat ejtünk, ki tudjuk hallgatni őket. És hihetetlennek tűnik a spermáit szétszóró gombát a szocializmushoz hasonlító, máskor tabulát rázó főtiszt alakja meg az egy ártatlannak tűnő, levelezőlapon elkövetett, a véradást némi iróniával kezelő (már-már kunderai) tréfát követő hosszas vizsgálat, meghurcoltatás.

Ordítozó, hót barom tiszthelyettesek, heti egyszeri fürdés, fogkefével felmosatott folyosó, zárka, kilógás és irgalmatlan berúgás - a nagy átlag így látta, így mesélte később baráti társaságban a néphadsereget. Volt haszna azért. Ahogy Szente László mondta reggel: bizonyos értelemben mégiscsak megtudhatott valamit a valóságról, aki elvesztegetett két évet egy laktanyában - ha nem is egészen úgy, ahogy azok képzelték, akik ezekből a bakákból akarták a szocializmus acélos néphadseregét összehozni.

De nem csak az a (katonai) rendszer volt abszurd. A néphadsereg jogutódjáról is keringenek olyan történetek, amelyeknek hallatán a legmegveszekedettebb hadkötelezettség-párti is elszégyellné magát. Mert a pártos duma, Lenin elvtárs citálása előbb-utóbb tényleg kikopott a kopaszokat, gumikat, sőt öregeket is gondolkodás nélkül rugóztató tisztek és tiszthelyettesek szótárából, de jöttek helyette más, immár kvázi demokratikus frázisok önkéntelenül is eltorzított fordulatai, és a lényeg végül is nem változott: az egyén feletti, szinte korlátlan hatalom néha szinte korlátlan butasággal párosult. Vagy hogy egy levél csattanójával éljünk: azok hirdették az igét, akik még ragozni sem tudták.