Az ellenzék megakadályozta, hogy a lófogatú országlás-földrajz helyett valami korszerűbb szülessék. Ők általában ragaszkodnak a lófogatúhoz. Ez az ő számlájuk.

Számos dolgozat is született, de egyik se szól arról, hogy nemcsak a közlekedés, de a közlés technikájában is születtek a világban olyan dolgok, amelyek új társadalomkapcsolati és irányítási, tehát tartalmi következményekkel járhatnak. Amikor az ember megtanult beszélni, megváltozott a horda, lassan törzs lett belőle. Most a közlés újra változik, a gondolkodás viszont törzsi szinten marad nálunk.

Az információs technológiák társadalmat átalakító eszközök. Az államról, a társadalmak kapcsolódási szerkezeteiről úgy érdemes gondolkodnunk, hogy ennek a változásnak a tartalmi tanulságait elemezzük, mielőtt a pillanatérvényű személyi és hatalmi kombinációk, intézménybezárások, összevonások és alapítások pótcselekvő kamarillajátékaival foglalnánk el magunkat és a közérdeklődést.

Az egészségügyi reform hirtelenkedései utáni rendcsinálás lassan több időt vesz igénybe, mint venne egy megfontoltabb haladás, amit Kornai János javasolt.

Az államreform, a hatékony és demokratikus információs társadalom, az átláthatóság, az elszámoltathatóság, a magán- és közvédelem, a hatékonyság egyenként erős szempontjai csak részben harmonizálnak egymással, egymásnak is feszülhetnek, rombolhatják is egymást gondos, elemző előkészítés és érdemi viták nélkül. Olyan felelős államvezető még nem nyilatkozott meg, aki tanúságot tett volna az összefüggések áttekintéséről, és útitervet (road map, mondják jobb helyeken) mutatott volna a változatok, a megoldások és a kétségek feloldása felé.

Ehelyett folyik a birodalmi megosztás. Volt korábban egy információs minisztérium, melynek, ha nem lenne béke porain, sok kellemetlen kérdést is fel lehetett volna tenni. Ezenkívül illetékes volt a miniszterelnöki hivatal és a belügyminisztérium, a többiről nem is beszélve. Emlékezhetünk az egészségügyi, a közlekedési és a diákkártyák sok tízmilliárdos és még ma sem eltemetett terveire.

Ma van egy kormánybiztos, aki pillanatnyilag a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozik, van egy önkormányzati és fejlesztési autoritás, egy államreformelvőr, egy gazdasági és informatikai csúcs - és nem soroltuk föl az összeset. Van egy egészen használható közigazgatási eljárási törvényünk, ami anynyi hatalmi szervnek enged kivételt, hogy lényegében a használatlanságot írja körül. (Informatikában jártasabbak számára: circumscription a nemmonoton logikában).

Egy demokratikus államban talán példátlanul, ma is nyolcvan évre titkosíthatók a köz ügyei.

A tájékozatlan szemlélő csak azt látja, hogy nincs valódi közös munka, nincs meg a közös útiterv. E hiánynak vannak jelei.

Az első jel, hogy a rendcsinálás alapfeltétele, a személyi azonosítás immár másfél évtizede nincs megoldva, holott a mai technikák minden vonatkozásban biztosítanák az Alkotmánybíróság 1992-es határozatának szellemében, de azt erősítve és korszerűsítve a személyi jogvédelem és a törvényes rend teljes összhangját. A határozatokkal ellentétben minden szervezetnek külön rendszere van, ami az adózás, az egészségbiztosítás és sok minden más rendszerében kaotikus állapotokat és hosszas ügyintézéseket eredményez, miközben a tiltottnak gondolt és semmi biztonságot nem adó régi személyi számot úton-útfélen (szó szerint, minden fogadóban) használják, és az ügyfélkapu kitekert azonosítója sem ad állampolgári biztonságot. Számos helyen, így az egyetemi nyilvántartásokban egyszerre kérik a három, állítólag elválasztandó azonosítót.

A második jel, hogy nincs az igazgatásnak olyan rendje, amelyben az adatbázisok és az ügybázisok, azok kezelése egymással összefüggésben lenne (ha lenne, interoperabilitásnak hívnánk). Olyan sincs, hogy szabványok és legjobbnak bizonyuló gyakorlatok alapján egyfajta eljáráshoz egyfajta megoldást határoznának meg. Így mindenki megcsináltathatja a saját, kisebb-nagyobb rendszerét, kedvezményezettjei hasznára, jó pénzért, most már nemcsak a magyar, de az uniós adófizető számlájára is.

Nincs a fogalmaknak egységes szótáruk (nincsenek metaadatok, számítástechnikai ontológiák), s ettől végleg lehetetlenné válik az értelmes párbeszéd hivatalok, önkormányzatok és állampolgárok között. Márpedig a párbeszéd a demokratikus információs társadalom alapeleme.

A harmadik jel, hogy folyik a szervezgetés anélkül, hogy lenne olyan módszertan, ami nemcsak a mai hivatalok és hivatali szereplők ugye finom, politikailag korrekt a megnevezés?) felől vizsgálná a rendszert, hanem az információs folyamatok és döntési csomópontok, eljárások szerint is. Ez a vizsgálat választhatná szét értelmesen a gépi és a (fokozott követelményeket támasztó) emberi feladatokat, ez biztosítaná az átláthatóságot és elszámoltathatóságot az állampolgár és a vezetés számára, ez adna felvilágosítást a feleslegesekről, a hiányokról, a döntéshozás gépezeteiről és gépezeten túli elemeiről.

A negyedik jel a tájékoztatás és oktatás hiánya. A módszertanokat még a gazdaságban és a szellemi életben kiváló, nagy tapasztalatú miniszterek részére is oktatni kellene, a tájékoztatás pedig nem helyettesíthető átláthatatlan és a tanult közember számára is feldolgozhatatlan, érthetetlen szövegáradattal, a rendeletekben hosszan sorolt és szaporán módosított paragrafusokkal. A demokratikus információs társadalom minden állampolgár számára közérthető nyelvet és emészthető párbeszédet követel. Én csak halkan kérem.

A szerző mérnök, akadémikus