Hanem volna itt egy apróság. Most már napok óta mutatja a TV 2 azt a videofelvételt, amelyen a debreceni futballdrukkerek masíroznak végig a nyíregyházi utcákon, ám közben lovas rendőrök vágnak köztük rendet. A felvétel elején egy Csernyik csemege feliratú cégér alatt lovas rendőrök láthatók. Ekkor mintha repülne valami a levegőben, mert a lovak hirtelen fölágaskodnak, majd vágtába kezdenek, a rendőrök pedig suhintanak jobbra is, balra is. Ez volna az a videofelvétel, amely a debreceni klub ügyvezetője, bizonyos Szilágyi Sándor szerint egyértelműen bizonyítja, hogy brutális rendőri akció áldozatai lettek a debreceni szurkolók, akik pedig békés céllal, kulturáltan, szeretettel a szívükben akarták szabadidejüket Nyíregyházán eltölteni.

Isten ments, hogy belemenjek bármiféle videoelemzésbe; voltam én is idegen városba látogató szurkoló, engem nem is maga az attak érdekel. Hanem amikor éppen nincs attak, tehát amikor éppen nincs ütve-verve a szurkoló, hanem amikor békével és szeretettel a szívében vonul az idegen város szívében. Hála az égnek, a videón ezt is látni, miképp vonul a semmiféle rendőri beavatkozásra okot nem adó, kulturált debreceni közönség. Mit mondjak, csakugyan békében és szeretettel a szívében, speciel épp a "Cigányok, Cigányok" rigmust skandálva, hogy amikor ez már kissé unalmassá válik, a "Pusztulj tirpák, pusztulj!" mondókára váltsanak, anélkül, hogy a szeretet csöppet is hamvadni kezdene a szívükben.

Hozzáteszem, a futballban az a csodálatos, hogy a mecscseket oda-visszavágó alapon játsszák, következésképpen tavasszal majd Debrecen népe fogja végighallgatni a saját főutcáján, hogy mekkora egy cigány ő a maga megjelenésében és színvonalában, s midőn majd debreceni rendőr lova fújtat az előírtnál nagyobbat, a nyíregyházi klub ügyvezetője fog tiltakozni a kultúra nevében a példátlan rendőri brutalitás ellen, sőt Debrecenben egy füst alatt már Gyurcsány meg a vizitdíj is emlegetve lesz, s egyébként is, mindenkinek a kurva anyját.

Kamaszkoromban is épp ezek mentek, s az én számból nemkülönben, ám afféle töltelékszavak voltak ezek az utca életében, súlyuk annyi, mint meccs közben a bazmeg meg a k. anyád, mé' nem passzolsz - mára viszont mindez maga lett a mondanivaló.

Egyedül Csernyik röhöghet a markába, akkora reklámot kapott a csemegéje, hogy az már szinte gyanús.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa