Kopaszi-gát: ki lehet az "ismeretlen tettes"?

A Legfőbb Ügyészségen még tanulmányozzák Schneller Domokos - különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával - ismeretlen tettes ellen tett feljelentését, s annak tartalma alapján döntenek, melyik főügyészséget jelölik ki a nyomozásra - tájékoztatta a Népszabadságot Borbély Zoltán szóvivő.

Lapunk úgy tudja, bár a feljelentést Schneller formailag ismeretlen tettes ellen tette, első olvasásra a Legfőbb Ügyészség valószínűsíti: a feljelentő Újbuda polgármestere, Molnár Gyula felelősségének megállapítását kéri. A XI. kerületi polgármester viszont az MSZP parlamenti képviselője is, ezért ellene kizárólag a Központi Nyomozó Főügyészség járhat el.

Miként arról lapunk korábban beszámolt, politikai csatározások kereszttüzébe került a kerületi Kopaszi-gát körzetében zajló ingatlanfejlesztés. Úgy tudjuk, feljelentésében Schneller egyebek közt állítja: a polgármester közgyűlési felhatalmazás nélkül adott túl a helyhatóságnak az Öböl XI. Kft.-ben lévő tulajdoni hányadán, s ezzel 10-15 milliárd forinttól fosztotta meg a közösséget. Jogosulatlanul engedett el az önkormányzat az ügylet keretében mintegy 30 millió forint telekadót is.

Emlékeztetőül: a kerületi önkormányzat (az MSZP-s és a fideszes képviselők akkor még teljes egyetértésben) határozta el, hogy egy a Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó céggel 35 milliárd forintra taksált fejlesztésbe kezd a Kopaszi-gáton. Később a helyi Fidesznek mind több kifogása keletkezett a projekttel szemben, melyből eddig - a projektcég számításai szerint - 6-6,5 milliárdos fejlesztés valósult meg csupán. A leglátványosabb elemeknek, mint például a vízi vidámpark, a korcsolyapálya, a kikötő, egyelőre nyomát sem látni.

A fideszes ellenzék egyik legfőbb kifogása, hogy az önkormányzat könyv szerinti értéken, s nem piaci áron vitte be a vállalkozásba a 36 hektáros területet. A helyi fideszesek azt sem nézik jó szemmel, hogy mára az önkormányzatnak mindössze egyszázaléknyi részesedése maradt az egykor fele-fele arányban birtokolt vállalkozásban. Az pedig már végképp csak olaj volt a tűzre, hogy miközben Leisztinger milliárdokat keresett az üzleten, az önkormányzat alig valamit - állítják. A helyi Fidesz szerint a kerület már akkor is jobban járt volna, ha a tulajdonrészét eladja külföldi befektetőknek, ahogy azt Leisztinger is tette.

A Kopaszi-gát légifelvételen
A Kopaszi-gát légifelvételen
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.