- Olyan nyúzottnak tűnik, kedves Társadalom - kezdtem könnyed hangon a beszélgetést.

- Tök ideg vagyok - mondta. - Talán ez az időjárás... - tette hozzá álmatagon.

- Meg hát a forgalmi dugók... - igyekeztem továbblendíteni az akadozó beszélgetést.

Erre felélénkült:

- Teljesen ki vagyok bukva tőlük!

- Megértem. Koordinálatlan útelzárások, elterelések, bontások, építések...

- Én most konkrétan az útszéli prostituáltakra gondoltam. Elképesztő, hogy nem fizetnek adót! Tudja maga, mekkora a bevételük? Most olvastam az újságban: évi 180 milliárd forint! A KSH szerint - írja az újság - egy átlagos férfiember évente 30 ezer forintot költ rájuk...

- Már megbocsásson, kedves Társadalom - vetettem közbe -, de ennél azért sokkal súlyosabb problémák is léteznek hazánkban. A csökkenő gyerekszám például, a növekvő csecsemőhalandóság...

- Jó, hogy említi: a csecsemőket is beleértve költenek a férfiak 30 ezret prostitúcióra. Érti? Már a csecsemők is!

- ... a halálozási statisztikák gyorsan romlanak, különösen az idősödő férfiak körében...

- ... és persze az aggastyánokat is beleértve költenek 30 ezer forintot! - háborgott tovább zavartalanul.

- Kedves Társadalom! Megértem a gondjait, és azt is, hogy egyetlen negatív jelenséget sem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról, de ne haragudjon, nem nyomasztják jobban például a gyorsan növekvő kenyérgondok?

- A statisztikai hivatal számaiból következik, hogy egy átlagos férfi éves viszonylatban kétszer-háromszor annyit költ kurvára, mint kenyérre, úgyhogy eszerint kell besorolni a problémákat - ragaszkodott álláspontjához a vendégem. - Nem lehet véletlen - intett az asztalon heverő újságok felé -, hogy a kurvákról naponta olvashatunk cikkeket, de nem is emlékszem, mikor foglalkoztak utoljára az éhezőkkel. Tudni kell ám különbséget tenni a problémák között! - tette hozzá enyhe szemrehányással a hangjában.

- Nos, ha olvasta az újságokat, akkor tudnia kell, hogy a gondok megoldódni látszanak. Az APEH ráfeszült a prostikra, rendszeresen ellenőrzi, hogy adnak-e számlát szolgáltatásaik ellenértéke után. Arra ösztönzik őket, hogy váltsák ki a vállalkozói igazolványt, és ezáltal lépjenek be a rendes adófizető polgárok és polgárnők sorába. Eddig már tizenhatan ki is váltották az iparigazolványt, a meghirdetett könyvelői tanfolyam 110 helyére pedig ötszázan jelentkeztek közülük, hogy tisztába jöjjenek a vállalkozás alapelemeivel!

A Társadalom bólogatott:

- Tekintve, hogy összesen húszezren űzik nálunk ezt az ősi mesterséget, el fog tartani egy darabig, mire mindegyik kitanulja a könyvelést. Nem volna egyszerűbb és gyorsabb a könyvelőket átképezni gyorstalpalókon prostivá? - tűnődött.

- Erről jut eszembe! - élénkült föl hirtelen - súlyos gondok vannak ám a rokon szakmában is.

- A striciknél?

- A politikusoknál. Ők se számolnak el tételesen az adófizetők pénzével. Milliókat vesznek fel költségtérítésként az országgyűlési képviselők, anélkül, hogy számot adnának arról, mire költötték a pénzt. Micsoda skandalum!

- Valóban, ez is az újságok címoldalán szerepelt a héten. De bizonyára azt is olvasta, kedves Társadalom, hogy ebben is előrelépés várható. Ötpárti egyeztetés kezdődött arról, hogy ezentúl majd számlával kell ellentételezni minden képviselői kiadást. Megnyugodott, kedves Társadalom?

- A fenét! - legyintett lemondóan. - Az is benne volt az újságokban a héten, hogy a New York-i egyezmény szerint a prostituáltak a számlájukon a foglalkozásuk szolgáltatási jegyzékszámának csak első hat jegyét tüntethetik fel, ez pedig megegyezik a gyermekfelügyelőkével. Így aztán, ha egy országgyűlési képviselő számlát hoz, sose fog kiderülni, hogy kurvánál volt, vagy bébiszitternél. Ez a gond, öregem! - mondta a Társadalom, és gondterhelt sóhajok közepette elment a bánatba.