Takarítanának Zuschlag után

Komolytalan volt a Hiller István által elrendelt tagrevízió, mert azok végezték, akik a fantomtagokat fölvették az MSZP kiskunhalasi szervezetébe - állítja Babud Károly, az MSZP kiskunhalasi szervezetének volt irodavezetője. Babud Károlyt évekkel ezelőtt azért váltották le Kiskunhalason az MSZP-iroda vezetéséről, mert szót emelt, amikor hirtelen több száz fővel emelkedett a pártszervezet létszáma.

A videokészítő vállalkozó nyilatkozott

F. Károly tegnap este a Klubrádióban elmesélte, miért készítette a videót. Zuschlag "katonája, Weiszenberger zsarolt engem - állította a voolt moteles, mert nem adta oda az ötmilliós pályázati "jutalék" felét, amit azoknak Budapestre kellett volna vinniük.
A kontra2007szept27.mp3 hangfile itt letölthető.
(Klubrádió, Kontra, Orosz József engedélyével)

 

A volt irodavezető tudomása szerint a fiatalok telefonkártyát, pénzt, illetve diszkóbelépőt kaptak azért, hogy aláírják a nyomtatványt. Babud Károlyt Zuschlag János bizalmi embere, Katus Ferenc váltotta az irodavezetői poszton. (A civil szervezetek által felvett pénzek ügyében folytatott nyomozásban Katus is gyanúsított.) A tagrevíziót lebonyolító bizottság elnöke Katus felesége volt.

 

A panasszal élő helyi MSZP-sek azt kérték Hiller István pártelnöktől, hogy az MSZP egyik országos vezetője is ellenőrizze a tagrevíziót. Erre a feladatra a helyiek szerint Mesterházy Attilát jelölték ki. Ő azonban csak a megyei tisztújító értekezletre ment el, a helyi ügyekben nem járt el.

Várnai László, Kiskunhalas MSZP-s polgármestere ehhez képest azt közli: a 2005-ben elmaradt tényleges tagrevízió helyett most kénytelenek felülvizsgálni, hogy hányan is vannak a pártszervezetben. Váradi Krisztián, a helyi MSZP alelnöke kérdésünkre cáfolta, hogy burkolt tagrevíziót tartanának. Úgy fogalmazott, politikai és erkölcsi tisztulást szeretnének elérni a helyi MSZP-szervezetben. Arra, hogy miért kellett ezzel megvárni, míg a pártelnököt letartóztatják, Váradi azt felelte: ha korábban szembe megy Zuschlaggal, "eltakarította volna" őt az útjából.

Szerda este a kiskunhalasi önkormányzat MSZP-frakciója felszólította a Hír TV által bemutatott videofelvételen szereplő Weiszenberger László önkormányzati képviselőt, hogy lépjen ki a frakcióból. Weiszenberger egyébként Zuschlag gyermekkori barátja és bizalmasa volt.

A kunfehértói panzióban készült rejtett kamerás videofelvételről Kiskunhalason tudni vélik, hogy azt a panzió egyik korábbi tulajdonosa készítette, mert a kistérségi megbízott 2,5 millió forintot követelt tőle az elnyert, nettó 17 millió forintos támogatás jutalékaként. Weiszenberger Lászlót is szerettük volna megkérdezni a történtekről, de nem sikerült elérni.

Nyugdíjazták az OPNI főigazgatóját

Nyugdíjazta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgatóját, Nagy Zoltánt az egészségügyi miniszter. Nagy szerint a lépés nincs összefüggésben azzal, hogy a Lipótmezőn kezelték a pénzügyminiszter adócsalásért elítélt egykori cégtársát, Kabai Károlyt. (radio.hu)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.