Nem euróra, forintra ment a visszaosztó

Nem került Weiszenberger László közvetítésével senkihez sem uniós pénz - jelentette be tegnap Bajnai Gordon. Ezzel azonban az ügynek nincs vége. A miniszter további vizsgálatokat ígér, lapunk pedig megtudta: hazai pályázaton valóban szereztek pénzt a kunfehértói sportpálya számára.

Új megvilágításba igyekezett helyezni az európai uniós pénzek Orbán Viktor által vélelmezett lenyúlását tegnap Bajnai Gordon. A területfejlesztési miniszter ugyanis bejelentette, hogy az uniós pályázati pénzek "visszaosztásáról" szóló videofelvétel nyilvánosságra kerülése óta kollégái 17 ezer EU-támogatást elnyerő pályázatot néztek át a 2004 és 2007 eleje közötti időszakból, ám ezek között egyetlen sem volt kapcsolatban a kunferhértói Rózsa Motellel.

- Nem uniós pénzekről van szó a Hír Tv szerdán nyilvánosságra hozott felvételén - jelentette ki a miniszter. Hozzátette: lehet, hogy provokáció történt.

Azt, hogy EU-támogatást kellett volna "visszaosztani", a Klubrádió Kontra című műsorának nyilatkozva is közölte F. Károly, a Rózsa Motel egyik volt tulajdonosa, aki azt is állította, hogy 2003-as támogatásról van szó.

Miután erre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utasítást is adott, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium tegnap feljelentést tett Weiszenberger ellen.

Ami a támogatásokat illeti, ha uniós forrásokat nem vettek is igénybe, a Népszabadság a fejlesztési támogatások listáján megtalálta azt a céget, amely a szóban forgó összeget kapta. Az Exist Kft. pihenőpark, sportpálya kialakítására kapott 17 millió 182 ezer forint hazai - nem pedig uniós - támogatást. Mindez a Területpolitikai Kormányzati Hivatal interneten hozzáférhető adatbázisából derül ki. A Kiskunhalason bejegyzett cég öszszességében több mint 30 millió forintos projektjéhez pályázott támogatásra, sikerrel.

Bajnai Gordon tegnap egy konferencián úgy fogalmazott: személyes ellenségének tekinti azokat, akik az uniós fejlesztési pénzeket ellopják, vagy azokkal mutyiznak. "Azt üzenem nekik, hogy húzzanak el az uniós pénzektől, (...) fel fogjuk őket jelenteni, börtönbe fogjuk őket juttatni." Közölte azt is, módosítják az összeférhetetlenségi jogszabályokat, hogy "ne lehessen egyszerre az asztal két oldalán ülni". Internetes oldalt hoznak létre, ahol bejelentést lehet tenni a források szabálytalan felhasználásáról.

Az önkormányzatok napja alkalmából Gyurcsány Ferenc is ígéretet tett arra, hogy mindent megtesznek azért, hogy az uniós fejlesztési források oda jussanak, ahol szükség van rájuk. A kormányfő arra kérte a települési vezetőket: "otthon" maguk is teremtsék meg az átláthatóság feltételeit. Mint mondta, ma gyakorlat, hogy több pénzt kérnek egy adott célra, és a megmaradó összegből egy másik beruházást is elvégeznek. Ez azonban nem fog menni Gyurcsány szerint. A miniszterelnök biztosította az önkormányzatokat afelől, hogy egyenlő eséllyel indulhatnak a fejlesztési pénzekért.

A Fidesz tartja magát az EU-pénzek lenyúlásának Orbán Viktor által bejelentett elméletéhez. Tegnap a Weiszenberger-ügy kapcsán a Fidesz bejelentette, hogy meg kell szüntetni a kistérségi megbízotti hálózatot és a nemzeti fejlesztési terv házhoz jön rendszerét. Választott köztisztviselőkre kell bízni az uniós források menedzselését, mégpedig azért - ahogyan Pelczné Gáll Ildikó, a párt alelnöke fogalmazott -, mert ezeken a hálózatokon keresztül, központilag irányított rendszerben a szocialisták lenyúlják az uniós pénzeket.
Beszámoltunk már arról, hogy a botrány alapjául szolgáló videofelvétel a Zuschlag-ügyben tartott házkutatás során került elő. Ennek egy kópiája az ügyészség birtokában van. Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyészhelyettese tájékoztatása szerint ennek alapján indított nyomozást a Kecskeméti Városi Ügyészség befolyással üzérkedés bűncselekmény gyanúja miatt, ismeretlen személy ellen. Mint azt az MTI-nek elmondta, a Zuschlag-ügyben nem hallgatták ki Weiszenberger Lászlót, mert "két különálló esetről van szó". Utóbbi kapcsán Szabó arról adott tájékoztatást, hogy a rejtett kamerával készült felvételen látható bűncselekmény gyanúja miatt folyó nyomozás elkülönül a Zuschlag-ügytől. Weiszenbergernek a nyomozás jelenlegi állása szerint nincs köze az alapítványi támogatások ügyéhez.

 

Nem úgy Lados Istvánnak, Zuschlag János volt személyi titkárának. A hosszú ideig bujkáló férfit tegnap harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a szegedi bíróság. Jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítják. Meghallgatása során nem tett vallomást, a letartóztatásról hozott határozat ellen fellebbezett.

Zuschlag János vagyonát - ingatlanait, BMW 525-ös autóját, jelentős összegű bankbetétjét - tegnap zár alá vették. A volt országgyűlési képviselőt szeptember 21-én helyezték előzetes letartóztatásba.

Lados Istvánt, Zuschlag János személyi titkárát kísérik a bíróságra
Lados Istvánt, Zuschlag János személyi titkárát kísérik a bíróságra
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.